Lewis Carroll: Alice Csodaországban 9789637268755
Date
2009
Journal Title
Journal ISSN
Volume Title
Publisher
Sziget
Files
Abstract
Beszélnünk kell Alice-ről
Ha nem tudnám, hogy ezt a könyvet egy komoly matematikus írta, aki ráadásul anglikán diakónus, azt hinném, hogy valamilyen tudatmódosító szer hatása alatt állt.
De persze mit várhatnánk egy férfitól, aki úgy hordja a haját, mint egy nevelőnő?
Biztosan sok otthoni polcon fellelhető, de ha mégsem, online is olvasható - Lewis Carroll: Alice Csodaországban
- Novák Péter írása -
Azt hiszem, alapvetően az okozza a téves elvárásokat az Alice-szel kapcsolatban, hogy simán besoroljuk a gyerekkönyvek közé, köszönhetően nyilván a filmes adaptációknak is, pedig nem (csak) az.
Először is ez a könyv elválaszthatatlan az irodalmi nonszensz brit hagyományától, ami a magyar irodalomban jobbára ismeretlen. És elválaszthatatlan az alkotótól, akit már gyerekkorában is vonzottak a rejtvények, fejtörők, szójátékok.
Carroll gyerekkori olvasási listái koraérettségről tanúskodnak. Dadogása miatt kissé zárkózott volt, a bentlakásos iskolában boldogtalan, gyenge fizikumú.
Felnőttként azt gondolta, hogy dadogása elmúlik gyerektársaságban. Ezt nem támasztják alá a rá vonatkozó visszaemlékezések, de fontos adalék a gyerekekhez fűződő ellentmondásos viszonyát tekintve.
(Kitérő: A Carroll-mítosz egyik alaptétele a pedofília. Kortársi visszaemlékezésekből úgy tűnik, nem érdekelték a felnőtt nők, és az is tény, hogy fotográfusként sok gyerekaktot készített. Nem tisztem megítélni, hogy Carroll pedofil volt-e. Nem is tudnám. Csak néhány más nézetre szeretném itt felhívni a figyelmet. Két újabb életrajzírója szerint Carroll kislányok iránti imádatát félremagyarázzák, vagy legalábbis nagyon leegyszerűsítik. Hugues Lebailly szerint Carroll fotográfusi tevékenysége illeszkedett a viktoriánus kor gyerek-kultuszába, amelyben a gyermeki meztelenség az ártatlanságot testesítette meg. A gyerekaktok készítése szerinte része volt az akkori mainstreamnek és más alkotók (pl. Oscar Gustave Rejlander és Julia Margaret Cameron) a pedofília vádja nélkül fotózhattak meztelen gyereket. Karoline Leach pedig, Carroll naplói és levelei alapján igyekszik bebizonyítani, hogy igenis érdekelték a felnőtt nők, sőt viszonyai voltak. Kitérő vége.)
Másodszor: nem lehet figyelmen kívül hagyni az akkori aktualitásoknak a műre gyakorolt hatását és a regény társadalomkritikai részét, amik mára már kissé megkoptak, a felszín alá húzódtak, éppen ezért oda nem illőnek, zavarosnak tűnhetnek.
(Újabb kitérő: az idióta királynő, szerintem, félreérthetetlenül utal Viktória királynőre, akinek a wighekez fűződő, nem titkolt szimpátiája szálka lehetett a konzervatív Carroll szemében. A gügye gyíkocska, aki a tárgyaláson az esküdtek legbénábbika – az eredetiben Bill the Lizard – Benjamin Disraelire, a későbbi miniszterelnökre utaló szójáték. A barátságtalan hernyót egy Edward Fitzgerald nevű költőről mintázta Carroll, és alakja „a tudálékos, fennhéjázó, a gyerekeket kioktató és lenéző viktoriánus felnőtteket jelképezi”. Április Bolondja – az eredetiben March Hare – a keresztényszocialista Julius Charles Hare paródiája lehet, a Kalapossal és a Mormotával elköltött uzsonnájuk pedig az egyenlőtlen elosztás kritikája. Nyilván lehetne még folytatni, de kitérő vége.)
Harmadszor: Carroll, mint értelmes, tájékozott és nyitott elme biztosan ismerte kortársának Charles Darwinnak a munkásságát. Azért utalok erre, mert szerintem ez a történet elsősorban a minden körülményhez történő alkalmazkodásról és a természetes kiválasztódásról szól...
Talán ennyiből is látszik, hogy Carroll és az Alice meglehetősen ellentmondásos valami.
Nem csak egy mese. Legalábbis gyerekként én képtelen voltam elolvasni.