Ajánló 9638396504
Date
1995
Authors
Journal Title
Journal ISSN
Volume Title
Publisher
Akkord Kiadó
Abstract
Életünk fontos könyvei
Sánta Ferenc: Az ötödik pecsét
L.I.
Emlékszem jó pár éve, egy iskolai ünnepség filmvetítésén láttam először a művet. Nem sokat vártunk tőle, mint általában a hasonló ünnepi propaganda filmektől. - Legalább nincs tanítás! – mondtuk. Először a kiváló szereplők játéka /Őze Lajos, Márkus László, Latinovits Zoltán, Pécsi Ildikó stb./ fogott meg, majd a történet kibontakozása teljesen lenyűgözött.
1944 őszén a nyilas hatalomátvétel után Budapest egyik kiskocsmájában estéről estére összegyűlik egy asztaltársaság. Négy hétköznapi ember: Gyurica úr, az órás, Király úr, a könyvügynök, Kovács úr, az asztalos, s a mindenki által kedvelt, csaposból lett kocsmáros: Béla kolléga. Ők négyen – különbözőségeik ellenére – napról napra összejárnak, s civódással, heccelődéssel fűszerezett, barátságos hangulatban, az élet kérdéseiről filozofálva töltik együtt estéiket a pesti kocsmában. Egy alkalommal idegen csöppen a társaságukba: Keszei Károly, a hadirokkant fényképész.
Beszélgetésük során Gyurica úr a maga szokottan gunyoros modorában felteszi a kérdést: ha módjuk lenne haláluk után feltámadni és választani, vajon kinek a sorsát vállalnák? A gazdag, korának erkölcsei szerint élő, lelkiismeret-furdalás nélkül „rabszolga-tartó” zsarnok: Tomóceuszkakatiki, avagy az agyongyötört, megalázott, de tiszta lelkű rabszolga: Gyugyu életét? Az „erkölcsi szennyet” nem is érzékelve teljes-boldog, avagy az erkölcsében tiszta, de nyomorult életet? A kérdés csak látszólag az. A rá adható válasz nyilván csak a zsarnok szerepének választása lehet, ha tényleg őszintén dönt az ember, és önmagát sem csapja be. Valami viszont nincs rendjén ezzel a példázattal, és ezt a szereplők is észreveszik – Keszei kivételével: a választási lehetőség irreális, a valóságban nem létező emberi személyiségeket és szerepeket tételez fel. Tehát olyan emberek, mint amilyenek a példázatban szerepelnek, nem léteznek. Nem lehetséges, amit Gyurica állít Tomóceuszkakatikiről: „nyugodtan élte le az életét, mert mindazt, amit tett, kora helyénvalónak ítélte, rendben valónak tartotta, mint jogot, ami Tomóceuszkakatiki megilleti.” Azért, mert a „kor erkölcse” miatt cselekszik az ember aljasságot, ő még tudja, hogy helytelen a magatartása, és köteles változtatni rajta. Ha ezt nem teszi, akkor a korerkölcsre való hivatkozás sem menti fel őt a bűn alól. A vita elindul és hosszas töprengés után is csak a fényképész tudja egyértelműen Gyugyu szerepét felvállalni. A társaság nem hisz az őszinteségében. A kérdés pedig tovább gyötri a négy embert, még Gyuricát is.
Másnap a sértett Keszei feljelenti őket. A nyilasok elviszik a négy barátot. Az igazi erkölcsi próbatétel itt vár rájuk. A kifinomult nyilas vezető ugyanis morálisan próbálja megtörni őket: szabadulásuk ára egy félholtra vert kommunistának adott pofon. Sem Király úr, sem Kovács úr nem vállalja ezt a bűnt. Béla kolléga a nyilasok ellen fordul. Akik magukba nézve nem tudtak, vagy nem akartak Gyugyuk lenni, a poklok órájában a mártíromságot választják. Nem adják fel az emberséget, a bőrükért. Egyedül Gyurica az, aki odalép, és üt – viszont ő nem tehet mást. Üldözött zsidó gyermekeket fogadott be magához. Az általa felállított „tiszta képlet” helyett a bújtatott életek kényszerítik; ha pusztul, azok is elpusztulnak, akiket megmentene. Inkább a „lelkét”, a hitét, önérzetét hagyja veszni. „Önmagát” – ez a legnagyobb áldozathozatal.
A mű hatásosan mutatja be, hogy lelkiismeretünk olykor a „józan észt” is képes legyőzni, ha valami értékesről van szó, amelyben hinni lehet, sőt kell, s amelyért meghalni is érdemes.
A film megtekintése után azonnal a könyvtárba siettem, és kikölcsönöztem a könyvet! Azóta többször is elolvastam ezt az igen logikusan érvelő, ugyanakkor megrázó erejű alkotást.