Ajánló 9631537633
Date
1988
Authors
Journal Title
Journal ISSN
Volume Title
Publisher
Szépirodalmi
Files
Abstract
Neked Zadar
Lengyel Péter: Macskakő
Mi kapcsolhatja ki ilyen nehéz időkben az embert jobban, mint egy tisztességes ponyva! Inkább a magyar kortárs irodalom egyik kiemelkedő alkotását olvasná, a legújabb kori próza egyik úttörőjét? Mi lenne, ha nem kellene választani? Igen, Lengyel Péter 1988-ban megjelent regényével két legyet üthet egy csapásra!
- Báling Gábor könyvajánlója -
Böngészgettem kicsit a Digitális Irodalmi Akadémia oldalait, hátha rálelek a bőséges kínálatban egy olyan teljes szövegű könyvre, amelyet jó szívvel ajánlhatnék most olvasásra. A széles választékot elnézve egyáltalán nem nevezhető véletlennek, hogy találtam ilyet, ugyanakkor én mégis annak éreztem, ráadásul a szerencsés fajtából, mivel a tavalyi olvasmányélményeim közül találtam rá egyik kedvencemre.
A főleg két és még vagy ezer másik szálon futó cselekmény egyik elsődleges színtere a millenniumi ünnepségekre készülő Budapest, némiképp alulról, a nappal tisztes vendéglátók, de éjszaka bordélyokat üzemeltetők, kasszafúrók, mutatványosok, a bűnt módjával de olykor azért megszállottan üldöző pandúrok szemszögéből bemutatva. És dehogy csak Budapest, hiszen ez a Monarchiabeli világ még mai korunkhoz mérten is rendkívül globalizált! Zárától (neked Zadar, ahogy a szerző rögtön kiszól az első oldalon) Odesszáig, Párizstól Amszterdammig és Budapestig, keresztül kasul rohanunk a kontinensen mackós hőseinkkel vagy gyémántok útját követve, hol vasúton, hol hajóval a Dunán és a Fekete-tengeren. Nem csak az alvilág, a bűnüldözés is európai, a hírhedt pojáca és gyanús nézeteket terjesztő Darwin Károly unokaöccsének furcsa találmányával, az ujjnyomatvétellel segítik például egymást a rend őrei Londontól Pestig. Budapest, ez csodálatosan nyüzsgő város ebben az időben „a világ elejéhez tartozik”, villamos vasúti hálózatával, siklójával, fogaskerekűjével és villamos földalatti vasútjával. Persze nem csak pompa és csillogás jellemezte már akkor sem, hogy önző módon saját olvasóinknak kedveskedjek kicsit, álljon itt erre a könyvből egy példa: „Angyalföldön, egy Dagály utcai telepen hetvenkét család él istállókból alakított, emberi lakásra alkalmatlan földszintes házakban. Egyetlen kútra jár mindenki, mely télen befagy, s a lakosok koromlepte városi havat olvasztanak maguknak.”
Mi van még mindezeken kívül, ha ez nem lenne önmagában elég? Van még egy írónk, aki valamikor a huszadik század második felében, a már bomló de létező kádári diktatúra idején írja villanyírógépével ezt a történetet és beszélget lányával rólunk, mindannyiunkról. Honnan jövünk, mik vagyunk? Van itt ősrobbanás, ősleves, ilyen és olyan ős, minden, amelynek a végén valamiért szükségszerűen ott állunk mindannyian, helyünket keresve ebben a szédítő egészben. Mit jelent egy ilyen világban például egy ekkora nemzethez tartozni? „Hányan vagyunk? Tizenötmillió: kevesebb, mint New York.”
Talán valami olyasmit, mint elmerülni egy ilyen remekműben, átérezni azt a szeretetet, amellyel Lengyel Péter a századfordulós Budapestet tárja elénk és más szemmel nézni ezáltal holnaptól magunkra, az utcákra, amelyek körbevesznek minket.