0702 - Deák Ferenc Könyvtár

Permanent URI for this community

https://dspace.fszek.hu/handle/20.500.14711/66944

Browse

Now showing 1 - 20 of 50

Ajánló 9632702794
(Magvető, 1976) 1308 FSZEK Dagály utcai Könyvtár
Ez nem az élet, ez csak egy... Mészöly Miklós: Film "De ezért kár sírni, kedves, ez nem az élet, ez csak egy film." Énekelte Presser Gábor a Mozi című dalban. Szóval akkor ez csak egy film, vagy mégis az élet? - Báling Gábor könyvajánlója - Két emberi élet vége, a háttérben a történelem feloldatlan borzalmai és egy 1912-es bűnügy. Kapocs csak a budai utca és környéke, ahol együtt járunk két öreg emberrel, de igazán közel kerülni hozzájuk nincs esélyünk. Nincs beszéd, sem egymással, sem a múlttal, a régi szörnyűségekről szóló tanúságtételeket elmossák az új szörnyűségek, nem érnek célt, elakadnak, mint a fényképek a közeli réten történt 1945-ös vérengzésről. A filmforgatókönyvként (?) elénk tárt elbeszélésben az elbeszélők mindentudása és teljes érzelmi közönye adja meg az alaphangot. Talán ettől a közönytől, tárgyilagos leírástól lesz igazán tragikus a halál ábrázolása az utolsó oldalakon. Nehéz ezt a regényt elhelyezni a jól bevált ajánlanám, nem ajánlanám koordináta rendszerben. Az elbeszélői mód szinte kényszerít minket, hogy saját magunk töltsük meg jelentéssel a különböző képeket, eseményeket, helyezzük őket a regényen túlmutató kontextusba. Abban biztos vagyok, hogy emlékezetes irodalmi élményben lesz része annak, aki le tudja emelni polcról és rá tudja szánni azt az időt, nagyfokú koncentrációt, amelyet a szöveg megkövetel. Szerencsére a mű online is olvasható a Digitális Irodalmi Akadémia oldalán
Ajánló 9631537633
(Szépirodalmi, 1988) 1308 FSZEK Dagály utcai Könyvtár
Neked Zadar Lengyel Péter: Macskakő Mi kapcsolhatja ki ilyen nehéz időkben az embert jobban, mint egy tisztességes ponyva! Inkább a magyar kortárs irodalom egyik kiemelkedő alkotását olvasná, a legújabb kori próza egyik úttörőjét? Mi lenne, ha nem kellene választani? Igen, Lengyel Péter 1988-ban megjelent regényével két legyet üthet egy csapásra! - Báling Gábor könyvajánlója - Böngészgettem kicsit a Digitális Irodalmi Akadémia oldalait, hátha rálelek a bőséges kínálatban egy olyan teljes szövegű könyvre, amelyet jó szívvel ajánlhatnék most olvasásra. A széles választékot elnézve egyáltalán nem nevezhető véletlennek, hogy találtam ilyet, ugyanakkor én mégis annak éreztem, ráadásul a szerencsés fajtából, mivel a tavalyi olvasmányélményeim közül találtam rá egyik kedvencemre. A főleg két és még vagy ezer másik szálon futó cselekmény egyik elsődleges színtere a millenniumi ünnepségekre készülő Budapest, némiképp alulról, a nappal tisztes vendéglátók, de éjszaka bordélyokat üzemeltetők, kasszafúrók, mutatványosok, a bűnt módjával de olykor azért megszállottan üldöző pandúrok szemszögéből bemutatva. És dehogy csak Budapest, hiszen ez a Monarchiabeli világ még mai korunkhoz mérten is rendkívül globalizált! Zárától (neked Zadar, ahogy a szerző rögtön kiszól az első oldalon) Odesszáig, Párizstól Amszterdammig és Budapestig, keresztül kasul rohanunk a kontinensen mackós hőseinkkel vagy gyémántok útját követve, hol vasúton, hol hajóval a Dunán és a Fekete-tengeren. Nem csak az alvilág, a bűnüldözés is európai, a hírhedt pojáca és gyanús nézeteket terjesztő Darwin Károly unokaöccsének furcsa találmányával, az ujjnyomatvétellel segítik például egymást a rend őrei Londontól Pestig. Budapest, ez csodálatosan nyüzsgő város ebben az időben „a világ elejéhez tartozik”, villamos vasúti hálózatával, siklójával, fogaskerekűjével és villamos földalatti vasútjával. Persze nem csak pompa és csillogás jellemezte már akkor sem, hogy önző módon saját olvasóinknak kedveskedjek kicsit, álljon itt erre a könyvből egy példa: „Angyalföldön, egy Dagály utcai telepen hetvenkét család él istállókból alakított, emberi lakásra alkalmatlan földszintes házakban. Egyetlen kútra jár mindenki, mely télen befagy, s a lakosok koromlepte városi havat olvasztanak maguknak.” Mi van még mindezeken kívül, ha ez nem lenne önmagában elég? Van még egy írónk, aki valamikor a huszadik század második felében, a már bomló de létező kádári diktatúra idején írja villanyírógépével ezt a történetet és beszélget lányával rólunk, mindannyiunkról. Honnan jövünk, mik vagyunk? Van itt ősrobbanás, ősleves, ilyen és olyan ős, minden, amelynek a végén valamiért szükségszerűen ott állunk mindannyian, helyünket keresve ebben a szédítő egészben. Mit jelent egy ilyen világban például egy ekkora nemzethez tartozni? „Hányan vagyunk? Tizenötmillió: kevesebb, mint New York.” Talán valami olyasmit, mint elmerülni egy ilyen remekműben, átérezni azt a szeretetet, amellyel Lengyel Péter a századfordulós Budapestet tárja elénk és más szemmel nézni ezáltal holnaptól magunkra, az utcákra, amelyek körbevesznek minket.
Hamvas Béla: Az öt géniusz/ A bor filozófiája 9630255227
(Életünk Szerkesztőség/Magyar Írók Szövetsége. Nyugat-magyarországi Csoport, 1989) 1302 FSZEK Radnóti Miklós Könyvtár
Öt géniusz - KB írása - (Az öt géniusz) Ezt a könyvet kötelezővé kellene tenni hazánkban mindazok számára, akik kedvet éreznek rá, hogy hozzászóljanak a nemzet és a haza fogalmának értelmezéséhez. A magyarság mibenlétéről és önértékeléséről szóló, régóta zajló vitához. Hamvas Béla egyszerű megfigyelőként von le olyan következtetéseket a magyar történelemből, amelyek igazságát csak hasonlóan éles szemű odafigyeléssel, s hasonlóan széles látókörrel lehetne kétségbe vonni. Ezek közül néhányért persze egy jobb hazafias hevületű kocsmából az értők jogos felháborodással kidobnák. De nem dobják ki! Mert amit mond, úgy mondja, hogy senki sem vélheti ellenségesnek. Nem vádol, szikrája sincs benne a megvetésnek, a gúnynak. Márpedig az e témában hadakozó felek általában ezt használják. Egyik oldalról a vádat, a másikról a gúnyt, és mindkét oldalról a megvetést. Ráadásul Hamvas nagyon magasan tételezi a magyarság helyi értékét az európai civilizációban. Nem kevesebbet állít, mint hogy a kontinens hét alapvető géniusza közül a magyarság hagyományaiban (egyedülálló módon) öt bizonyíthatóan él és működik. Ennek az öt géniusznak az egysége teszi ki (teljesíthetné ki) a magyar jelenlét értelmét, s érvényesíthetné a magyar nép feladatát vagy akár küldetését Európában. A kuruc-labanc ellentét voltaképpen a részleges magyarságtudatban élők ellenségeskedése. Hamvas nagyvonalúan túllép a megszokott torzsalkodáson, s a mi és a másik, a népi és az urbánus, a lokális és a globális, a polisz és a kozmosz ősi és áldatlan szembenállása fölé teret nyit egy messzebbre látó, megértőbb figyelemnek. Rálátást arra az Európára, amelyben a géniuszok - vagy ha úgy tetszik az ellentmondások - egysége megvalósul. (A bor filozófiája) Erről a könyvről, amelyet úgy hírlik, nagyon sokan olvasnak, érdemes utalni a közelmúltban elhunyt nagy angol gondolkodó érdekes esetére. Roger Scruton igazi gyakorlati filozófus volt, az élet legközönségesebb dolgait is érdemesnek tartotta a filozofálásra, úgymint: a politikát vagy a rókavadászatot. S írt filozófiai értekezést a borról, a borivásról is. Csak amikor befejezte, akkor tudta meg, hogy bizony ezen a téren nem ő az első, Hamvas Béla megelőzte őt. Bánatában kinyitott és megivott egy üveg jó magyar bort. Állítólag ízlett neki, s Iszom, tehát vagyok című könyvében mind a magyar bornak, mind a magyar írónak elismeréssel adózott.
Martin Heidegger: „…költőien lakozik az ember…” 9637977481
(T-Twins, 1994) 1302 FSZEK Radnóti Miklós Könyvtár
Költőien lakozik az ember Elképzelhető (vannak ilyen emberek a műveltek és okosak között is), hogy valakinek nem akaródzik hozzáfogni hatszáz oldalas filozófiai értekezések tanulmányozásához, pedig amúgy érdekli a filozófia. Márpedig, ha így van, hogyne érdekelné az illetőt korunk kétségkívül legnagyobb hatású filozófusának, Martin Heideggernek a munkássága. - K.B. írása - Nos, jó hír lehet számára, hogy ez a gyűjteményes kötet megspórolhatja a komoly tanulmányozás nehézségeit, s ugyanakkor mégiscsak bevezet a heideggeri gondolkodásmód rejtelmeibe. Ahhoz, hogy a Heidegger szövegeket megértsük nem szükséges magunkévá tennünk a „nagy filozófia” bonyolult, többnyire latin és görög nyelvű terminológiáját. Csupán némi elmélyült figyelmet igényel, hogy az efféle kifejezéseket, mint: jelenvalólét, kéznéllevő, kézhezálló, benne-lét, otthontalanság, nyitottság, stb. - magunk is elképzeljük és továbbgondoljuk. És ezzel már benn vagyunk a heideggeri világlátás, létértelmezés, lényegében a sajátos heideggeri nyelvezet sűrűjében. A kötet fordítói több módon: magyarázatokkal, utalásokkal és körülírásokkal igyekeznek eligazítani bennünket. Ugyan éppen filozófusunk mondja ki, hogy a filozófia ugyanúgy nem fordítható, mint a költészet, de szerencsére ez a mi fordítóinknak nem szegte kedvét. Lehet, hogy nem ugyanúgy értjük, mintha németül olvasnánk, de nekünk ennek az újfajta látás -és gondolkodásmódnak a megismerése magyarul is megéri a fáradságot. Ami e könyv alapján nem is olyan túl nagy fáradság. A meglepően új meggondolások, váratlan felismerések bőven kárpótolnak érte. És ha már fordítás, érdemes felfigyelni a filozófus egy-egy kiemelt szavának érdekes kapcsolatára a szó magyar megfelelőjével. Keresztury Dezső, verseinek fordítója írja, hogy a már idős gondolkodó megdöbbent amikor megtudta, hogy a magyar nyelvben a gondolkodás szó a gond szó ragozott változata. Neki ugyanis németül hosszan kellett bizonygatnia, hogy a gond (Sorge) lényegi kapcsolatban áll a gondolkodással (Denken). Ugyanígy érdekes lehet a heideggeri nyelvezet szempontjából a mi világ szavunk, ami egyszerre jelenti a világot és a világosságot. Ez szintén nem érdektelen ösvények felé vezet a heideggeri nyelvezet erdejében. A gondolatok igenis átadhatók, ha nem légből kapottak, de a földszagú valóságból erednek. Miért ne értenénk meg magától értetődő egyszerűséggel Heidegger szövegeit? Ráadásul tudjuk, hogy a nagy gondolkodó egyúttal jó tanár is volt, a fiatal hallgatók örömmel látogatták előadásait, követték gondolatmenetét. Megértették, hogy a tanár úr az élet nagy vállalkozására, a döntések fölvállalására biztatta őket. Mondogatták is egymás között – döntöttem, csak még nem tudom miről. Martin Heidegger: "...költőien lakozik az ember..." (Budapest, 1994)
Toussaint, Jean Philippe: A fényképezőgép; A fürdőszoba 9636760330
(Jelenkor, 1995) 1308 FSZEK Dagály utcai Könyvtár
Elfeledett könyvek megmentője Vannak könyvek, amelyek miután megfutják kötelező körüket a könyvtári újdonságok között, majd elfoglalják helyüket a betűrendben, szinte soha többé ki sem kerülnek onnan. Vannak olyan könyvek, amelyekkel különösen méltánytalanul történik mindez. Tapasztalatom szerint Jean-Philippe Toussaint művei sajnos ebbe a csoportba tartoznak. Pedig a belga származású francia író regényei olyan különleges hangulatot árasztanak magukból, ami méltán dobogtathatja meg a kortárs, minimalista próza kedvelőinek szívét. - Báling Gábor írása - Ezekben a szövegekben nem számíthatunk sem nagyszabású, szerteágazó cselekményre, sem a háborgó lélek belső vívódásaira. Találkozhatunk viszont a világban eligazodni képtelen, illetve azt nagyon nem is erőltető igazi anti-hősökkel. Ezeket az alakokat magasan fejlett intelligenciájuk leginkább a valóságra való folyamatos reflektálásra készteti, annak megélése helyett. A külvilág legtöbbször mint valami ellenséges entitás jelenik meg számukra, amelynek „legyőzése” válik legfőbb feladatukká. A világ köszöni szépen, ettől még jól el van és mivel nem hajlandó felfüggeszteni működését, néhol elképesztően komikus, hőseink lelki nyugalmára nézve határozottan zavaró eseményeken keresztül tolakodik az előtérbe. Az állandó önreflexió és a világ megfigyelése között azért jut idő arra, hogy Toussaint hősei utazzanak, szerelembe essenek, hivatalos teendőket intézzenek vagy éppen olyan, nagy horderejű vállalkozásokba fogjanak, mint a jogosítvány megszerzése. Az a fanyar, ironikus látásmód, amin keresztül találkozunk ezekkel a történetekkel, teszi különlegessé ezeket a műveket. Azok a könyvek, amelyeket sokáig nem kölcsönöznek, előbb-utóbb kikerülnek a könyvtárak állományából. Mentsük meg Toussaint munkáit! Mi sem fogunk rosszul járni. Toussaint, Jean Philippe: A fényképezőgép; A fürdőszoba (Jelenkor, 1995) Toussaint, Jean Philippe: Monsieur; A halogatás (Jelenkor, 1997) Toussaint, Jean Philippe: A televízió (Jelenkor, 2000)
Darvasi László: Hogyan csábítsuk el a könyvtáros kisasszonyt? 9636761019
(Jelenkor, 1997) 1302 FSZEK Radnóti Miklós Könyvtár
Ó, azok a csodálatos férfiak... Egy kis magyar futballtörténelem következik - Novák Péter írása - "A napokban Magyarország football-csapata kettő goalt kap Zürich városában Tell Vilmos úr népének leszármazottaitól, de nem viszonozza eggyel sem. Borzalmas szégyen. A vereség után Minder Frigyes szövetségi kapitány lemondását benyújtja. Helyesen teszi. A csapat taktikai irányítását Herczog Ede úr veszi át, s néhány hónap múlva, az októberi visszavágón kilenc adott és nulla kapott goallal veszünk elégtételt. A kilencből a csodálatos görbe lábú Schlosser csak maga hatot abszolvál." Írja Darvasi László a Hogyan csábítsuk el a könyvtároskisasszonyt című tárcagyűjteményében. (Tekintsünk el most attól a szomorú ténytől, hogy most nem lehet könyvtároskisasszonyt csábítani, és örüljünk annak a ténynek, hogy Darvasi műve olvasható online.) Egy kis magyar futballtörténelem következik - Novák Péter írása - A kilenc-null az szép, de térjünk vissza még néhány szó erejéig az első meccsre. A magyar válogatott első külföldi túrája volt ez. A csapatot egy válogató bizottság állította össze, akkor még nem volt olyan teljhatalmú szövetségi kapitány, aki ezt a jogot magáénak tudhatta volna. A túra első mérkőzésén (január 1-én!) 3:0 arányban győztük le a francia csapatot Párizsban, 2000 didergő néző előtt Schlosser triplájával. Hatodikán már Milánóban játszott a csapat. 4500-an látták a magyarok 1:0-ás győzelemét. Megint Schlosser volt eredményes. Két nap múlva pedig már Zürichben lépett pályára az addigra meglehetősen kifacsart csapat, amin nyomot hagytak a mérkőzések, a sok utazás, és az evés-ivás is. A híres kalapos, frakkos magyar válogatottra mindössze 3000 ember volt kíváncsi. A korabeli sportsajtó szórakoztató stílusban tudósított az eseményről: „A pálya rövid és hengerelt havas, csinos lyukakkal. A mérkőzés kezdete lassú volt s némi magyar fölény konstatálható. Ide-oda hullámzik a kép, de lassankint belátom, hogy a reggeli panaszkodások nem voltak hiábavalók: a csapat harmada le van törve s a többi se jókedvü. Hozzájárul a buta pálya, amin egyszerre kell küzdeni az ellenféllel és az egyensúllyal. A Borbás oldala lejt a széle felé, folyvást bukdácsol rajta, de meg a bekkje is kemény legény. A hányszor összecsapnak, mindig a bekknél marad a labda. Főként a Borbás futásán látszott, hogy milyen irgalmatlan komisz a pálya. Az a szép, ideális futás, amit ő szokott bemutatni, valóságos kalimpálássá fajult a havon. Weisz az első félidőben megint félénk, de a második félidőben már ugyancsak belefekszik. Károly csodákat mutat, de annyit bukdácsol a rossz talajon, hogy az már bosszantó. Bíró Gyuszi szegény a neki nem való helyen sok szép igyekezetet mutat. Koródy pompás. A Révész nehéz súlya legkevésbé bírja ki a talajt. Olyan, mint egy megbénult óriás. Kürshner dolgozik, mint három hős. Azt hiszem, ő szokott bele leghamarabb a mizerábilis talajviszonyokba is. Weinber is küzd a nehéz helyzettel, de azért bátran dolgozik. Szendrő pompás. A második félidőben a svájci csapat energikus támadásba fog. Bár lassú a játékuk, de a milliméterre pontos passzaik révén meglepetésszerűen teremnek a kapunknál, mindig egy vonalban mind az öt csatár, mert egynek se kell hátrajárni kanalazni. A hatodik percben rövid rumli a kapunknál, Sipos és Révész nem értik meg egymást, talán Révész nem is bízik a kapusában, s a csatárba rúgott labdát a szomszédja az üres kapuba vágja. Fölállás után rövid vergődés ide-oda; egyszerre meglepetésszerű lerohanás biztosítja a svájciaknak a második gólt. Ez végképp elkeseríti a magyar csapatot. Támadást támadás után vezetnek, de egy se jár sikerrel. Sok része van benne a rendesnél jóval kisebb méretű kapuknak is, de hiába: a sok út, az abnormális pálya, a csatárok egymást meg nem értése, a mérkőzés sorsát megpecsételték. A csapaton a dezoláltság jele mutatkozik, s az isten őrizte, hogy több gólt nem kaptunk.” Minder Frigyes, a magyar csapat szövetségi kapitánya lemondott a turné után, bár az nem volt sikertelennek tekinthető. Egyébként Minder Frigyes úr egyedülálló rekordként négy alkalommal volt kapitány. Összesen 33 mérkőzésen irányította a válogatottat (18 győzelem, 5 döntetlen, 10 vereség) – érdekesség, hogy ebből a 33 meccsből 25-öt Ausztria ellen játszottunk. (Kapcsolódó régi vicc: – Mondja, milyen mérkőzésre mennek? – Ausztria-Magyarország. – Na jó, de ki az ellenfél?) Minder 1880-ban született Budapesten és már 17 évesen jegyzett labdarúgó volt. Először a Budai Footballcsapatok (az Óbudai TE és a III. kerületi TVE egyesített csapata) játékosa (1897-1900), majd a Budapesti TC futballistája (1900-02), és így az első magyar bajnokcsapat tagja, végül a Postás SE balösszekötője (1903-08). Gyors, munkabíró csatár volt, összjátékra törekedett, ami akkoriban ritkaságnak számított. Egyszer szerepelt a válogatottban, de az sporttörténeti jelentőségű meccs volt, mert ekkor nyert először a magyar csapat nemzetközi mérkőzésen. A Csehország elleni 1903-as meccsen Minder szerezte győztes gólt. Egyike volt azoknak a sportembereknek, akik a magyar labdarúgást kivezették a nemzetközi színtérre. A válogatás kezdetben ad hoc-jellegű volt. A klubok küldöttek útján képviselték magukat, majd válogató bizottság végezte a munkát, de hamar rájöttek, hogy a túl sok ellentét miatt ez nem vezet eredményre, ezért került végül a legjobbnak tartott szakember kezébe az irányítás. Minder urat nem csak a foci érdekelte. Jégkorongozott is. Szorgalmazta a jéglabdáról a jégkorongra való áttérést. Az ő nevéhez fűződik az első magyar jégkorongszakkönyv, sőt a válogatott szövetségi kapitánya is volt 1927-33 között. Ezen kívül a Magyar Golf Klub titkári tisztét is betöltötte (1930-45). Szóval kikaptunk a jóval gyengébb játékerőt képviselő Svájctól, de nem kellett sokáig várni a visszavágásra. 1911. október 29-én, a Millenáris pályán, 15000 (!) néző előtt, a magyar válogatott 9:0 arányban lemosta a helvéteket. Schlosser hat gólját Koródy kettővel, Bíró Gyula egyel toldotta meg. A csapatok a következő felállásban játszottak: Magyarország: Domonkos László – Rumbold Gyula – Szendrő Oszkár – Bíró Gyula – Bródy Sándor – Kertész III Adolf – Sebestyén Béla – Bodnár Sándor – Koródy Károly – Schlosser Imre – Borbás Gáspár dr. Svájc: Weilemann Karl – Beuchat Albert – Würsten Louis – Keller – Ehrbach Konrad – Collet Pierre – Moll Eric – Kaltenbach dr. Ernst – Wyss I Paul – Jörg Karl – Kobelt Theo (A korszak válogatási szisztémájára jellemző, hogy a magyar csapat hat, a svájci hét helyen változott a januári meccshez képest.) A korabeli sportsajtó így tudósított a csaknem tragédiába torkolló meccsről: „Sokszor láttam már tüzesen játszani magyar csapatokat, de így még nem. Máskor a legjobb csapatok a fölény tudatában lazsálni szoktak, amiből azonban itt most semmi se volt. A 11 ember folyton - folyvást dolgozott, mint akiket a fúriák kergetnek. Egy perc eszmélni való időt nem hagyott az ellenfélnek. Csépelte, nyugtalanította, míg a mérkőzés végin az a sóhaj szakadt ki az agyonkínzott vendégekből, hogy hála Istennek, csakhogy nem még rosszabbul esett meg a dolog. Ezt a bosszúvágyat, ezt a szüntelen energiát a fölingerelt nemzeti önérzet diktálta. Meg kellett mutatni, hogy ott Zürichben nem az emberek, hanem a trükkös vendéglátás győzött. Mikor a Szent Péter kakasa háromszor szólott, az nem járt nagyobb bajjal az emberiségre, mint mikor a Meisels sípja háromszor megszólalt. A nagy tér egy pillanat alatt mozikban soha nem látott nagyszerűséggel telt meg beözönlő néppel. S mikor a tömeg - az ördög tudja miféle ostoba impulzió hatása alatt - egy ártatlan percben elkezdett nyomakodni a szűk kijáró felé, a pályakerítés környéken ott leselkedett a sárga fogú Halál. Egy pillanat alatt letaposták a korzó-székeket és egy másik szempillantás alatt kezdték közétaposni az elől csetlő-botló embereket. Ha nincs ott néhány mindenre elszánt szövetségi ember, akik a testükkel tartottak fönn a halálba rohanó áradatot, ma a veresbetűs ünnep véres betűs katasztrófanappá devalválódott volna. Elájult leányokat húztunk ki a széktörmelékek, meg az emberek lábai alól. Ököllel és bottal kellett észre téríteni a megvadult tömeget. Áttérünk a mérkőzésre. A tömegek tömege a maga szorongásában még rá se ért drukkolni, amikor már az első gól bent volt. A lelkek még viharoztak attól a hallatlan tetszésbődüléstől, amit csak a football tud kiváltani az emberből és már megszületett a második gól. És folyton, szakadatlanul a magyar fölény dolgozott. Nem az a fölény, amit az aggódók mesélnek egymásnak a keserves szorongás idei alatt, hanem az a megsemmisítő biztonság, ami mosolyt csal ki a nézők arcára. Negyedórákon át valóságos egy-kapu tréning folyott. A szűk hálóban, amit a magyar támadás vont a svájciak körül, ott vergődött az ellenfél tehetetlenül s ha néha pajzán kedvükben kieregették őket a mieink, az csak a macska-egér játéka volt, ami szép a macska gazdájának, de nem szép az egérnek. Meg kell adni, hogy a magyar csapat brillírozott. Az a fene magos tudat, hogy most mindennek sikerülni kell, csupa lángésszé avatta a 11 emberünket. A roskadt inakat a lelkesedés mámora vaspántokkal edzette meg. Soha nem látott eszélyes trükkök születtek meg. Hatalmas iram mellett magvas kombináló játék, bátor előretörés, állandó merész támogatása a csatársornak: ez volt a csapat képe.” Ekkor már Herczog Ede volt a szövetségi kapitány. Herczog Minderrel egyidős, és hasonló a pályafutásuk is. Szintén labdarúgóként kezdte, ő is érdeklődött már sportágak iránt (kiváló sprinter volt), ő is volt egyesületi játékvezető. Érdeklődése hamar az utóbbi irányba fordult. Letette a hivatásos játékvezetői vizsgát, és 1907-ben már a FIFA bírók sorában találjuk. A nemzeti csapat irányítását az említett svájci vereség után vette át, és 31 meccsen vezette őket (19 győzelem, 7 döntetlen, 5 vereség). Ezek többnyire barátságos meccsek voltak, a hagyományos ellenfelek (Ausztria, Németország) ellen, de akadt benne két moszkvai vendégjáték (két győzelem, 21:0-ás gólaránnyal) és három olimpiai mérkőzés. Sajnos a sorsolás az angolokat jutatta a magyar csapatnak, akik – akkor még – nagyobb játékerőt képviseltek. Le is győztek minket simán 7:0-ra. A vigaszágon viszont jól játszott a magyar csapat és Schlosser vezérletével előbb a németeket (3:1) majd az osztrákokat (3:0) legyőzve ötödik helyezést ért el a stockholmi játékokon. Herczog Ede nem csak szövetségi kapitányként, hanem játékvezetőként is érdekelt volt az olimpián (a hőskorban ez nem volt kivételes), ő vezette a dán győzelemmel végződött Dánia – Hollandia elődöntőt. 1914-ig (más források szerint 1917-ig) volt szövetségi kapitány.
José Saramago: Vakság 9789630797368
(Európa, 1998) 1306 FSZEK Angyalföldi Kertvárosi Könyvtár
Most már talán lehet ... ...ilyen könyveket olvasni. Ha minden jól megy, lassan az enyhítések következnek, de ilyenkor kell aztán tényleg elgondolkozni, és levonni ennek az egésznek a tanulságait. - Vedres Éva írása - Az első könyv, ami a járvány feltűnése óta az eszembe villant Saramago Vaksága. Bár évekkel ezelőtt olvastam, élénken fel tudom idézni akkori érzéseimet. Régen kerültem annyira könyv hatása alá, mint akkor. Be kell vallanom, annyira deprimáló volt, hogy egy szuszra nem is tudtam sokat olvasni. Ez talán nem a legjobb kedvcsináló, de aki rászánja magát, messzire viheti a gondolatait ebben a mostani élethelyzetben. Maga a történet annyi, hogy valaki autóvezetés közben elveszti a látását, majd gyors egymásutánban mindenki, aki kapcsolatba került vele. A járvány megállíthatatlan, hiába karantén, vesztegzár. Szinte pillanatokon belül apokaliptikus jeleneteknek vagyunk tanúi. Az emberek primer ösztönlényekké válnak. Természetesen itt is tisztelet a kivételnek. Igen, az olvasóban felmerül a kérdés, vajon ennyire sarkított helyzetben mitévő lenne? Sajnos tényleg régen olvastam, amennyire emlékszem, a vakság egyszer csak pont úgy, egyik percről a másikra tűnik el, mint ahogy jött. Visszatér az élet a megszokott kerékvágásba. (?) [José Saramago: Vakság. Európa, 1998] Több másik könyv is villan át rajtam, ahogy itthon, több-kevesebb türelemmel várom a kibontakozást ebből a mindnyájunk számára ismeretlen helyzetből. Az egyik Emma Donoghue: A szoba című műve. Miért is? A bezártság okán. Röviden: egy fogságban tartott fiatal nő, s a rabtartótól született kisfia, valamint szabadulásuk története, a kisfiú szavaival elbeszélve. Emlékeim szerint a könyv jó része a szabadulás utáni be-, illetve az anyuka számára a visszailleszkedés nehézségein, örömein vezet végig. A mostani helyzetben azon emlékeim horgadnak fel, amelyek a teljes szimbiózisban, a 12 négyzetméteren együtt töltött hat évről szólnak. Az édesanyának érdemben nincs is más lehetősége, minthogy minden érzelmi energiájával, mérhetetlen türelemmel kisfia életét próbálj teljessé tenni. Mindemellett tudván tudja, hogy a jövő mindkettejük számára a kinti világ. Itt merül fel bennem, hogy most az élet kínál fel egy lehetőséget, tudunk-e élni vele? Tudunk-e nagyobb önátadással fordulni a szeretteink felé? Tudunk-e igazán figyelni, észrevenni a velünk élők szükségleteit. Ki tudjuk-e használni a kényszerű összezártságot, ki tudjuk-e hozni belőle a maximumot? Mert otthoni munka ide vagy oda, szinte napi 24 órában együtt vagyunk. [Emma Donoghue: A szoba. Alexandra, 2011] Mindkét regényből készült film.
Békés Pál: Bélyeggyűjtemény 9633796555
(Élet és Irodalom / Osiris, 1999) 1302 FSZEK Radnóti Miklós Könyvtár
Bélyeggyűjtemény - Novák Péter élménybeszámolója - Lehet, hogy morbidnak tűnik, de szeretek temetőkben sétálni, olvasgatni a régi sírfeliratokat. Néha egész történetet kerekítek belőlük. Persze ezek az én történeteim, egyáltalán nem biztos, hogy van bármi közük a valósághoz. Egyszer egy gödöllői temetőben láttam egy sírkövet – a szülők, és két fiuk van eltemetve ott. A fiúk a harmincas évek végén születtek. Az egyik meghalt 1945-ben. Talán egy bombázásban. A másik fiú és az apa 1956-ban. Talán a harcokban. Az anya a nyolcvanas évek végéig élt. Talán egész életében gyászolta őket. Talán így történt, talán máshogy. Valahogy így vagyok a Bélyeggyűjtemény című kötetben olvasható írásokkal is. A sírfeliratoknál alig hosszabb szövegek mögött egész életek bújnak meg. Olykor mindennapi, máskor rendkívüli sorsok. Letehetetlen könyv, mégis le kell tenni időnként, hogy végiggondolhassuk a történeteket. Békés Pál: Bélyeggyűjtemény
Tar Sándor: A te országod 9631421953
(Magvető, 2000) 1302 FSZEK Radnóti Miklós Könyvtár
Tizenkét menet -Novák Péter élménybeszámolója - Tar Sándor novellákat olvasni olyan, mint egy tizenkét menetes nehézsúlyú bokszmeccs. Az ember eleinte élvezi a helyzetet. A bemutatásnál még minden rendben van, nagy az önbizalom, vigyorog, kicsit árnyékbokszol a kameráknak, belenéz a nagy melák bárgyú szemébe. Kiütlek a ringből! Lezúzom az ostoba arcod! – ilyeneket sziszeg neki a foga között. Az első menetekben sincs még semmi baj. Az ember beméri az ütőtávot, beugrik, kicsit megszurkálja gyors jobbosokkal, aztán elegánsan eltáncolgat, elhajol, a nagy majom meg csak lépeget utána. A szünetekben kiinteget a csajának, meg a menedzserének az első sorba. Aztán a negyedik menetben kezd egy kicsit fáradni a lába, kénytelen közelebb engedi a melákot, egy-két nagy egyenes elcsattan, még csak a kesztyűn, vagy az alkaron, de a fájdalom már végigvibrál az agyáig. Aztán beszed egyet testre. Úgy érzi, a hangzavarban is hallja, hogy recseg-ropog belül. A következőre már készül, lejjebb teszi a könyökét, de abban a pillanatban ott marad a feje, és már jön is az egyenes. Érzi, ahogy a vér lecsordul a szemöldökén, egy pillanatra elhomályosul a látása, de szerencsére gongatnak. Levasalják, iszik pár kortyot, legyezik, biztatják, de már semmi kedve visszamenni, ő tudja, hogy vége van. Már csak az jár a fejében, hogy mire fog hivatkozni a meccs után, hogy törött a lábujja, és a szemébe csorgott a vér..., mindegy is. Még állja pár menetig, mert így trenírozták. Számolnak, kétségbeesetten kinéz, de nem lát már semmit a körülötte morajló arénából. És a nyolcadikban megkapja a taglót. Az agya meglódul, érzi, ahogy a kocsonyás massza ide-oda verődik a koponyájában, és elterül. És olyan jó a padlón elnyúlni, kifújni az összes fáradt levegőt a tüdőből, és nem tudni semmiről... Ha sikerült kedvet csinálni hozzá, itt lehet Tar Sándor novellákat olvasni, az Írások menüpont alatt. (flash player szükséges)
Spiró György: Álmodtam neked 963919333X
(Scolar, 2000) 1308 FSZEK Dagály utcai Könyvtár
Amikor beüt az utópia Azt mondják, vannak olyan korszakos jelentőségű pillanatok a történelemben, amelyekre mindenki, aki megélte azokat pontosan emlékszik, beleértve, hogy hol és éppen mit csinált akkor. 2001 szeptember 11-e ilyen élménye például az én korosztályomnak, ezt személyes tapasztalatom és mások elbeszélése alapján is kijelenthetem. Mindenkinek vannak ugyanakkor ehhez hasonló élményei saját életéből olyan pillanatokról, amelyek ugyan nem nevezhetők történelmi léptékkel mérve sorsdöntőknek, de mégis valamiért ugyanígy működnek. - Báling Gábor írása - Nekem ilyen például az a pillanat, amikor elolvastam Spiró György Utópia c. novellájának utolsó sorait a kisföldalattin ülve munkába menet az Andrássy úti könyvtárba. Na meg utána már a könyvtárban is újra - engedtessék meg utólag is ez a kis lazaság - meg újra. Novellát elemezni, értékelni nem túl hálás és nem is nekem való feladat, elégedjenek meg azzal, hogy figyelmükbe ajánlom a Digitális Irodalmi Akadémia oldalán, hozzátéve, hogy az egész Álmodtam neked c. kitűnő novelláskötet illetve Spiró György további művei itt elérhetőek! Remélem, másoknak is hasonló irodalmi élményt nyújtanak majd! Van ugyanakkor olyan, akinek mégis jól áll, ha a novelláról, mint műfajról ír, és ez nem más, mint maga a szerző. Amikor azon gondolkodtam, mi az a rövid mű, amely online elérhető és szívesen ajánlanám olvasóinknak, az is felötlött bennem, hogy valahol Spirónál olvastam arról, miért ez talán a legnehezebb műfaj és miért van az, hogy „Kevesebb jó novellát írtak, mint regényt.” Talán ezért is veszem rá mindig nehezebben magam, hogy belevágjak egy novellás kötetbe, mint egy regénybe. Na de hol beszélt erről Spiró? Kis keresgélés után rá is leltem a következő írásra: Mitől jó egy novella? Micsoda hatalmas szerencse! Két legyet egy csapásra! Hiszen ezzel a kis kereséssel nem csak egy kitűnő írást ajánlhatok a novelláról, hanem Spiróval együtt egy újabb online elérhető művet, Tóth Krisztinától: Árnyék a falon A kitűnő novella az először 2011-ben megjelent Pixel címet viselő regény (novellafüzér?) részeként került kötetben kiadásra. Fogadják szeretettel ezeket az írásokat és ha végükre értek, böngésszék akár az Elektronikus Periodika Adatbázis oldalán a Mozgó Világarchívumát további olvasnivalóért.
Ajánló 9630775476
(Európa, 2004) 1302 FSZEK Radnóti Miklós Könyvtár
Hölgyeim és uraim: Hercule Poirot Agatha Christie a világ legolvasottabb krimiírója, megkockáztatom, a világ leolvasottabb írója. Olyan karaktereket teremtett, akik önálló életre keltek, és alkotójuk halála után is számtalan feldolgozásban bukkantak és bukkannak elő. Hagyjuk most az idegesítő-nagymama fazonú Ms. Marple-t, és koncentráljunk az idegesítő és öntelt Hercule Poirot-ra. - Novák Péter könyvajánlója- Természetesen Poirot nem a semmiből jött – és most nem úgy értem, hogy Belgiumból –, hanem úgy, hogy megvoltak az előzményei. A kis szürke agysejtjeit felmagasztaló belga a Sherlock Holmessal fémjelezhető detektívhagyomány folytatója. Excentrikus nyomozó, oldalán egy famulussal, és az inkább hátráltató, mint segítő Scotland Yarddal. Poirot figurája komoly hasonlóságot mutat AEW Mason Hanaud felügyelőjével, aki a francia Surete nyomozója és történetei néhány évvel megelőzték az első Poirot regény megjelenését. Még a név sem saját találmány. Marie Belloc Lowdens és Frank Howel Evans két figurájának nevéből rántotta össze Christie. A kis macskaszemű és ápolt bajszú belga azonban mindnyájuknál népszerűbb lett. Poirot 1920 és 1975 között 33 regény és 51 novella főhőse lett. Ahogy teltek az évek alkotója egyre terhesebbnek találta túlságosan gőgösre és tökéletesre sikerült teremtményét, de a közönség nyomásának nem tudott ellenállni. (Akárcsak Simenon Maigret esetében.) Ezért születtek az 50-es, 60-as években olyan Poirot regények, amik még a rajongók körében is kevésbé népszerűek. Poirot az első regényekben valóban nyomoz – nyomokat keres, következtetéseket von le, de eredményeit gyakran elhallgatja társai és olvasói elől. Később módszere némileg megváltozik, többször kigúnyolja a „kopókat”, akik csak a nyomokra koncentrálnak (kicsit fenéken billentve ezzel a Holmesi örökséget), és egyre inkább a lelki mozgatórugókra koncentrál, még inkább megnehezítve ezzel a megfejtésre vadászó olvasó dolgát. Poirot-t nem zavarja, ha buta külföldinek nézik, aki kettőig sem tud számolni, hiszen ez csak az ő malmára hajtja a vizet. Ha a helyzet megkívánja, könnyedén alkot fiktív családtagokat vagy talál ki múltbéli eseményeket, hogy az emberek bizalmába férkőzzön. Az igazság az, hogy néha pont úgy viselkedik, mint egy szélhámos. Az első regény, amiben – mint háborús menekült – színre lép, a Titokzatos styles-i eset, 1920-ban jelent meg. Az áttörést és az igazi közönségsikert az 1926-os Az Ackroyd gyilkosság hozza meg. A legsikeresebb évek az 1932 és 1942 közötti időszakra esnek. Ekkor születnek az olyan klasszikusok, mint a Gyilkosság az Orient Expresszen, Az ABC-gyikosságok, A gyilkosság Mezopotámiában és a Halál a Níluson.
Ács Irén, Dogossy Katalin: Azok a jó kis hatvanas évek 9637253246
(Ulpius-ház, 2005) 1302 FSZEK Radnóti Miklós Könyvtár
Azok a jó kis... Dogossy Katalin: Azok a jó kis hatvanas évek című könyvének olvasása után - Novák Péter írása - Nosztalgia, Kádár-korszak – van, akinek ezektől a kifejezésektől elhomályosul a tekintete, másoknak meg hányingere támad. Nekem nincs Kádár-korszak nosztalgiám (de hányingerem sem), bár abban nőttem fel. 1988/89-ben töltöttem a sorkatonai szolgálatomat – már csak ezért sincs. Meg a kék iskolaköpeny miatt sincs. Nincs, mert a Balatonnál minden reggel kétszer kellett boltba menni. Kilenc előtt nem lehetett sört venni, kilenc után meg kenyeret kapni. És még mindig frászt kapok a határon, pedig hol van az már… A szerző is csak annyira nosztalgikus, amennyire (majdnem) mindenki. Szívesen emlékezik vissza az iskolákban eltöltött évekre – feltéve, hogy elég régen voltak. Dogossy Katalin családja nem tartozott a rendszer kegyeltjei közé – élményei olyanok, amiket mindenki megélhetett abban a korban, főleg az, aki Újlipótvárosban volt gyerek. Nekik is ajánlom ezt a könyvet, de még inkább azoknak, akiknek a szülei voltak gyerekek a hatvanas években. Nagyon tanulságos lesz… A kötetnek csaknem a szöveggel egyenértékű részét képezik Ács Irén fotói. A szöveg is, a képek is a mindennapokról mesélnek. Ács Irén mintegy 70 ezer felvételből álló életművéből lehet szemezgetni a Magyarország Otthon című albumban. Illetve itt egy érdekes interjú vele.
Ajánló 9639471771
(Aethenaum, 2005) 1302 FSZEK Radnóti Miklós Könyvtár
Chico Buarque: Budapest Mindig is érdekelt, hogy látnak minket mások, mi a véleményük a kedvenc városomról, ezért aztán nagy kedvvel vágtam bele ebbe a brazil regénybe, ami a Budapest címet viseli. - Novák Péter könyvajánlója - Kezdetben csalódtam. Budapestről annyi derült ki, hogy hol szürke, hol sárga és kettéosztja a Duna, a magyarokról meg annyi, hogy sok pálinkát isznak és semmihez nem hasonlítható nyelvet beszélnek. Kezdetben nem találtam a szereplők motivációit sem, de aztán megleltem őket. Rájöttem, hogy rosszul kezdtem bele. Nem Budapest-regényként kell olvasni, hanem identitás-regényként, és akkor minden a helyére kerül. „José Costa vagyok, aki annyira vigyáz a hírnevére, hogy a világ minden kincséért sem lépne ki a névtelenségből.” José Costa brazil ghostwriter, aki remekül elvan újságcikkek és politikai beszédek írogatásával, amíg az egyik irodalmi négerként írt regénye miatt be nem üt a siker, amit persze nem ő arat le. Ezt már rosszul kezeli. Tévés felségének felívelő karrierje, és beteg fia is nyomasztja, ezért elmenekül előlük Budapestre. Costa brazil ghostwriterből magyar ghostköltővé, majd celebíróvá változik, és közben persze szerelmes is lesz, sőt a történet végére még egy csattanó is érkezik, de erről nem mondhatok többet... Nem találtam nyomát Chico Buarque életrajzában annak, hogy hosszabb időt töltött volna itt, valószínűleg csak egy nyelvileg kellően egzotikus helyszínt keresett, mert a nyelv végig fontos szerepet játszik a regényben. Buarque kiváltságos, értelmiségi családba született a 40-es évek közepének Brazíliájában. Apja történész-szociológus volt, anyja festő és zongoraművész. Chico megpróbálkozott az építészettel, de jobban érdekelte a zene, a politika és a foci. Eleinte inkább zenészként és politikai aktivistaként tűnt ki. Rendszeresen bírálta a katonai diktatúrát, egyszer börtönbe is zárták, és többször kellett elhagynia a hazáját, ilyenkor főleg Olaszországban élt. Az irodalmi sikert a Budapest hozta meg neki, amivel elnyerte a Premio Jabutit, egy a Man Booker Prizehoz hasonló brazil irodalmi díjat. Chico Buarque hetven fölött is aktívan zenél, sőt saját állítása szerint még focizik is. A foci a regénybe is beszivárog, pedig magáról a játékról nincs szó benne. Na de! Kocsis Ferenc költő nevén még simán átsiklottam, de Hidegkuti István íróra már felvontam a szemöldököm, és Buzanszky Zoltán kritikus eloszlatta minden kétségemet. Gondolom, már ti is rájöttetek, honnan vette a magyar szereplők neveit. Aztán jött még Bozsik sugárút, Zakariás szálloda, Grosics felügyelő, Lantos, Lorant & Budai könyvkiadó. Szóval így. A végére egész jó kis regény kerekedett belőle. "Fölerősítettem a hangot, de a bemondó magyarul beszélt, s tudvalevőleg ez a világ egyetlen nyelve, amelynek a rossz nyelvek szerint az ördög is tisztelettel adózik."
Winfried Georg Sebald: Kivándoroltak 9630774593
(Európa, 2006) 1302 FSZEK Radnóti Miklós Könyvtár
Négy gondolat Winfried Georg Sebald: Kivándoroltak című könyvének olvasása után -Novák Péter írása - Az ember nagyon szívós élőlény. Bárhová veti is a sorsa azonnal elkezd gyökereket ereszteni az új földbe. Van, aki mélyebbre, van, aki csak a felszínre. De a gondolatai többnyire abba az irányba mutatnak ahonnan jött, mint az állandóan egyfelől fújó szélnek kitett faágak. A világ, a társadalom, a többi ember számtalan módon tör az elpusztításunkra. Nekünk az a feladatunk, hogy ezeket kikerüljük, hogy aztán, mintegy a szabadság legfelső fokán, magunk dönthessünk a halálunk idejéről. Egyre többet tudunk az agy kapcsolási rajzairól, de még mindig nem tudunk szinte semmit. Az emlékezet a legkétesebb tanú. Az emlékezet egy szajha, aki mindig a kedvünket keresi. Minden, ami egy életből megmarad, legyen az egy emberé, egy városé, egy civilizációé, csak hordalék. Rút pusztulás. Szép pusztulás.
Aleksandar Zograf: Pszichonauta 9638689021
(Nyitott Könyvműhely, 2006) 1302 FSZEK Radnóti Miklós Könyvtár
Pszichonauta Maradjunk még egy bejegyzés erejéig a felnőtt képregényeknél. Véleményem szerint méltatlanul alul reprezentált a műfaj a magyar a könyvkiadásban, és mindig öröm, ha színvonalas darabokra bukkan az ember. - Novák Péter írása - „Nem gondoljátok, hogy egyre rajzfilmszerűbbé válik a világ?” Ezt a kérdést teszi fel nekünk Sasa Rakezic szerb képregényes, aki Aleksandar Zograf álnéven adja közre munkáit. Ezzel a névvel – Képíró Sándor – a középkori ortodox bibliamásolókra utal, és áttételesen – gondolom én – a könyvkészítésnek egy olyan korszakára, amikor a kép és szöveg még elválaszthatatlan egységet alkotott. Biztos nem véletlen, hogy az első néhány oldal után a szegények Bibliája – a Biblia Pauperum – ugrott be. Feltűnnek további képi hasonlóságok és képes idézetek: Chagall, Disney, az amerikai némafilmek. Szerintem a figura is emlékeztet Buster Keatonre, és a hangulat is felidézi a Keaton filmek, no meg a Kafka novellák hangulatát. A kötet rövid – néhány oldalas – képregényekből áll össze. Egy nagyobb csokor foglalkozik az álmokkal, pontosabban a tudatos álmodással. Ezekbe a groteszk és szürreális, vagy naiv és gyermeki látomásokba lehet menekülni a végét járó Jugoszlávia mindennapjaiból, az unalmas és sematikus valóságból. Ezek az írások nem a háborús eseményekről szólnak, azok csak a háttérben villannak föl, de ott minduntalan. Zografot inkább a hátország mindennapjai érdeklik, az, ahogyan a híreket fogadják, amit az etnikai maszlagból bevesznek a megfélemlítettek, megalkuvók és meghülyültek. Más írások a városi létről, az identitásról, illetve annak elvesztéséről szólnak. A Mi vagyunk a többiekben arra keresi a válasz, mennyire tudjuk átélni mások élményeit, tapasztalatait, kell-e empátiát éreznünk a barmokkal szemben. A Kader című képregényben a XIX. századi szerb költő alakján keresztül mutatja meg a kora társadalmi formáiba nem illeszkedő tehetséget. A Hitler 2006 arra figyelmeztet, hogy mindenkiben ott lapul egy kis bajszos. Ezek az írások nagyjából 1995 – a daytoni megállapodás – előtt keletkeztek. Az Üdvözletek Szerbiából sorozat darabjai 1999 és 2001 közöttiek. Olyanok, mint egy nyilvánosságnak szánt napló oldalai. Személyes híradások a NATO bombázásokról, a Milosevic elleni tüntetésekről, ciánszennyezésről, politikai gyilkosságokról, de barátokról, utazásokról, fociról is. Ezek a nagyon fekete-fehér képek az emlékezés és a megbeszélés fontosságára figyelmeztetnek. Ha felkeltettem az érdeklődésed Zograf iránt, és olvasnál még róla, akkor itt egy rövid interjú.
Anne B. Ragde: Berlini nyárfák 9789639648913
(General Press, 2007) 1308 FSZEK Dagály utcai Könyvtár
Berlini nyárfák Egy talán a feledés homályába vesző regényt szeretnénk ezúttal figyelmükbe ajánlani, ezzel is késleltetve meg nem érdemelt sorsának bekövetkeztét. Miközben az utóbbi években a skandináv irodalom iránti érdeklődés egyre erősödött, Anne B. Ragde hazánkban 2007-ben megjelent Berlini nyárfák című kötete és két folytatása mintha mégsem került volna ettől nálunk rivaldafénybe. Pedig minden bizonnyal megérdemelné a figyelmet az északi irodalomnak ez az izgalmas alkotása. -Báling Gábor írása - Ragde családregényének központja egy leromló félben lévő farm, ahol az ötvenes éveiben járó Tor Neshov, a legidősebb fiú, szüleivel együtt éli vidámnak egyáltalán nem nevezhető életét. Örömöt számára csak a gazdaság disznóinak gondozása okoz. A két másik testvér már elmenekült a családi „fészekből”, Margido, a középső fiú ugyan közel maradt, de lábát évek óta nem tette be a farmra. Temetkezési vállalkozóként dolgozik, amely foglalkozás kapcsán már a könyv elején lehetősége nyílik Ragdenek nyomasztásból brillírozni egy kicsit. Ez a későbbiekben sem lesz másképp és el kell ismerni, nagyon jól csinálja. A legfiatalabb testvér, Erlend egészen Dániáig menekült, ahol meghitt kapcsolatban él egy férfival. Homoszexualitását családja és a norvég kispolgári közeg nem tolerálta volna, de ő képes volt a menekülésre, gyökereitől teljességgel elszakadva éli a testvérek közül egyedüliként boldogsággal teli életét. A trilógia cselekményének tulajdonképpeni kezdete az anya halála, amely újra összehozza a fiúkat a farmon. A fiúkat és még valakit, Torunnt, Tor harmincas éveinek vége felé járó lányát, akinek eddig létezését is homály fedte és aki a távoli Oslóból látogat el soha nem látott nagyanyja halálos ágyához. Ez az utazás nem várt fordulatot hoz életében, egyre közelebb kerül apjához, annak életéhez, ezzel együtt pedig sorsfordító választással találja magát szemben. Visszatérhet-e régi életéhez vagy gyökerestül felrúgva azt, apjával marad és felkészül a farm átvételére? Ez a dilemma végighúzódik az egész regényfolyamon, miként az a kérdés is, hogy az egymástól eltávolodott testvérek képesek lesznek-e elfogadni egymást, felülemelkedni előítéleteiken és legalább megérteni a másikat. Igazi párhuzamos világok ezek, Torunn, a városi, önálló nő, Tor, a gazda, Margido, a mélyen vallásos, egyedülálló férfi és a homoszexuális, nagyvilági, a végletekig kifinomult Erlend. Vajon ez az egymásra találás képessé teszi őket arra, hogy megbirkózzanak múltjukkal és azzal a régen őrzött titokkal, amely a Berlini nyárfák végén napvilágra kerül? Minden adott tehát egy jó kis családregényhez és Ragde a legjobbat hozza ki a műfajból. Bár nincs pörgő történet, a szöveg mégis sodró lendületű, letehetetlen. Minden egyes fordulatnak súlya van, igazi feszültség vibrál a levegőben. Ami talán a legfontosabb, nincsenek előre kiszámítható válaszok azokra a kérdésekre, amelyekkel hőseink identitásuk, boldogságuk keresése közben szembesülnek. Az egész regényfolyam szerencsére nem helyezhető el valamilyen optimista, pesszimista kimenetel koordináta rendszerében. A szerző tudja, hogy választásaink akkor valódi választások, ha belülről fakadnak és nem valamilyen külső megfelelés mozgatja őket. Talán pont azért olyan jó ez a trilógia, mert Ragde az összes szereplőjével rendkívül empatikus, konfliktusaikat úgy tárja elénk, hogy ő maga közben az állásfoglalás legkisebb jelét is kerüli. A sokszor nyomasztó, komor hangulat ellenére olykor egészen szórakoztató klasszikus családregény igazán felemelő élményt nyújt olvasóinak. Igazi csemege az északi ízek kedvelőinek. Anne B. Ragde: Berlini nyárfák (General Press, Budapest, 2007) Anne B. Ragde: Remeterákok (General Press, Budapest, 2008) Anne B. Ragde: Pihenni zöldellő mezőkön (General Press, Budapest, 2009)
Ágh István: Kidöntött fáink suttogása 9789639658400
(Nap, 2008) 1302 FSZEK Radnóti Miklós Könyvtár
Kidöntött fáink "A családi emlékezetben mára egyféle súlyúak a bajok, szinte csak arra szolgálnak, akár más famíliákban, hogy a jelent a múlttal igazolják." Ágh István Eredeti neve Nagy István, de ennek írói foglaltsága miatt első jelentkezésétől (1958) Ágh néven publikál. Írói nevét 1968-ban hivatalosan is felvette. Felsőiszkázon született 1938. március 24-én, parasztcsaládban. Édesapja Nagy Béla (1884–1969), édesanyja Vas Erzsébet (1905–1995). Két nővére volt, bátyja a költő, Nagy László (1925–1978) Általános iskolai tanulmányait szülőfalujában végezte, majd Tapolcán járt gimnáziumba (1952–1956). Budapesten az ELTE BTK magyar–könyvtár szakát végezte el (1956–1961). 1961-ben megnősült, felesége Lángh Zsuzsanna, Zsófia lányuk 1962-ben született. Öt év után elvált. 1968 óta felesége Széles Judit textilművész, Eszter lányuk 1972-ben született. 1961–1962-ben az építők szakszervezetében, majd 1969-ig a Népművelési Intézetben könyvtáros. 1968 és 1970 között a Munka című folyóirat kulturális rovatának vezetője. 1975-ben az Új Írás versrovat-vezetője. 1985 és 1990 között a Magyar Nemzet szerződéses munkatársa irodalmi publicisztikára. 1997 óta a Hitel munkatársa. A közbeeső időszakokban szellemi szabadfoglalkozású író. (DIA) - Novák Péter írása - Egy élet váza. De Ágh István önéletrajzi trilógiája ennél sokkal több: a történések, döntések, események átszűrése a lírai (alkatú) énen. Három, eredetileg önállóan megjelent, művét szerkesztette egybe ebben a kiadásban, megrajzolva így a falusi gyerekkort, a pesti, zavaros egyetemi éveket, és a fiatal felnőtt és költő útkeresését. Az első – és szerintem legjobb – rész, a Kidöntött fáink suttogása, nem csak az iszkázi gyerekkor fölidézése, hanem családtörténelem is. A 17. század végéig néz vissza ebben a krónikában, de tulajdonképpen csaknem ezer év változatlanságára lát. A történelem névtelenjeire, jobbágyokra, parasztokra, mesteremberekre. Tatárra, törökre, nótázó, de vérre menő választási harcokra, listázásokra, téeszesítésre. A visszaemlékezés tele van vendégszövegekkel. Történeti forrásokkal – egyházi iratok, évkönyvek –, egy parasztcsalád kicsi, de gondosan őrzött irattárában lelt papírokkal – periratok, feljegyzések –, családtagok naplóiból, leveleiből vett részletekkel, amik úgy sorjázzák a születéseket, esküvőket és halálokat, mint a családi biblia üres oldalán vezetett krónika. A mondtatok, a sok átvétel miatt is, hol mívesen faragottak, hol csak baltával lesorjázottak. A lassan múló, változatlan falusi élet testébe a 20. század vág mély, sosem begyógyuló sebeket – 1919, 1945, 1959 –, bátyja lábába pedig a csontvelő gyulladás, és István még a világon sincs, amikor a család elfordul a földtől. Attól a földtől, ami évszázadokon keresztül nem csak birtokuk, de identitásuk alapja is volt. Az útkeresésről, az új identitás megteremtéséről szólnak a másik két rész – Egymás mellett, Virágárok – írásai, nem feltétlenül ragaszkodva az időrendhez. Egyetem, munkahelyek, albérletek, presszók és kocsmák a színterei a sok-sok találkozásnak, költőkkel, írókkal, és persze nőkkel: feleségekkel és szeretőkkel. Az ötvenes évek közepétől a hetvenesek elejéig felvillantott epizódok egy gúzsban táncoló, színes, de belterjes világot mutatnak be. Mivel nincs külső szabadság, a szó emberei a belső kiszélesítésével próbálkoznak, sokszor az önpusztítástól sem riadva vissza. Ebben a világban kóvályog a fiatal Ágh István egy ’56-os sebesülés emlékével, a nagynevű írók barátságától és alkoholtól megrészegülve, első generációs értelmiségiként. Már nem paraszt, de a gyökerei még oda húzzák, még nem városi, de a vágyai már oda vonzzák, szerelemes és szeretett, csaló és csalatott, kívülálló és bennfentes egyszerre. Hála a Digitális Irodalmi Akadémiának a művek online is olvashatóak: Kidöntött fáink suttogása Egymás mellett Virágárok
Anthony Burgess: Földi hatalmak 9789632660776
(Cartaphilus, 2008) 1302 FSZEK Radnóti Miklós Könyvtár
Földi hatalmak Konfabuláció – ez lesz a címe Kenneth Marchal Toomey visszaemlékezéseinek. „… a szó a pszichiátriában azt a folyamatot jelöli, amikor a szétzilált emlékezetben megjelenő hézagokat képzelet alkotta, de igaznak vélt felidézett élményekkel helyettesítjük.” De ez csak a regény végén derül ki, a 959. oldalon. Mire idáig eljutunk, végig kísérhetjük a sikeres, de középszerű írót hosszú élete állomásain. - Novák Péter írása Anthony Burgess: Földi hatalmak című regényéről - Az emlékek sora az első világháborús Londonban indul, ahol az ifjú Ken irodalmi és szerelmi próbálkozásainak leszünk tanúi. Ken képtelen összeegyeztetni homoszexualitását katolikus hitével, megválik az egyháztól, de ez életre szóló vívódással jár majd. Félig-meddig önkéntes száműzetésbe vonul. Bekerül a párizsi művészvilágba, Joyce, Hemingway és Ezra Pound társaságába. Toomey valahogy mindig ott van, ahol történik valami. Megismeri a Brit Birodalom világát Malajziában, még mielőtt az felbomlik, onnan – Ausztrálián át – a szesztilalomtól sújtott New Yorkba kerül. Épp akkor él Olaszországban, amikor a feketeingesek hatalomra kerülnek. Ausztriában van az Anschluss idején, ahol a nácik internálják, és csak egy kis hazaárulás révén szabadulhat, amiért a háború után büntetésből őt bízzák meg a koncentrációs táborok borzalmainak megírásával. Az ötvenes évekre nemzetközi hírességgé válik, Hollywoodban dolgozik, tévészerepléseket vállal, a hatvanas években belekeveredik Fekete-Afrika felszabadító háborúiba. Toomey azért kezdi „rendezgetni” emlékeit, mert a Vatikán felkéri, hogy tanúskodjon sógora Carlo Campanati, az elhunyt XVII. Gergely pápa szentté avatási eljárásában. Ken tanúja volt a későbbi pápa egyik csodatételének. Carlo és Kenneth testvéreik házassága révén kerülnek kapcsolatba, ami annak felbomlása után is megmarad. Kettejük élete hol lazábban, hol szorosabban kapcsolódik egymáshoz. Ken érzései meglehetősen ambivalensek. Carlo egyszerre lenyűgöző és félelmetes jelenség, aki egyre magasabbra emelkedik a papi ranglétrán. Nagy tervei vannak a katolicizmus megreformálására, egy új ökumenikus szemlélet kialakítására, még a marxizmussal is kacérkodik. Kettejük életszemlélete, hite gyakran kerül összeütközésbe. Toomey meg van győződve az ember gonoszságáról, míg Carlo szerint mindenki eredendően jó. „Isten hibátlannak teremtette az embert, de azzal a képességével együtt teremtette meg, hogy szabadságában álljon tökéletlenné válnia.” A szabad akarat Isten „legnagyobb és legiszonyatosabb” ajándéka, ez az ami a leginkább isteni az emberben, de ez az ami bűnbe is viheti. Toomey végül igazolja a csodatételt, bár a birtokába került információk inkább az Ördög, mint Isten művére utalnak. Burgess igazi nagyregényt alkotott, terjedelmében és ambíciójában is. Sok síkja van ennek a műnek. Enciklopédikus regény, ami végigjárja az elmúlt századot térben és időben egyaránt. Zavarba ejtő, ahogy a valós történelmi tények és a kitalált epizódok keverednek egymással. A katolikus egyház túlhangsúlyozott történelmi szerepe, a kitalált osztrák Nobel-díjas író, Streher, akiért Toomey lelkesedik. Carlo, amint részt vesz a Lateráni Egyezmény aláírásán, vagy Ken, amint megmenti Himmler életét. Művészregény, aminek főhőse egy középszerű író, de szereplőként megjelennek a nagyok is. Toomey alakja néhány életrajzi elemben megegyezik Burgessel, de nem önéletrajzi regényt olvasunk, hanem fikciót. A lehetséges modellek között emlegetik Sommerset Maughamot és Norman Douglast. A homoszexualitás és a bűntudat regénye is. Bemutatja azt a küzdelmet, amit Toomey folytat, hogy elfogadtassa magát egy homofób világban, és el tudja fogadni magát olyannak amilyen. És persze leginkább a gonosz, a metafizikai értelemben vett rossz, illetve az erre adott erkölcsi-teológiai válaszok regénye. Nagy és nehéz kérdéseket feszeget tehát Burgess, mégis jól olvasható a kötet. A cselekmény végig feszült, a figurák aprólékosan kidolgozottak, a stílus és a humor nagyon angol. Senkit ne riasszon el a terjedelem, megéri! UI: A sok hanyag fordítás és kiadás között jó egy ilyen alapos és szép munkát találni. A fordítás, a jegyzetek és az utószó Bényei Tamás munkáját dicsérik.
Lewis Carroll: Alice Csodaországban 9789637268755
(Sziget, 2009) 1302 FSZEK Radnóti Miklós Könyvtár
Beszélnünk kell Alice-ről Ha nem tudnám, hogy ezt a könyvet egy komoly matematikus írta, aki ráadásul anglikán diakónus, azt hinném, hogy valamilyen tudatmódosító szer hatása alatt állt. De persze mit várhatnánk egy férfitól, aki úgy hordja a haját, mint egy nevelőnő? Biztosan sok otthoni polcon fellelhető, de ha mégsem, online is olvasható - Lewis Carroll: Alice Csodaországban - Novák Péter írása - Azt hiszem, alapvetően az okozza a téves elvárásokat az Alice-szel kapcsolatban, hogy simán besoroljuk a gyerekkönyvek közé, köszönhetően nyilván a filmes adaptációknak is, pedig nem (csak) az. Először is ez a könyv elválaszthatatlan az irodalmi nonszensz brit hagyományától, ami a magyar irodalomban jobbára ismeretlen. És elválaszthatatlan az alkotótól, akit már gyerekkorában is vonzottak a rejtvények, fejtörők, szójátékok. Carroll gyerekkori olvasási listái koraérettségről tanúskodnak. Dadogása miatt kissé zárkózott volt, a bentlakásos iskolában boldogtalan, gyenge fizikumú. Felnőttként azt gondolta, hogy dadogása elmúlik gyerektársaságban. Ezt nem támasztják alá a rá vonatkozó visszaemlékezések, de fontos adalék a gyerekekhez fűződő ellentmondásos viszonyát tekintve. (Kitérő: A Carroll-mítosz egyik alaptétele a pedofília. Kortársi visszaemlékezésekből úgy tűnik, nem érdekelték a felnőtt nők, és az is tény, hogy fotográfusként sok gyerekaktot készített. Nem tisztem megítélni, hogy Carroll pedofil volt-e. Nem is tudnám. Csak néhány más nézetre szeretném itt felhívni a figyelmet. Két újabb életrajzírója szerint Carroll kislányok iránti imádatát félremagyarázzák, vagy legalábbis nagyon leegyszerűsítik. Hugues Lebailly szerint Carroll fotográfusi tevékenysége illeszkedett a viktoriánus kor gyerek-kultuszába, amelyben a gyermeki meztelenség az ártatlanságot testesítette meg. A gyerekaktok készítése szerinte része volt az akkori mainstreamnek és más alkotók (pl. Oscar Gustave Rejlander és Julia Margaret Cameron) a pedofília vádja nélkül fotózhattak meztelen gyereket. Karoline Leach pedig, Carroll naplói és levelei alapján igyekszik bebizonyítani, hogy igenis érdekelték a felnőtt nők, sőt viszonyai voltak. Kitérő vége.) Másodszor: nem lehet figyelmen kívül hagyni az akkori aktualitásoknak a műre gyakorolt hatását és a regény társadalomkritikai részét, amik mára már kissé megkoptak, a felszín alá húzódtak, éppen ezért oda nem illőnek, zavarosnak tűnhetnek. (Újabb kitérő: az idióta királynő, szerintem, félreérthetetlenül utal Viktória királynőre, akinek a wighekez fűződő, nem titkolt szimpátiája szálka lehetett a konzervatív Carroll szemében. A gügye gyíkocska, aki a tárgyaláson az esküdtek legbénábbika – az eredetiben Bill the Lizard – Benjamin Disraelire, a későbbi miniszterelnökre utaló szójáték. A barátságtalan hernyót egy Edward Fitzgerald nevű költőről mintázta Carroll, és alakja „a tudálékos, fennhéjázó, a gyerekeket kioktató és lenéző viktoriánus felnőtteket jelképezi”. Április Bolondja – az eredetiben March Hare – a keresztényszocialista Julius Charles Hare paródiája lehet, a Kalapossal és a Mormotával elköltött uzsonnájuk pedig az egyenlőtlen elosztás kritikája. Nyilván lehetne még folytatni, de kitérő vége.) Harmadszor: Carroll, mint értelmes, tájékozott és nyitott elme biztosan ismerte kortársának Charles Darwinnak a munkásságát. Azért utalok erre, mert szerintem ez a történet elsősorban a minden körülményhez történő alkalmazkodásról és a természetes kiválasztódásról szól... Talán ennyiből is látszik, hogy Carroll és az Alice meglehetősen ellentmondásos valami. Nem csak egy mese. Legalábbis gyerekként én képtelen voltam elolvasni.
Ajánló 9789631426755
(Magvető, 2010) 1302 FSZEK Radnóti Miklós Könyvtár
Ezt ne most olvassátok... de valamikor mindenképpen! (2020. március 20.) Cormac McCarthy: Az út - Novák Péter személyes hangú könyvajánlója - Az emberi agy perverz szerkezet, hajlamos eljátszani a gondolattal, mi lenne, ha a szeretteit valami katasztrófából kellene kimenteni. Különös kéjjel forgatja a földrengések, árvizek, háborúk, iskolai lövöldözések képeit, beléjük képzelve gyerekeit, feleségét, szüleit. A rohadt, aljas dög. Az út egy világégés utáni kietlen és kíméletlen világba viszi az agyunkat. Ebben a világban vándorol apa és fia. Mennek, mert nincs más választásuk, mert úton lenni az élet, megérkezni a halál. Pedig könnyebb lenne feladni, megállni, meghalni. De az apai ösztön ezt nem engedi. McCarthy szövegéből már az első oldalakon olyan szomorúság és kilátástalanság árad, hogy az ember szíve belefacsarodik, csaknem fizikai fájdalmat okoz az olvasása. A sötétben, hidegben, éhesen és szomjasan bolyongó két ember arcára hol a fásultság, hol a félelem ül ki. Ősemberi rettegéssel figyelik alkalmi menedékhelyeikről a hamuval borított tájat, az úton vonulókat. Vérkultusz hívőket és istentanukat, rablóhordákat – jobb mindenkit elkerülni. Én azon töprengek olvasás közben, szent-e még az élet, ha már semmi szentség, semmi öröm nincs benne, csak testi és lelki kín. Az apa azon töpreng, hogy képes lesz-e megölni saját fiát, ha már nem lesz más választása. A fiú azon töpreng, élnek-e még jók rajtuk kívül, vagy már mindenki más gonosz. (És az ember óhatatlanul beleképzeli saját magát és a fiát ebbe a helyzetbe!) Csakhogy ők ott vannak egymásnak, és támogatják egymást, ha megrendül a hitük, az olvasó pedig magányos. Az idő már régen nem létezik. Lassan vánszorognak dél felé, ahol talán megtalálják a jókat, a „tűz őrzőit”, az embernek megmaradt embereket – talán igen, talán nem, a keresés a fontos. Reményüknek nincs semmi reális alapja. Minden egyes nap egy újabb hazugság, amihez ragaszkodni kell, mert ha beismerik, hogy reménytelen a helyzetük, akkor mi értelme volt az éveken át tartó vándorlásnak? Pedig a tüzet, a jóságot nem is kellene keresniük, mert az a fiúban van. Ha a körülöttük lévő világ az abszolút gonosz, akkor a fiú az abszolút jó, az abszolút tisztaság. A férfi racionális döntéseket hoz, mert nem tehet mást, ő felelős a fiúért, aki megérti, miért kell meghozni ezeket a döntéseket, de nem mindig fogadja el őket. Benne még él egy egyetemes és elvont jóság képe, aminek az apa már nem tud megfelelni, holott ezt a képet nyilván ő ültette el a gyerekben. Csakhogy a férfinak túl kellett lépnie ezen, rá kellett jönnie, hogy már csak relatív jóság létezik, és az ő jóság és szentség fogalmába ettől kezdve csak kettejük élete fér bele. A gyilkosság, az öngyilkosság, a szálak elvágásának kérdésére egyeseknek magabiztos igen/nem válasza van, holott ezek a kérdések csak a pillanatnyi körülmények között megválaszolhatóak. Az út végén csak kérdéseket találunk, válaszokat nem. Borzalmas volt és gyönyörű.

Browse

Browsing 0702 - Deák Ferenc Könyvtár by Issue Date

Results Per Page

Sort Options