Kincsek a polcról blog könyvajánlói

Permanent URI for this collection

https://dspace.fszek.hu/handle/20.500.14711/51350

Browse

Now showing 1 - 20 of 32

Ács Irén, Dogossy Katalin: Azok a jó kis hatvanas évek 9637253246
(Ulpius-ház, 2005) 1302 FSZEK Radnóti Miklós Könyvtár
Azok a jó kis... Dogossy Katalin: Azok a jó kis hatvanas évek című könyvének olvasása után - Novák Péter írása - Nosztalgia, Kádár-korszak – van, akinek ezektől a kifejezésektől elhomályosul a tekintete, másoknak meg hányingere támad. Nekem nincs Kádár-korszak nosztalgiám (de hányingerem sem), bár abban nőttem fel. 1988/89-ben töltöttem a sorkatonai szolgálatomat – már csak ezért sincs. Meg a kék iskolaköpeny miatt sincs. Nincs, mert a Balatonnál minden reggel kétszer kellett boltba menni. Kilenc előtt nem lehetett sört venni, kilenc után meg kenyeret kapni. És még mindig frászt kapok a határon, pedig hol van az már… A szerző is csak annyira nosztalgikus, amennyire (majdnem) mindenki. Szívesen emlékezik vissza az iskolákban eltöltött évekre – feltéve, hogy elég régen voltak. Dogossy Katalin családja nem tartozott a rendszer kegyeltjei közé – élményei olyanok, amiket mindenki megélhetett abban a korban, főleg az, aki Újlipótvárosban volt gyerek. Nekik is ajánlom ezt a könyvet, de még inkább azoknak, akiknek a szülei voltak gyerekek a hatvanas években. Nagyon tanulságos lesz… A kötetnek csaknem a szöveggel egyenértékű részét képezik Ács Irén fotói. A szöveg is, a képek is a mindennapokról mesélnek. Ács Irén mintegy 70 ezer felvételből álló életművéből lehet szemezgetni a Magyarország Otthon című albumban. Illetve itt egy érdekes interjú vele.
Agatha Christie: A titokzatos stylesi eset 9789630791359
(Európa, 2011) 1302 FSZEK Radnóti Miklós Könyvtár
A titokzatos stylesi eset Részlet Hercule Poirot naplójából. [Zárójelben a közreadó megjegyzései.] 1916. október 1. London [Az első bejegyzés.] Kedves angliai naplóm. Nem hittem volna, hogy Angliában nyomozni fogok! Hét honfitársammal élveztük az angol vidék nyugalmát Stylesban, amikor váratlanul összetalálkoztam Hastings barátommal. [Poirot, a belga rendőrség nagy hírű detektívje, háborús menekültként érkezett Belgiumból.] Hastings megnyerő fiatalember, de időnként az ostobaságig angol becsületes. Szerinte nagyjából minden nő szemrevaló, aki még nem múlt el ötven, és minden testrésze a helyén van, mindazonáltal meg kell hagyni, Mary Cavendish valóban „szemrevaló”. De a lényegre Hercule! Hastings régi ismerőse a Cavendish / Inglethorp családnak, és éppen náluk vendégeskedett, amikor Mrs. Inglethorpot megmérgezték. Gondolom ezért is örült olyan rendkívüli módon a találkozásunknak, mert így kihasználhatta zsenialitásomat az ügy megoldásában. Nem volt bonyolult eset, bár beismerem, az utolsó láncszem megtalálása még nekem is okozott némi nehézséget, de szinte a legelső pillanattól biztos voltam benne, hogy [olvashatatlan név] a gyilkos. Jó szokásomhoz híven módszeresen, és a háttérbe húzódva dolgoztam, és a nyilvánosság előtt minden dicsőséget átengedtem a Scotland Yardnak, szintén régi ismerősömnek Japp felügyelőnek. A felügyelő ez esetben rendkívül találó kifejezés. Felügyelni egész biztosan remekül tud, de kinyomozni valamit… Az eset végére mára, több mint két hónappal a bűntett után, megnyugtató pont került, sőt még egy tönkrement házasságot is sikerült helyreráznom. Elégedett vagyok magammal. Elfogyott az orosz cigarettám, ki kell derítenem, hol lehet hozzájutni Londonban.
Ágh István: Kidöntött fáink suttogása 9789639658400
(Nap, 2008) 1302 FSZEK Radnóti Miklós Könyvtár
Kidöntött fáink "A családi emlékezetben mára egyféle súlyúak a bajok, szinte csak arra szolgálnak, akár más famíliákban, hogy a jelent a múlttal igazolják." Ágh István Eredeti neve Nagy István, de ennek írói foglaltsága miatt első jelentkezésétől (1958) Ágh néven publikál. Írói nevét 1968-ban hivatalosan is felvette. Felsőiszkázon született 1938. március 24-én, parasztcsaládban. Édesapja Nagy Béla (1884–1969), édesanyja Vas Erzsébet (1905–1995). Két nővére volt, bátyja a költő, Nagy László (1925–1978) Általános iskolai tanulmányait szülőfalujában végezte, majd Tapolcán járt gimnáziumba (1952–1956). Budapesten az ELTE BTK magyar–könyvtár szakát végezte el (1956–1961). 1961-ben megnősült, felesége Lángh Zsuzsanna, Zsófia lányuk 1962-ben született. Öt év után elvált. 1968 óta felesége Széles Judit textilművész, Eszter lányuk 1972-ben született. 1961–1962-ben az építők szakszervezetében, majd 1969-ig a Népművelési Intézetben könyvtáros. 1968 és 1970 között a Munka című folyóirat kulturális rovatának vezetője. 1975-ben az Új Írás versrovat-vezetője. 1985 és 1990 között a Magyar Nemzet szerződéses munkatársa irodalmi publicisztikára. 1997 óta a Hitel munkatársa. A közbeeső időszakokban szellemi szabadfoglalkozású író. (DIA) - Novák Péter írása - Egy élet váza. De Ágh István önéletrajzi trilógiája ennél sokkal több: a történések, döntések, események átszűrése a lírai (alkatú) énen. Három, eredetileg önállóan megjelent, művét szerkesztette egybe ebben a kiadásban, megrajzolva így a falusi gyerekkort, a pesti, zavaros egyetemi éveket, és a fiatal felnőtt és költő útkeresését. Az első – és szerintem legjobb – rész, a Kidöntött fáink suttogása, nem csak az iszkázi gyerekkor fölidézése, hanem családtörténelem is. A 17. század végéig néz vissza ebben a krónikában, de tulajdonképpen csaknem ezer év változatlanságára lát. A történelem névtelenjeire, jobbágyokra, parasztokra, mesteremberekre. Tatárra, törökre, nótázó, de vérre menő választási harcokra, listázásokra, téeszesítésre. A visszaemlékezés tele van vendégszövegekkel. Történeti forrásokkal – egyházi iratok, évkönyvek –, egy parasztcsalád kicsi, de gondosan őrzött irattárában lelt papírokkal – periratok, feljegyzések –, családtagok naplóiból, leveleiből vett részletekkel, amik úgy sorjázzák a születéseket, esküvőket és halálokat, mint a családi biblia üres oldalán vezetett krónika. A mondtatok, a sok átvétel miatt is, hol mívesen faragottak, hol csak baltával lesorjázottak. A lassan múló, változatlan falusi élet testébe a 20. század vág mély, sosem begyógyuló sebeket – 1919, 1945, 1959 –, bátyja lábába pedig a csontvelő gyulladás, és István még a világon sincs, amikor a család elfordul a földtől. Attól a földtől, ami évszázadokon keresztül nem csak birtokuk, de identitásuk alapja is volt. Az útkeresésről, az új identitás megteremtéséről szólnak a másik két rész – Egymás mellett, Virágárok – írásai, nem feltétlenül ragaszkodva az időrendhez. Egyetem, munkahelyek, albérletek, presszók és kocsmák a színterei a sok-sok találkozásnak, költőkkel, írókkal, és persze nőkkel: feleségekkel és szeretőkkel. Az ötvenes évek közepétől a hetvenesek elejéig felvillantott epizódok egy gúzsban táncoló, színes, de belterjes világot mutatnak be. Mivel nincs külső szabadság, a szó emberei a belső kiszélesítésével próbálkoznak, sokszor az önpusztítástól sem riadva vissza. Ebben a világban kóvályog a fiatal Ágh István egy ’56-os sebesülés emlékével, a nagynevű írók barátságától és alkoholtól megrészegülve, első generációs értelmiségiként. Már nem paraszt, de a gyökerei még oda húzzák, még nem városi, de a vágyai már oda vonzzák, szerelemes és szeretett, csaló és csalatott, kívülálló és bennfentes egyszerre. Hála a Digitális Irodalmi Akadémiának a művek online is olvashatóak: Kidöntött fáink suttogása Egymás mellett Virágárok
Ajánló 9630775476
(Európa, 2004) 1302 FSZEK Radnóti Miklós Könyvtár
Hölgyeim és uraim: Hercule Poirot Agatha Christie a világ legolvasottabb krimiírója, megkockáztatom, a világ leolvasottabb írója. Olyan karaktereket teremtett, akik önálló életre keltek, és alkotójuk halála után is számtalan feldolgozásban bukkantak és bukkannak elő. Hagyjuk most az idegesítő-nagymama fazonú Ms. Marple-t, és koncentráljunk az idegesítő és öntelt Hercule Poirot-ra. - Novák Péter könyvajánlója- Természetesen Poirot nem a semmiből jött – és most nem úgy értem, hogy Belgiumból –, hanem úgy, hogy megvoltak az előzményei. A kis szürke agysejtjeit felmagasztaló belga a Sherlock Holmessal fémjelezhető detektívhagyomány folytatója. Excentrikus nyomozó, oldalán egy famulussal, és az inkább hátráltató, mint segítő Scotland Yarddal. Poirot figurája komoly hasonlóságot mutat AEW Mason Hanaud felügyelőjével, aki a francia Surete nyomozója és történetei néhány évvel megelőzték az első Poirot regény megjelenését. Még a név sem saját találmány. Marie Belloc Lowdens és Frank Howel Evans két figurájának nevéből rántotta össze Christie. A kis macskaszemű és ápolt bajszú belga azonban mindnyájuknál népszerűbb lett. Poirot 1920 és 1975 között 33 regény és 51 novella főhőse lett. Ahogy teltek az évek alkotója egyre terhesebbnek találta túlságosan gőgösre és tökéletesre sikerült teremtményét, de a közönség nyomásának nem tudott ellenállni. (Akárcsak Simenon Maigret esetében.) Ezért születtek az 50-es, 60-as években olyan Poirot regények, amik még a rajongók körében is kevésbé népszerűek. Poirot az első regényekben valóban nyomoz – nyomokat keres, következtetéseket von le, de eredményeit gyakran elhallgatja társai és olvasói elől. Később módszere némileg megváltozik, többször kigúnyolja a „kopókat”, akik csak a nyomokra koncentrálnak (kicsit fenéken billentve ezzel a Holmesi örökséget), és egyre inkább a lelki mozgatórugókra koncentrál, még inkább megnehezítve ezzel a megfejtésre vadászó olvasó dolgát. Poirot-t nem zavarja, ha buta külföldinek nézik, aki kettőig sem tud számolni, hiszen ez csak az ő malmára hajtja a vizet. Ha a helyzet megkívánja, könnyedén alkot fiktív családtagokat vagy talál ki múltbéli eseményeket, hogy az emberek bizalmába férkőzzön. Az igazság az, hogy néha pont úgy viselkedik, mint egy szélhámos. Az első regény, amiben – mint háborús menekült – színre lép, a Titokzatos styles-i eset, 1920-ban jelent meg. Az áttörést és az igazi közönségsikert az 1926-os Az Ackroyd gyilkosság hozza meg. A legsikeresebb évek az 1932 és 1942 közötti időszakra esnek. Ekkor születnek az olyan klasszikusok, mint a Gyilkosság az Orient Expresszen, Az ABC-gyikosságok, A gyilkosság Mezopotámiában és a Halál a Níluson.
Ajánló 9639471771
(Aethenaum, 2005) 1302 FSZEK Radnóti Miklós Könyvtár
Chico Buarque: Budapest Mindig is érdekelt, hogy látnak minket mások, mi a véleményük a kedvenc városomról, ezért aztán nagy kedvvel vágtam bele ebbe a brazil regénybe, ami a Budapest címet viseli. - Novák Péter könyvajánlója - Kezdetben csalódtam. Budapestről annyi derült ki, hogy hol szürke, hol sárga és kettéosztja a Duna, a magyarokról meg annyi, hogy sok pálinkát isznak és semmihez nem hasonlítható nyelvet beszélnek. Kezdetben nem találtam a szereplők motivációit sem, de aztán megleltem őket. Rájöttem, hogy rosszul kezdtem bele. Nem Budapest-regényként kell olvasni, hanem identitás-regényként, és akkor minden a helyére kerül. „José Costa vagyok, aki annyira vigyáz a hírnevére, hogy a világ minden kincséért sem lépne ki a névtelenségből.” José Costa brazil ghostwriter, aki remekül elvan újságcikkek és politikai beszédek írogatásával, amíg az egyik irodalmi négerként írt regénye miatt be nem üt a siker, amit persze nem ő arat le. Ezt már rosszul kezeli. Tévés felségének felívelő karrierje, és beteg fia is nyomasztja, ezért elmenekül előlük Budapestre. Costa brazil ghostwriterből magyar ghostköltővé, majd celebíróvá változik, és közben persze szerelmes is lesz, sőt a történet végére még egy csattanó is érkezik, de erről nem mondhatok többet... Nem találtam nyomát Chico Buarque életrajzában annak, hogy hosszabb időt töltött volna itt, valószínűleg csak egy nyelvileg kellően egzotikus helyszínt keresett, mert a nyelv végig fontos szerepet játszik a regényben. Buarque kiváltságos, értelmiségi családba született a 40-es évek közepének Brazíliájában. Apja történész-szociológus volt, anyja festő és zongoraművész. Chico megpróbálkozott az építészettel, de jobban érdekelte a zene, a politika és a foci. Eleinte inkább zenészként és politikai aktivistaként tűnt ki. Rendszeresen bírálta a katonai diktatúrát, egyszer börtönbe is zárták, és többször kellett elhagynia a hazáját, ilyenkor főleg Olaszországban élt. Az irodalmi sikert a Budapest hozta meg neki, amivel elnyerte a Premio Jabutit, egy a Man Booker Prizehoz hasonló brazil irodalmi díjat. Chico Buarque hetven fölött is aktívan zenél, sőt saját állítása szerint még focizik is. A foci a regénybe is beszivárog, pedig magáról a játékról nincs szó benne. Na de! Kocsis Ferenc költő nevén még simán átsiklottam, de Hidegkuti István íróra már felvontam a szemöldököm, és Buzanszky Zoltán kritikus eloszlatta minden kétségemet. Gondolom, már ti is rájöttetek, honnan vette a magyar szereplők neveit. Aztán jött még Bozsik sugárút, Zakariás szálloda, Grosics felügyelő, Lantos, Lorant & Budai könyvkiadó. Szóval így. A végére egész jó kis regény kerekedett belőle. "Fölerősítettem a hangot, de a bemondó magyarul beszélt, s tudvalevőleg ez a világ egyetlen nyelve, amelynek a rossz nyelvek szerint az ördög is tisztelettel adózik."
Ajánló 9789631426755
(Magvető, 2010) 1302 FSZEK Radnóti Miklós Könyvtár
Ezt ne most olvassátok... de valamikor mindenképpen! (2020. március 20.) Cormac McCarthy: Az út - Novák Péter személyes hangú könyvajánlója - Az emberi agy perverz szerkezet, hajlamos eljátszani a gondolattal, mi lenne, ha a szeretteit valami katasztrófából kellene kimenteni. Különös kéjjel forgatja a földrengések, árvizek, háborúk, iskolai lövöldözések képeit, beléjük képzelve gyerekeit, feleségét, szüleit. A rohadt, aljas dög. Az út egy világégés utáni kietlen és kíméletlen világba viszi az agyunkat. Ebben a világban vándorol apa és fia. Mennek, mert nincs más választásuk, mert úton lenni az élet, megérkezni a halál. Pedig könnyebb lenne feladni, megállni, meghalni. De az apai ösztön ezt nem engedi. McCarthy szövegéből már az első oldalakon olyan szomorúság és kilátástalanság árad, hogy az ember szíve belefacsarodik, csaknem fizikai fájdalmat okoz az olvasása. A sötétben, hidegben, éhesen és szomjasan bolyongó két ember arcára hol a fásultság, hol a félelem ül ki. Ősemberi rettegéssel figyelik alkalmi menedékhelyeikről a hamuval borított tájat, az úton vonulókat. Vérkultusz hívőket és istentanukat, rablóhordákat – jobb mindenkit elkerülni. Én azon töprengek olvasás közben, szent-e még az élet, ha már semmi szentség, semmi öröm nincs benne, csak testi és lelki kín. Az apa azon töpreng, hogy képes lesz-e megölni saját fiát, ha már nem lesz más választása. A fiú azon töpreng, élnek-e még jók rajtuk kívül, vagy már mindenki más gonosz. (És az ember óhatatlanul beleképzeli saját magát és a fiát ebbe a helyzetbe!) Csakhogy ők ott vannak egymásnak, és támogatják egymást, ha megrendül a hitük, az olvasó pedig magányos. Az idő már régen nem létezik. Lassan vánszorognak dél felé, ahol talán megtalálják a jókat, a „tűz őrzőit”, az embernek megmaradt embereket – talán igen, talán nem, a keresés a fontos. Reményüknek nincs semmi reális alapja. Minden egyes nap egy újabb hazugság, amihez ragaszkodni kell, mert ha beismerik, hogy reménytelen a helyzetük, akkor mi értelme volt az éveken át tartó vándorlásnak? Pedig a tüzet, a jóságot nem is kellene keresniük, mert az a fiúban van. Ha a körülöttük lévő világ az abszolút gonosz, akkor a fiú az abszolút jó, az abszolút tisztaság. A férfi racionális döntéseket hoz, mert nem tehet mást, ő felelős a fiúért, aki megérti, miért kell meghozni ezeket a döntéseket, de nem mindig fogadja el őket. Benne még él egy egyetemes és elvont jóság képe, aminek az apa már nem tud megfelelni, holott ezt a képet nyilván ő ültette el a gyerekben. Csakhogy a férfinak túl kellett lépnie ezen, rá kellett jönnie, hogy már csak relatív jóság létezik, és az ő jóság és szentség fogalmába ettől kezdve csak kettejük élete fér bele. A gyilkosság, az öngyilkosság, a szálak elvágásának kérdésére egyeseknek magabiztos igen/nem válasza van, holott ezek a kérdések csak a pillanatnyi körülmények között megválaszolhatóak. Az út végén csak kérdéseket találunk, válaszokat nem. Borzalmas volt és gyönyörű.
Ajánló 9789632939858
(Athenaeum, 2019) 1302 FSZEK Radnóti Miklós Könyvtár
Az angolnakérdésről Patrik Svensson: Tenger a tengerben Mi a közös Arisztotelészben és Sigmund Freudban? Sok minden megfordulhat erre a kérdésre az ember fejében, de szerintem az utolsó lenne, hogy mindketten boncoltak angolnát… Megmondom nektek őszintén, amíg a kezembe nem akad ez a könyv, halvány fogalmam sem volt arról, hogy egyáltalán létezik az angolnakérdés. Ez az állat, ahhoz képest, hogy mennyire ismert, szinte egyáltalán nem ismert. Úgy értem, tudjuk, hogy van - akit ez izgat az kifogja; aki szereti, az megeszi - de az életmódjáról elég keveset tudunk, a szaporodása pedig kész rejtély. Olyannyira, hogy a jó öreg Arisztotelész még azt gondolta, hogy sárból születik. - Novák Péter írása - A legtöbben elfogadják azt a nézetet, hogy az összes európai és amerikai angolna Sargasso-tengerben születik, ami egy tenger a tengerben, ahogy Patrik Svensson esszéregényének címe mondja. Az angolna kis, lárvaszerű lényként indul neki az életnek, olyan akár egy pár milliméteres fűzfalevél. Ez a kis átlátszó test a Golf-áramlat segítségével több ezer kilométert tesz meg az európai partokig. Ez az út akár három évig is tarthat, és közben a kis angolna növekszik, és belép élete második szakaszába, üvegangolna lesz belőle. Ezek az átlátszó, hat-hétcentiméteres lények kezdenek el folyásiránnyal szemben felúszni a folyókon, miközben alkalmazkodnak az édes vízhez. Az út során megnőnek, megizmosodnak, bőrük besötétedik, állkapcsaik megerősödnek, és mire megtalálják azt a helyet, amit alkalmasnak találnak a letelepedésre, bronzangolnává válnak. Az angolna, olyan akár a tank, mindenen átmegy, a legsűrűbb vízi növényzet sem állja útját, és akár órákig is képes haladni a nedves fűben, míg újra vizet talál. Barátunk ebben az állapotban éli le élete nagy részét, aztán egyszer csak, valamikor tizenöt és harminc éves kora között rájön a szaporodhatnék és megindul vissza a tenger felé. Teste ismét átalakul, uszonyai megerősödnek, a színe kivilágosodik és fényesebb lesz, belép élete negyedik, és utolsó szakaszába, ezüstangolna lesz belőle. Az emésztőrendszere teljesen leáll, innen csak a tartalékai tartják életben, csak ilyenkor fejlődnek ki az ivarszervei, ismét alkalmazkodik a sós vízhez, szeme barnából kékre vált, hogy jobban lásson a mély tengerekben. Jelenlegi tudásunk szerint, ha eléri a Sargasso-tengert, szaporodik és elpusztul, de hogy ez az állat mennyire titokzatos, arra az is rávilágít, hogy senki nem látott még felnőtt angolnát a Sargasso-tengeren. Svensson könyve két szálat visz párhuzamosan, egyrészt megtudunk kb. mindent az angolnákról, amit ismeretterjesztő szinten lehet, és közben eltűnődhetünk a szerzővel a világ nagy kérdésein. (Élet, halál, vonzalom, megismerés, stb.) A másik szálon pedig egy önéletrajzi történet folyik, ami főleg szerzőnk apjára koncentrál, aki megismertette őt a rejtélyes angolnákkal és a kíváncsiság fontosságával. „Na mármost, az angolna sokat mesélhetne a kíváncsiságról – többet, mint a kíváncsiság az angolnáról.” Graham Swift: Lápvilág Jut eszembe: Graham Swift: Lápvilág (Swift kitűnő regényének főhőse sokat morfondírozik az angolnákról. Film is van belőle Jeremy Irons és Ethan Hawke szereplésével) Rachel Carson: Néma tavasz (Carson is foglakozott angolnakutatással, mielőtt sikeres ismeretterjesztő könyveket kezdett írni, és természetvédő aktivistává vált. Ez a történelemformáló könyve értette meg emberek millióival, hogy a technológia milyen hatással lehet a környezetre. Jean Rhys: Széles Sargasso-tenger (Semmi köze az angolnákhoz, csak a cím miatt jutott eszembe, és szerintem ott lapul sok könyvespolcon. Itt a kiváló alkalom elővenni.)
Ajánló 9789633102510
(Libri, 2013) 1302 FSZEK Radnóti Miklós Könyvtár
De mi az a buzkasi? Khaled Hosseini: Papírsárkányok. "Baba egyszer elvitt a Buzkasi tornára, amit mindig a tavasz első napján rendeztek meg, az afgán újév napján. A Buzkasi Afganisztán nemzeti szenvedélye volt, és mind a mai napig az is maradt. Egy csápándaznak, vagyis egy jól képzett lovasnak, akit általában egy gazdag rajongó patronált, kézitusában el kellett ragadnia egy kecske- vagy marhatetemet, és eljuttatni egy körbe, miközben a többi csápándaz csapata üldözi, és megtesz minden tőle telhetőt – rúgás, ütés, karmolás, ostorozás –, hogy elragadja tőle a tetemet. A tömeg izgatottan morajlott, a lovasok a pályán csatakiáltásokat hallattak és a tetemért tülekedtek a porfelhőben. Rengett a föld a lódobogástól. A lelátóról néztük, ahogy habzó szájú lovaikkal zihálva és kiabálva dübörögnek el alattunk a lovasok." Hú! Hát hogy is van ez? - Novák Péter írása - A buzkasi Afganisztán nemzeti sportja, de egész Közép-Ázsiában elterjedt, ahol lótenyésztéssel fogalakoznak az emberek. Persze több ez, mint sport, olyan nemzeti szórakozás, ami a népi hagyomány megkerülhetetlen része. Az ünnepi alkalmakkor (házasság, születés) rendezett buzkasi akár napokig is tarthat, és olykor több száz, vagy akár több ezer ló és lovas is összegyűlhet a település határában. Egyetlen szabály van: szerezd meg a kecskét! A sportváltozat már némileg szofisztikált: több a szabály és van időkorlátozás, de a küzdelem ugyanolyan heves. Mielőtt az afgán Olimpia Szövetség írásba foglalta volna a szabályokat, csak olyan meglehetősen tág értelmezést engedő előírásoknak kellett megfelelni, mint ne lökd ki szándékosan az ellenfeled a nyeregből, ne vágj ostorral direkt a másik lovasra. Ennek megfelelően a játékosok többnyire vastag ruházatot és valami fejvédőt viselnek, amit csizmával és ostorral tesznek divatossá. A csizma hosszúszárú, hogy védjen a magasra emelkedő patáktól és magas sarkú, hogy jól meg lehessen benne támaszkodni a kengyelben, mert a lovakat gyakran csak lábbal irányítják. A verseny díja nem feltétlenül pénzjutalom, gyakran csak a dicsőségért szállnak harcba a résztvevők, vagy ruházatot és fegyvert kapnak jutalmul. Az igazi menőknek nincs is szükségük pénzjutalomra, mert többnyire gazdag emberek támogatását élvezik. A sportváltozat hivatalos szabályai a következők: - a játéktér 400x400 méteres négyzet. - egy csapat 10 főből áll - egy félidőben egy csapatból 5 lovas lehet a pályán - a félidő 45 perc, köztük 15 perc szünet van - bírói döntés alapján lehet játékost cserélni Mint látható azért nem vitték túlzásba a szabályozást, és hozzátartozik az igazsághoz, hogy ilyen versenyeket többnyire csak Kabulban rendeznek, az északi tartományokban még a minden korlátozás nélküli tradicionális küzdelmek a népszerűek. A jó buzkasi játékos – a csápándaz – jellemzően a negyvenes éveiben jár. Ennek oka, hogy a játékhoz megfelelő testsúly, kondíció, tapasztalat és figyelem szükséges. A versenylovak különlegesen kiképzett állatok, amik többnyire nem a játékos, hanem egy gazdag tenyésztő tulajdonában vannak. Azt azonban általában a csápándaz dönti el, hogy melyik lovat viszi a versenyre. A lovakat nagy tapasztalattal gondozzák, tanítják, és speciális étrenden tartják. Árpát kapnak, néha tojással és vajjal dúsítva, és dinnyét. Néhány nappal a verseny előtt már nem kapnak enni, és hosszú távokat lovagolnak velük, hogy szikárak és „élesek” legyenek. Egy afgán mondás szerint jobb egy rossz lovas jó lovon, mint egy jó lovas rossz lovon. A jó csápándaz és a lova tulajdonképpen kentaur. Leggyakrabban az északi tartományokból származó lovakat használnak. A tartar fajta apró és gyors, a habash robosztusabb és erősebb. Mindkét fajta jól tanítható, elég gyorsan elsajátítják az alapvető dolgokat. Soha nem taposnak földön fekvő emberre, és úgy kanyarodnak még a legsűrűbb kavarodásban is, hogy lovasuknak elég helye legyen, a lába ne szorulhasson be két ló közé. A legjobb lovaknak még taktikai érzékük is van, gyakran döntenek önállóan, a játékban szerzett tapasztalataikat felhasználva. Más fajták is előfordulnak, de a lónak mindenképpen csődörnek kell lennie. Mint már láttuk a buzkasinak két fő formája van. Az egyszerűbb és hagyományos változat a tudabaraj. Ebben egyszerűen csak meg kell ragadni a fej nélküli kecskét vagy borjút és addig cipelni, amíg a játékos le nem rázza az üldözőit, tisztára nem játssza magát. A sportverzió, a qarajai némileg bonyolultabb. Itt a csápándaznak a tetemmel meg kell kerülni egy zászlót a játéktér egyik sarkánál, majd el kell lovagolnia az ellentétes sarokba, és ott bedobni egy körbe, az Igazság Körébe. Az a csapat, amelyiknek egyik tagja meg tudja kerülni a zászlót, egy pontot kap, ha gólba tudja dobni a tetemet, akkor még kettőt. Mint az már kiderült a játékszer egy levágott kecske vagy borjú (többnyire kecske jut, de a borjú kedveltebb, mert strapabíróbb), amit beáztatnak, vagy homokkal tömnek meg, hogy nehezebb legyen, így elérheti a 70 kilogrammos súlyt. A tetemet tilos bármilyen formában a lóra vagy a játékosra rögzíteni, csak kézben lehet tartani. A buzkasit november és március közötti időszakban játsszák, a melegebb hónapokban a lovak pihenőt kapnak. Általában pénteken kerülnek megrendezésre a mérkőzések. Hagyományai az ősi időkre nyúlnak vissza, az afgánok úgy tudják, azóta rendeznek ilyen versenyeket, mióta a lovat háziasították. Valószínű, hogy valami harci játék volt a közvetlen előzménye. A buzkasit gyakran toldják meg birkózóversennyel, ezért a jó csápándaz elég erős ahhoz, hogy a földön is legyőzze ellenfelét. A nem sport alapon játszott buzkasi sokszor nem ér véget azzal, hogy valaki megszerzi a győzelmet. A felhevült férfiak a „lefújás” után is folytatják a vérre menő küzdelmet. A végén aztán kezelésbe lehet venni a törött végtagokat, betört koponyákat, felszakadt szájakat, amikre a küzdelem hevében ügyet sem vetettek. források: http://en.wikipedia.org/wiki/Buzkashi http://www.war-correspondent.com/ http://www.afghanistan.org/ http://www.afghanembassyjp.org
Ajánló 9789633243480
(Animus, 2015) 1302 FSZEK Radnóti Miklós Könyvtár
Áplónő és szovjet kém Jo Nesbø: Fehér éjszaka Biztosan volt már veletek is olyan, hogy olvasás közben egy fél sor, egy elejtett megjegyzés annyira felkelteltette az érdeklődéseteket, hogy muszáj volt félretenni a könyvet, és egy kicsit utánanézni a dolognak. Egy ilyen következik most. 1944-ben egy norvég ápolónő a bodø-i kórházban beleszeretett egy orosz hadifogolyba. Talán nem is sejtette, hogy ez a szerelem az egész életét meg fogja változtatni. - Novák Péter írása - "A lap - amely szerint, már amennyiben a Finnmark Dagblad mai száma volt az, 1977. augusztus nyolcadikát írtuk - arról számolt be, hogy az Alta folyó vízgyűjtőterületének kiépítése elleni tiltakozások erősödnek. Továbbá arról, hogyan néz ki Arnulf Olsen, a megyei elnök, hogy Finnmark, amely az egyetlen Szovjetunióval határos megye, egy kissé biztonságosabbnak tűnik most, hogy a kém, Gunvor Galtung Haavik halott, és hogy végre itt, északon jobb az idő, mint a fővárosban." Gunvor Galtung Haavik 1912-ben született Oslóban. A meredek szikláiról és színes házairól híres Odda városában nőtt fel. Apja körorvos volt, anyja szülésznő, így szinte törvényszerűen ő is orvosi pályára készült középfokú iskolái után. Már ekkoriban érdeklődött az orosz kultúra iránt. A harmincas években találkozott Valerij Karrik* emigráns művésszel, aki több mint egy évtizedre meghatározta szellemi fejlődését. 1932-ben abbahagyta orvosi tanulmányait, helyette ápolónői iskolába kezdett, és több városban is megfordult, mielőtt állást kapott a bodø-i kórházban. Mivel jól beszélt oroszul, hamar nélkülözhetetlenné vált a közeli halfeldolgozó üzemből kórházba kerülő orosz hadifoglyok ellátásában és „mozgatásában”. Többször tolmácsolt a táborokban is. A háború utolsó előtti évében találkozott Vlagyimir Kozlovval, akibe beleszeretett, és segített a férfinak átszökni Svédországba. A nyelvtudása volt a legfőbb oka annak is, hogy a háború után a Külügyminisztérium elfogadta a jelentkezését. 1947-ben Moszkvába helyezték, az ottani norvég nagykövet személyi titkára lett. Még ennek az évnek a nyarán, egy orosz barátnője segítségével felkutatta Kozlovot, és Leningrádba utazott, hogy találkozzon vele. Kiderült, hogy a férfi közben magházasodott. Haavik túltette magát a csalódáson, és titokban találkozgatni kezdett Kozlovval, amivel azt kockáztatta, hogy kirúgják és hazaküldik. Nem telt bele sok idő és KGB-nek (amely alighanem rutinból figyelte az összes követségi alkalmazottat) szemet szúrt a viszony. Haavikot megfenyegették, hogy ha nem működik együtt velük, felfedik az igazságot a norvég külügy előtt, a szerelmét pedig Szibériába küldik. Nem sok választási lehetőséget hagytak. Biztosítottak számára egy titkos lakást, ahol fogadhatta Kozlovot, és megmutathatta az összekötő tisztjének a követségről kicsempészett iratokat és futárpostát. (Más forrás szerint Kozlovnak adták a lakást, de tulajdonképpen mindegy.) A szerelmespár Vika és Viking néven szerepelt a KGB irataiban. Lehetetlen, hogy Kozlov az egészről semmit nem sejtett. A hadifogságból hazatérő vöröskatonákat minden esetben vizsgálat alá vették, majdhogynem hazaárulóként kezelték. Kozlov később be is ismerte, hogy jelentette a közte és Haavik között létrejött kapcsolatot a KGB-nek. Mégis, amikor Haavik bevallotta neki, hogy mit tett, elhagyta a nőt. (Alf R. Jacobsen, aki egy könyvet szentelt a Haavik-esetnek, azt sem zárja ki, hogy Kozlov és a KGB között már régebben is állt fenn kapcsolat, és Kozlov direkt bolondította magába a nőt. Ugyanakkor Kozlov közel húsz évvel Haavik letartóztatása után úgy nyilatkozott, hogy őszintén szerette Gunvort, de esélyük sem lett volna együtt élni, és őt és családját folyamatosan nyomás alatt tartották.) A személyes kapcsolatnak tehát vége lett (ritkuló leveleket még váltottak egymással), de Haavik nem szabadult a csapdából. Nem adhatta fel magát anélkül, hogy börtönbe ne került volna. Megpróbálkozott mással. 1956-ben kérvényezte az áthelyezését. Oslóba került a Külügyminisztériumhoz, de nem csinált jó cserét. Itt még több bizalmas anyaghoz férhetett hozzá, és a KGB ezt ki is használta, továbbra is információkat zsarolva ki a nőből. A norvég hatóságok már évek óta gyanították, hogy valaki információkat szivárogtat ki a moszkvai nagykövetségükről. 1965-ben a birtokukba került egy szovjet disszidens vallomása, ami arról informálta őket, hogy a nagykövet titkára jelent a KGB-nek. Le is tartóztatták az akkori titkárt, Ingeborg Lygrent, aki persze ártatlan volt, de a kirobban botrány miatt a nagykövetet és a biztonsági szolgálat vezetőjét is áthelyezték. A nyomozás természeten tovább folyt, és a korábbi alkalmazottak is célkeresztbe kerültek, ennek ellenére Haavik 1977-ig nem bukott le. Egyszerűen senkinek eszébe se jutott gyanakodni erre a kedves, barátságos nőre, akit titokban kitűntettek a Népek Barátsága Érdemrenddel. Erről a norvégoknak valószínűleg meg lett volna a különvéleményük. Arra, hogy mekkora feszültség lehetett benne, a vallomásaiból lehet következtetni. Megváltás volt számára a letartóztatás, bár akár huszonegy évre is ítélhették volna. Úgy tűnik sem anyagi előnyök, sem politikai szimpátia nem játszott szerepet a kémkedésben. Egyszerűen csapdába esett a szerelme miatt, és nem tudta, hogyan szabadulhatna belőle. Mindenesetre vallomásával némi elégtételt vett a KGB-n. Kilenc szovjet ügynököt buktatott le. Haavikot alighanem teljesen felemésztette a huszonhét éven át tartó színlelés. Nem élte meg a tárgyalást, a Drammen börtönben halt meg. Halála körülményeiről a mai napig folynak a találgatások, de nincs igazi ok megkérdőjelezni a hivatalos vizsgálatot, ami szívelégtelenséget állapított meg. Kozlov 1994-ben, amikor már beszélhetett, elmondta, hogy őt ugyanúgy beszervezte a KGB, mint Haavikot. Nem akarta elhagyni, utasításra cselekedett. Utoljára 1956-ban találkoztak és 1976-ban kapott tőle levelet. Csak 1993-ban tudta meg, hogy a nő meghalt… 2008-ban, Jacobsen könyve alapján filmet forgattak a történetből Iskyss (Ice Kiss) címen. * Valerij Karrik (Carrick) (1896 – 1943) skót apa és orosz anya gyermeke. Gyerekkönyv író, újságíró, karikatúrista. A Képzőművészeti Főiskolán tanult, és ismert festőművész és grafikus vált belőle az 1890-es évekre. Népszerűek voltak kedvelt orosz személyiségekről (Gorkij, Brjuszov, Belij, Kuprin…) készült rajzai. A Cár és Tolsztoj című karikatúrájáért tíz hetet ült börtönben 1908-ban. A következő évben kezdte kiadni különböző nemzetek meséit összegyűjtő képes sorozatát. A bolsevik forradalom elől Norvégiába emigrált.
Alan Moore: A teljes Watchmen 9789634700340
(Fumax, 2018) 1302 FSZEK Radnóti Miklós Könyvtár
Ki őrzi az őrzőket? „Ha szörnyekkel küzdesz, vigyázz, nehogy belőled is szörny váljék!” Nietzsche Alan Moore képregénye már rég a kultuszművek közé soroltatott. Moore Angliában született, 1953-ban. Az iskolából 17 évesen kivágták, mert LSD-t árult. Képregények írására adta a fejét, a rajzoláshoz – saját bevallása szerint – sem elég tehetséges, sem elég gyors nem volt. Íróként viszont sikeres lett. V, mint vérbosszú című képregénye után leigazolta a DC Comics (a Superman és a Batman kiadója) és rábízta egy addig gyengén teljesítő képregény (Swamp Thing) írását. Moore hamarosan sikeres sorozatot csinált belőle. Ez után készült a Watchmen, Dave Gibbons rajzolóval. A Watchmennel számtalan elismerést besöprő Moore bebizonyította, hogy a képregény nem csak gyerekeknek való, hanem komoly irodalomként is művelhető. A Watchment a Time feltette „A száz legjobb angol nyelvű regény 1923-tól napjainkig” listájára (olyan könyvek mellé, mint a Legyek ura, 1984, Az éjfél gyermekei, Mechanikus narancs, Véres délkörök). A listán természetesen (?) ez az egyetlen graphic novel (könyv terjedelmű képregény). Moore később elhagyta a DC Comicsot és független kiadót alapított. - Novák Péter írása - A Watchmen története 1985-ben játszódik egy alternatív Amerikában, ahol nem Michael Jackson és Ronald Reagen a király, hanem Nixon tölti ötödik(!) elnöki ciklusát, a kormány az atomháború rémével tartja rettegésben az embereket, az utcákon ingyenes elektromos terminálok állnak, fölöttük léghajók lebegnek, az emberek különös viseletekben járnak, furcsa szokásaik vannak, és Vietnam az 51. tagállam. Ekkorra már az 1977-es Keene-törvény betiltotta a jelmezes igazságosztók tevékenységét. A legtöbben visszavonultak, néhányan a kormány szolgálatába álltak, mint a Komédiás és Dr. Manhattan. (A Manhattan-program az USA atomfegyver programja volt, ami a 2. világháború után is folytatódott.) Utóbbi az egyetlen szuper képességekkel rendelkező „maszkos”, a többiek „normális” emberek. (Dr. Manhattan egy baleset során tett szert különleges képességekre, amiket aztán a kormány többek között Vietnamban is kihasznált.) De van egy jelmezes, aki illegalitásban tovább üldözi a gonoszokat, ő Rorschach (Igen, mint a teszt.), akit majdnem mindenki utál. Nem véletlenül. Rorschach egy pszichopata, náci állat, aki ráadásul gusztustalanul eszik, és egy szemétdombon lakik, ennek ellenére nehéz nem egyetérteni vele, amikor gyerekgyilkosokat és erőszakolókat tesz hidegre. Olyan ő, mint a város, amiben él, mocskos és erőszakos. Moore figurái egyáltalán nem sablon akcióhősök, nem a világot megmentő supermanek, sokkal inkább végletes személyiségek, akik nem is feltétlenül a bűn elleni küzdelem, hanem a hírnév, a szex, a pénz, a kaland utáni vágy miatt lettek jelmezes igazságosztók. Egyesektől nem áll távol a fasizmus és a rasszizmus sem. A Keene-törvény éppen azért született meg, mert a rendőrségnek és az embereknek is elegük lett az önjelölt és önbíráskodó ripacsokból. A Who watches the watchmen? graffiti többször is felbukkan a háttérben. A helyzet akkor változik meg, amikor valaki megöli a Komédiást, aki egy kiábrándult, erkölcstelen zsoldos, de legalább átlátja, ami körülötte zajlik, nem olyan naiv, mint a maszkosok többsége. Egy ügyes húzással Dr. Manhattent is eltüntetik a színről, mire az oroszok azonnal bevonulnak Afganisztánba (Igazából 1979-ben) és az atomháború fenyegetése egyszerre realitássá válik. Rorschach nyomozásba kezd és egy elképesztő összeesküvés nyomára bukkan, ami egy addig minden gyanú felett álló személyhez vezet. De többet erről nem mondok! Annyit még elárulhatok, hogy az utolsó oldalon még egyet csavarnak a történeten… Moore morális kérdések sorát dobja fel – föláldozható-e több ezer ember milliók megmentéséért, igazolható-e az önbíráskodás, ha a törvény tehetetlen, stb. Úgy ábrázolja a 20. századot, mint „viselkedési paradoxonok és morális rejtélyek” sorozatát, egy olyan korszakot, amikor a társadalom a megvilágosodás vagy a kihalás közül választhat. De nem kell aggódni az emberiségnek csak három ellensége van: a politikusok, az önjelölt próféták és saját maga… Moore és Gibbons szimbólumokkal teli, komplex világot teremtett. A képregénybe ágyazott fiktív könyvrészletek, dokumentumok, egy másik képregény beépített részletei, és maguk a rajzok utalások zseniális halóját hozzák létre. Attól mesteri, hogy bármely szereplő nézőpontjával azonosulhatunk, akkor is, ha elvben nem értünk egyet vele. „Ha tudtam volna, inkább órásmesternek megyek.” Einstein
Aleksandar Zograf: Pszichonauta 9638689021
(Nyitott Könyvműhely, 2006) 1302 FSZEK Radnóti Miklós Könyvtár
Pszichonauta Maradjunk még egy bejegyzés erejéig a felnőtt képregényeknél. Véleményem szerint méltatlanul alul reprezentált a műfaj a magyar a könyvkiadásban, és mindig öröm, ha színvonalas darabokra bukkan az ember. - Novák Péter írása - „Nem gondoljátok, hogy egyre rajzfilmszerűbbé válik a világ?” Ezt a kérdést teszi fel nekünk Sasa Rakezic szerb képregényes, aki Aleksandar Zograf álnéven adja közre munkáit. Ezzel a névvel – Képíró Sándor – a középkori ortodox bibliamásolókra utal, és áttételesen – gondolom én – a könyvkészítésnek egy olyan korszakára, amikor a kép és szöveg még elválaszthatatlan egységet alkotott. Biztos nem véletlen, hogy az első néhány oldal után a szegények Bibliája – a Biblia Pauperum – ugrott be. Feltűnnek további képi hasonlóságok és képes idézetek: Chagall, Disney, az amerikai némafilmek. Szerintem a figura is emlékeztet Buster Keatonre, és a hangulat is felidézi a Keaton filmek, no meg a Kafka novellák hangulatát. A kötet rövid – néhány oldalas – képregényekből áll össze. Egy nagyobb csokor foglalkozik az álmokkal, pontosabban a tudatos álmodással. Ezekbe a groteszk és szürreális, vagy naiv és gyermeki látomásokba lehet menekülni a végét járó Jugoszlávia mindennapjaiból, az unalmas és sematikus valóságból. Ezek az írások nem a háborús eseményekről szólnak, azok csak a háttérben villannak föl, de ott minduntalan. Zografot inkább a hátország mindennapjai érdeklik, az, ahogyan a híreket fogadják, amit az etnikai maszlagból bevesznek a megfélemlítettek, megalkuvók és meghülyültek. Más írások a városi létről, az identitásról, illetve annak elvesztéséről szólnak. A Mi vagyunk a többiekben arra keresi a válasz, mennyire tudjuk átélni mások élményeit, tapasztalatait, kell-e empátiát éreznünk a barmokkal szemben. A Kader című képregényben a XIX. századi szerb költő alakján keresztül mutatja meg a kora társadalmi formáiba nem illeszkedő tehetséget. A Hitler 2006 arra figyelmeztet, hogy mindenkiben ott lapul egy kis bajszos. Ezek az írások nagyjából 1995 – a daytoni megállapodás – előtt keletkeztek. Az Üdvözletek Szerbiából sorozat darabjai 1999 és 2001 közöttiek. Olyanok, mint egy nyilvánosságnak szánt napló oldalai. Személyes híradások a NATO bombázásokról, a Milosevic elleni tüntetésekről, ciánszennyezésről, politikai gyilkosságokról, de barátokról, utazásokról, fociról is. Ezek a nagyon fekete-fehér képek az emlékezés és a megbeszélés fontosságára figyelmeztetnek. Ha felkeltettem az érdeklődésed Zograf iránt, és olvasnál még róla, akkor itt egy rövid interjú.
Anthony Burgess: Földi hatalmak 9789632660776
(Cartaphilus, 2008) 1302 FSZEK Radnóti Miklós Könyvtár
Földi hatalmak Konfabuláció – ez lesz a címe Kenneth Marchal Toomey visszaemlékezéseinek. „… a szó a pszichiátriában azt a folyamatot jelöli, amikor a szétzilált emlékezetben megjelenő hézagokat képzelet alkotta, de igaznak vélt felidézett élményekkel helyettesítjük.” De ez csak a regény végén derül ki, a 959. oldalon. Mire idáig eljutunk, végig kísérhetjük a sikeres, de középszerű írót hosszú élete állomásain. - Novák Péter írása Anthony Burgess: Földi hatalmak című regényéről - Az emlékek sora az első világháborús Londonban indul, ahol az ifjú Ken irodalmi és szerelmi próbálkozásainak leszünk tanúi. Ken képtelen összeegyeztetni homoszexualitását katolikus hitével, megválik az egyháztól, de ez életre szóló vívódással jár majd. Félig-meddig önkéntes száműzetésbe vonul. Bekerül a párizsi művészvilágba, Joyce, Hemingway és Ezra Pound társaságába. Toomey valahogy mindig ott van, ahol történik valami. Megismeri a Brit Birodalom világát Malajziában, még mielőtt az felbomlik, onnan – Ausztrálián át – a szesztilalomtól sújtott New Yorkba kerül. Épp akkor él Olaszországban, amikor a feketeingesek hatalomra kerülnek. Ausztriában van az Anschluss idején, ahol a nácik internálják, és csak egy kis hazaárulás révén szabadulhat, amiért a háború után büntetésből őt bízzák meg a koncentrációs táborok borzalmainak megírásával. Az ötvenes évekre nemzetközi hírességgé válik, Hollywoodban dolgozik, tévészerepléseket vállal, a hatvanas években belekeveredik Fekete-Afrika felszabadító háborúiba. Toomey azért kezdi „rendezgetni” emlékeit, mert a Vatikán felkéri, hogy tanúskodjon sógora Carlo Campanati, az elhunyt XVII. Gergely pápa szentté avatási eljárásában. Ken tanúja volt a későbbi pápa egyik csodatételének. Carlo és Kenneth testvéreik házassága révén kerülnek kapcsolatba, ami annak felbomlása után is megmarad. Kettejük élete hol lazábban, hol szorosabban kapcsolódik egymáshoz. Ken érzései meglehetősen ambivalensek. Carlo egyszerre lenyűgöző és félelmetes jelenség, aki egyre magasabbra emelkedik a papi ranglétrán. Nagy tervei vannak a katolicizmus megreformálására, egy új ökumenikus szemlélet kialakítására, még a marxizmussal is kacérkodik. Kettejük életszemlélete, hite gyakran kerül összeütközésbe. Toomey meg van győződve az ember gonoszságáról, míg Carlo szerint mindenki eredendően jó. „Isten hibátlannak teremtette az embert, de azzal a képességével együtt teremtette meg, hogy szabadságában álljon tökéletlenné válnia.” A szabad akarat Isten „legnagyobb és legiszonyatosabb” ajándéka, ez az ami a leginkább isteni az emberben, de ez az ami bűnbe is viheti. Toomey végül igazolja a csodatételt, bár a birtokába került információk inkább az Ördög, mint Isten művére utalnak. Burgess igazi nagyregényt alkotott, terjedelmében és ambíciójában is. Sok síkja van ennek a műnek. Enciklopédikus regény, ami végigjárja az elmúlt századot térben és időben egyaránt. Zavarba ejtő, ahogy a valós történelmi tények és a kitalált epizódok keverednek egymással. A katolikus egyház túlhangsúlyozott történelmi szerepe, a kitalált osztrák Nobel-díjas író, Streher, akiért Toomey lelkesedik. Carlo, amint részt vesz a Lateráni Egyezmény aláírásán, vagy Ken, amint megmenti Himmler életét. Művészregény, aminek főhőse egy középszerű író, de szereplőként megjelennek a nagyok is. Toomey alakja néhány életrajzi elemben megegyezik Burgessel, de nem önéletrajzi regényt olvasunk, hanem fikciót. A lehetséges modellek között emlegetik Sommerset Maughamot és Norman Douglast. A homoszexualitás és a bűntudat regénye is. Bemutatja azt a küzdelmet, amit Toomey folytat, hogy elfogadtassa magát egy homofób világban, és el tudja fogadni magát olyannak amilyen. És persze leginkább a gonosz, a metafizikai értelemben vett rossz, illetve az erre adott erkölcsi-teológiai válaszok regénye. Nagy és nehéz kérdéseket feszeget tehát Burgess, mégis jól olvasható a kötet. A cselekmény végig feszült, a figurák aprólékosan kidolgozottak, a stílus és a humor nagyon angol. Senkit ne riasszon el a terjedelem, megéri! UI: A sok hanyag fordítás és kiadás között jó egy ilyen alapos és szép munkát találni. A fordítás, a jegyzetek és az utószó Bényei Tamás munkáját dicsérik.
Bartis Attila: A vége 9789631433401
(Magvető, 2015) 1302 FSZEK Radnóti Miklós Könyvtár
Bartis Attila: A vége Biztosan volt már veletek is olyan, hogy olvasás közben egy fél sor, egy elejtett megjegyzés annyira felkeltette az érdeklődéseteket, hogy muszáj volt félretenni a könyvet, és egy kicsit utánanézni a dolognak. Egy ilyen következik most. Maradva ma is Bartis Attilánál - Novák Péter írása - "Semmit nem találtam Selyem elvtársról. Még annyit se, hogy egyáltalán létezik. Elfáradtam. Vagy inkább már nem nagyon érdekelt. Soha többé nem akartam így menni be egy könyvtár mosdójába. Elkezdtem nézegetni a régebbi s az újabb híreket. A Lumumba utcában lezuhant egy sétarepülőgép. Helyreállították a Citadellát, soha még a környékén se jártam. Visszaépítik az Erzsébet hidat. Ezt, mondjuk láttam, csak valahogy mégse vettem tudomásul. Ellátták tévékkel a Corvin áruházat." (Bartis Attila: A vége) A típusjele (HA-TSA) alapján Tasa becenévre keresztelt repülőgép leginkább belföldi forgalomban repült. Gyakran használták sétarepülésekre, 1961.augusztus 6-án is. A sétarepülések nagy népszerűségnek örvendtek ebben az időben. Aznap, mint rendesen, a gépek Ferihegyről szálltak föl, és körülbelül 600 méteres magasságban tettek egy rövid, 12 perces kört a város felett, a Dózsa György út – Városliget – Kálvin tér – Üllői út – Ferihegy útvonalat repülve. Ezt nagyon szigorúan vették, nem lehetett eltérni az útiránytól, és tilos volt átrepülni a Duna fölött. Azon a vasárnapon nagy volt az érdeklődés, a Tasa már az ötödik felszállását hajtotta végre. A gépet négyfőnyi személyzet irányította Hoffman Róbert, egy huszonkilenc éves kapitány vezetésével. Ennél a felszállásnál több gyerek is volt az utasok között, így a gép jóval a súlyhatár alatt volt, de többen szálltak föl rá, mint ahány ülőhely jutott. Három olyan személy is volt a gépen, akinek nem lett volna szabad ott tartózkodnia. Kezdetben minden rendben ment, de aztán, a szemtanuk elmondása szerint, a gép különféle manőverekbe kezdett, túldöntött fordulókat, hullámrepüléseket hajtott végre, a pilóta többször zuhanórepülésbe vitte a gépet, majd visszarántotta. Szóval bravúrkodtak, virtuskodtak. Egy éles bal fordulóval jelentős magasságot vesztettek, a gép kiperdült. A pilóta próbálta felhúzni, a gép orra megemelkedett, de ez erős sebességvesztéssel járt, a repülő átbillent, háthelyzetbe került, majd irányíthatatlanul zuhanni kezdett. A Tasa a Lumumba (ma Róna) utca és az Erzsébet királyné útja sarkán álló kétemeletes ház udvari részébe csapódott, és az első emeleti födémbe fúródva állt meg. A géptörzs hátsó fele és a szárnyak leszakadtak és az udvaron biciklit szerelő három fiút halálra zúzták. A gépen utazó személyzet és az utasok, a tizenhét felnőtt és hat gyerek, a becsapódáskor, vagy nem sokkal utána életét vesztette. A házban óriási szerencsére nem volt további áldozat, csak két sérült. Az esetleges túlélők kimentését akadályozta, hogy a tűzoltóságnak nem volt megfelelő daruja, a gép levontatásáról pedig letettek, nehogy az egész összedőljön és esetleg további embereket temessen maga alá. A lefolytatott vizsgálat szerint a gép műszakilag rendben volt, a személyzet problémát nem jelzett, a katasztrófát emberi mulasztás okozta. Azt is megállapították, hogy sem az utasok, sem a személyzet tagjai nem voltak bekötve, ezért, amikor a gép a hátára fordult, kiestek az ülésekből. A rádióbeszélgetésekből úgy tűnik, hogy a földi személyzet tisztában volt a szabálytalanságokkal. A holttestek helyzete alapján pedig arra következtettek, hogy a zuhanáskor két nő tartózkodott a pilótafülkében, természetesen teljesen szabálytalanul. A tragédiához az vezethetett, hogy a személyzet imponálni akart ezeknek a nőknek. Hoffman Róbert és Hegyi József másodpilóta is a hadirepülésből érkezett, ott mások voltak az íratlan szabályok, más fért bele a virtuskodásba. Egyiküket sem tartották jó pilótának, gyakorlatilag kiszuperálták őket a seregből. Fegyelmezetlenségük harminc halálos áldozatot követelt és közvetve a sétarepülések végét is jelentette egy időre. Megér még egy bekezdést a repülőgép előélete. Aki ért hozzá, az biztosan rájött már, hogy ez a Tasa eredetileg egy amerikai Douglas C47-es második világháborús katonai szállítógép. Ismertebb nevein Skytrain vagy Dakota. A repülő 1951-ben került Magyarországra, gyakorlatilag hadizsákmányként. A Douglas november 19-én szállt föl a németországi Erdingben és Belgrádba repült volna, az ottani nagykövetségre szállított felszereléseket. A repülési terv szerint nem haladtak volna át magyar terület fölött, de az erős szél eltérítette őket észak felé, és éppen csak, de megsértették a magyar légteret. Erre néhány figyelmeztető lövéssel fel is hívták a figyelmüket. A repülő átsodródott Romániába, majd visszafordultak, és mélyen berepültek Magyarország fölé. Hogy miért erre fordultak, az nekem rejtély. Mindenesetre az Alföld fölött repkedő gépet szovjet MÍG 15-ösök a földre kényszerítették. A gép személyzetét bűnösnek találták tiltott határátlépés bűntettében és a kiutasítás mellé kaptak egy fejenként 360 000 forintos bírságot is (1951-ben!). A gépet az USA tiltakozása ellenére lefoglalták. Bekerült a magyar légierő állományába, de mivel se megfelelő dokumentáció, se alkatrész, se szerszám nem volt hozzá, leginkább pihent. 1956-ban átadták a Malévnak, ahol szovjet segítséggel átalakították utasszállítóvá. A szovjetek értettek a típushoz, a 2. világháború alatt 700 ilyen gépet kaptak az USA-tól. Úgy gondoltam szentelek még egy bekezdést Lumumbának is, mert őszintén, fel a kezet, aki tudja, hogy ki volt. Nekem annyi rémlett, hogy a keresztneve Patrice és egy „baráti afrikai ország” vezetője volt a Kádár-korszakban. És tényleg: Kongó miniszterelnöke volt úgy tizenkét hétig, 1960-ban. Szóval Patrice Lumumba tetela törzsbeli földműves családban született 1925-ben. Katolikus iskolában tanult, majd postai tisztviselő lett. 1955-ben csatlakozott a belga Liberális Párthoz, Kongó ugyebár belga gyarmat volt, és a párt anyagait szerkesztette és terjesztette. Nem sokkal később sikkasztás vádjával lecsukták, és egy évet ült, mire belga ügyvédjének sikerült őt tisztáznia. Szabadulása után a Kongói Függetlenségi Mozgalom (MNC) egyik meglapítója, később a szervezet elnöke lett. 1959-ben újra letartóztatták egy harminc halálos áldozatot követelő anti-kolonialista tüntetésen, és 69 hónapos elzárásra ítélték. A tárgyalással egy időben zajló helyi választások azonban elsöpörték az ítéletet. Az MNC meggyőző sikert aratott, és Lumumba elutazhatott Brüsszelbe, a Kongó jövőjéről zajló nemzetközi tárgyalásokra. Az MNC az országos választást is simán nyerte, kikiáltották a független Kongót, és Lumumba lett ennek első miniszterelnöke. Innen azonban már nem minden ilyen „egyszerűen”. A hadsereg lázongott az ott maradt belga tisztek miatt, Katanga régió Moises Csombe (Tsombe) vezetésével, és néhány belga bányavállalat támogatásával elszakad az országtól. Lumumba kezdetben bízott az ENSZ segítségében, de csalódnia kellett, ezért a Szovjetunióhoz fordult, akik persze kaptak az alkalmon, és egy 1000 fős „szakértői gárdát” küldtek az afrikai országba. Lumumba viszont szembekerült párttársaival és Kasa-Vubu államelnökkel. Kettejük hatalmi harcának Joseph Mobutu ezredes CIA támogatással kivitelezett puccsa vetett véget. Az ENSZ katonaság továbbra is csak szemlélte, hogy az ország törvényesen megválasztott miniszterelnökét letartóztatták, brutálisan bántalmazták, majd Katangába szállították, ahol 1961 január 17-én két miniszterével együtt kivégezték. Mubutu ekkor még átadta a hatalmat a polgári kormányzatnak. Kasa-Vubut visszahelyezték az államelnöki székbe, és az eddigi szakadár, Csombe lett a miniszterelnök. De Mobutu öt év elteltével, egy újabb államcsínnyel végleg magához ragadta az ország kormányzását, és egy anti-politikus rendszert vezetett be, ami fokozatosan véres kleptokráciává alakult át a Zaire-re átnevezett államban. Mobutu ironikus módon Lumumba követőjeként, újabb népi hősként állította be magát, de uralma nem szólt másról, mint harácsolásról és elnyomásról. Kemény szovjetellenessége miatt azonban a nyugati hatalmak egészen 1990-ig szemet hunytak az emberi jogok semmibe vétele fölött. Onnantól még hét évig húzta a rendszer, mire a Mobutu ellenes erők megdöntötték.
Békés Pál: Bélyeggyűjtemény 9633796555
(Élet és Irodalom / Osiris, 1999) 1302 FSZEK Radnóti Miklós Könyvtár
Bélyeggyűjtemény - Novák Péter élménybeszámolója - Lehet, hogy morbidnak tűnik, de szeretek temetőkben sétálni, olvasgatni a régi sírfeliratokat. Néha egész történetet kerekítek belőlük. Persze ezek az én történeteim, egyáltalán nem biztos, hogy van bármi közük a valósághoz. Egyszer egy gödöllői temetőben láttam egy sírkövet – a szülők, és két fiuk van eltemetve ott. A fiúk a harmincas évek végén születtek. Az egyik meghalt 1945-ben. Talán egy bombázásban. A másik fiú és az apa 1956-ban. Talán a harcokban. Az anya a nyolcvanas évek végéig élt. Talán egész életében gyászolta őket. Talán így történt, talán máshogy. Valahogy így vagyok a Bélyeggyűjtemény című kötetben olvasható írásokkal is. A sírfeliratoknál alig hosszabb szövegek mögött egész életek bújnak meg. Olykor mindennapi, máskor rendkívüli sorsok. Letehetetlen könyv, mégis le kell tenni időnként, hogy végiggondolhassuk a történeteket. Békés Pál: Bélyeggyűjtemény
Bodor Ádám: Verhovina madarai 9789631428735
(Magvető, 2012) 1302 FSZEK Radnóti Miklós Könyvtár
Csak ez a múlás Nem mondom, hogy megértettem ezt a regényt, de élveztem. És hátha Ti megértitek, mert szerencsére olvasható online is... Bodor Ádám: Verhovina madarai - Novák Péter könyvajánlója - Verhovina határhely, határhelyzetekkel. Olyan hely, ahol napok egyformák és meglehetősen egyhangúak. Nem történik semmi, az emberek mégis állandóan készenlétben állnak. Mint egy laktanya. Vagy láger. (Vagy karantén.) Mint a dzsungelben felejtett japán katonák. Vannak, várnak. Halnak. De az itt nem esemény. A kis mocskos csodákat is közönyösen veszik tudomásul. Elkényelmesedett agyam folyamatosan tiltakozik az egyértelmű információk hiánya miatt. Kik ezek az emberek? Honnan jöttek? Mit akarnak? Mit cselekszenek? Valami megmagyarázhatatlan rossz érzés lengi be az egész tájat, mint a kénes források gőzei. Okok és válaszok nélküli vidék. Csak következmények és kérdések vannak. Miért tűntek el a madarak? Miért akarják letartóztatni a brigadérost? Kik a titokzatos kámzsás alakok? Egyáltalán léteznek? Egy dolog biztos: valami a végéhez közeledik. Mindenhol baljós jelek tűnnek fel. És Eronim Mox szentkönyvként kezelt szakácskönyve sem ad válaszokat. Olyan ez a könyv, mint egy hatalmas tabló, aminek egyszerre csak kis darabjait tudja befogadni az ember. Mint a Magyarok bejövetele. De itt nem jönnek a magyarok. Csak egy, egy összefagyott tiszt, akire évekig hiába várt valaki, és amikor megjön, őt is csak baljós hírnöknek tekintik, mint a lóarcút. És baljós hírnök lesz Nikita is, az egyetlen gyerek, akinek születéséről az évek során hírt kapunk. Baljós jel, mert a Nikita név itt a halált jelenti. Megszületett a halál? De Nikitának állítólag három lába van, mint a vidék védőszentjének. Megszületett a megváltó.? De nincs se végső pusztulás, se megváltás. Csak ez a múlás van.
Carlo Ginzburg: A sajt és a kukacok 9789630792615
(Európa, 2011) 1302 FSZEK Radnóti Miklós Könyvtár
A Sajtkukac - Novák Péter írása - Menocchio 1532-ben született Friuli tartományban, egy kb. 600 lelket számláló kis faluban Monterealéban. Néhány rövid utat és a börtönt leszámítva az egész életét ott töltötte. Molnár volt, hét gyermek apja. Bérlet földön gazdálkodott és időnként tisztségeket töltött be a falujában. Volt plébániai adminisztrátor és bíró, tudott írni-olvasni. Nem volt szegény, de gazdag sem. 52 éves volt, amikor először följelentették eretnekség vádjával. Soha nem titkolta, sőt terjesztette egyházellenes, humanista nézeteit. Vallásfelfogásában voltak hasonlóságok a reformáció, főleg az anababtisták tanaival, de egészen egyedi gondolatai voltak. (Vagy nem ismerjük azt a közösséget, ahonnan származtak.) Mária nem lehetett szűz, Jézus csak egy jóravaló ember fia, a papok haszonleső kufárok, a világ és Isten a káoszból született. Ilyeneket beszélt, mégsem volt vele senkinek különösebb baja évtizedeken keresztül. Nem a falusi társadalom perifériáján élt. Menocchio szeretett beszélni, szerette, ha odafigyelnek rá. Az inkvizíció előtt sem fogta vissza magát. Felszólalt a kizsákmányolás ellen. Kifejtette egy szerény, szegény, gyakorlatias, fölösleges rítusaitól megfosztott egyház ideáját. Védte jogát a független véleményre és az önálló gondolkodásra. Egy dologban hitt feltétel nélkül: az evilági jócselekedetben. Menocchio gondolatai részben olvasmányélményeiből származtak, részben az orális hagyományból. Könyvek leginkább véletlenszerűen kerültek hozzá, és elolvasott mindent, amihez hozzáfért. Ezeket Ginzburg filológusi alapossággal számba veszi, sőt megpróbálja megfejteni Menocchio olvasási kódját, azt a szűrőt, amin keresztül lepárolja a számára fontos dolgokat. A másik összetevő a tradíció, egyfajta paraszti radikalizmus, ami racionalizmusból, szkepticizmusból, materializmusból, egalitárius utópizmusból tevődik össze. A könyv egyik nagy erénye, hogy remekül bemutatja ezt a gondolkodási folyamatot. És bemutatja Ginzburg gondolkodási folyamatát is. Bepillantást enged a történészi munkába. Amit ez a könyv tud, azt ma már sok másik is tudja, de amikor a 70-es évek közepén megjelent, egészen kivételesnek számított. Addig egy ilyen eset nemhogy könyvtémának nem számított, de még kutatási témának sem volt elég fajsúlyos. A történettudomány hagyományosan a nagyságra koncentrált – a nagy eseményekre, a főszereplőkre, a nagy számokra. Megjelentek már az új történettudomány kezdetei a francia Annales-körben, de Ginzburg náluk is radikálisabb volt. Szakított a kvalitatív és strukturalista szemlélettel, és legyőzte az Annales idegenkedését az eseménytörténettől. Az uralkodók helyett az alárendeltek, a széles adattömegből merítő makro vizsgálatok helyett egyetlen ember életére és gondolkodására koncentrált. Életrajzot adott egy olyan embernek, aki az alávetettek közé tartozott, és erre addig nemigen volt példa a történettudományban. Ahogy ő kifejezte: a megfigyelés léptékének csökkentése azt eredményezte, hogy könyvvé változott valami, ami egy másik kutatónál legfeljebb lábjegyzet lehetett volna. Ginzburg ebben a könyvben egy üldözött, eltörölt, elfeledett paraszti kultúra nyomainak biztosítására törekszik, egy rendhagyó figurán keresztül. Mert az nyilvánvaló, hogy Menocchio rendhagyó volt, viszont a rendhagyó mindig több mint az átlag, a kivételes magában foglalja az átlagost, és így arról is képet ad. Ginzburg kitalált valami új dolgot, de természetesen voltak előzményei: Georges Duby magyarul sajnos nem olvasható, az 1214-es bouvines-i csata egyetlen napját feldolgozó művét, és Le Roy Ladurie Montaillou című munkáját szokás előzményként említeni. (Ami szintén remek!) Amiben Ginzburg az említettek fölé kerekedik az a módszertani alaposság és a kritikai óvatosság. Nemcsak a történettudomány módszereivel dolgozik: beolvasztja a filológiát, a vallástörténetet, az antropológiát, az etnográfiát. Ginzburg 1976-os könyve nagyban hozzájárult, hogy az ún. mikrotörténelem mára a történetírás meghatározó ágává fejlődött.
Darvasi László: Hogyan csábítsuk el a könyvtáros kisasszonyt? 9636761019
(Jelenkor, 1997) 1302 FSZEK Radnóti Miklós Könyvtár
Ó, azok a csodálatos férfiak... Egy kis magyar futballtörténelem következik - Novák Péter írása - "A napokban Magyarország football-csapata kettő goalt kap Zürich városában Tell Vilmos úr népének leszármazottaitól, de nem viszonozza eggyel sem. Borzalmas szégyen. A vereség után Minder Frigyes szövetségi kapitány lemondását benyújtja. Helyesen teszi. A csapat taktikai irányítását Herczog Ede úr veszi át, s néhány hónap múlva, az októberi visszavágón kilenc adott és nulla kapott goallal veszünk elégtételt. A kilencből a csodálatos görbe lábú Schlosser csak maga hatot abszolvál." Írja Darvasi László a Hogyan csábítsuk el a könyvtároskisasszonyt című tárcagyűjteményében. (Tekintsünk el most attól a szomorú ténytől, hogy most nem lehet könyvtároskisasszonyt csábítani, és örüljünk annak a ténynek, hogy Darvasi műve olvasható online.) Egy kis magyar futballtörténelem következik - Novák Péter írása - A kilenc-null az szép, de térjünk vissza még néhány szó erejéig az első meccsre. A magyar válogatott első külföldi túrája volt ez. A csapatot egy válogató bizottság állította össze, akkor még nem volt olyan teljhatalmú szövetségi kapitány, aki ezt a jogot magáénak tudhatta volna. A túra első mérkőzésén (január 1-én!) 3:0 arányban győztük le a francia csapatot Párizsban, 2000 didergő néző előtt Schlosser triplájával. Hatodikán már Milánóban játszott a csapat. 4500-an látták a magyarok 1:0-ás győzelemét. Megint Schlosser volt eredményes. Két nap múlva pedig már Zürichben lépett pályára az addigra meglehetősen kifacsart csapat, amin nyomot hagytak a mérkőzések, a sok utazás, és az evés-ivás is. A híres kalapos, frakkos magyar válogatottra mindössze 3000 ember volt kíváncsi. A korabeli sportsajtó szórakoztató stílusban tudósított az eseményről: „A pálya rövid és hengerelt havas, csinos lyukakkal. A mérkőzés kezdete lassú volt s némi magyar fölény konstatálható. Ide-oda hullámzik a kép, de lassankint belátom, hogy a reggeli panaszkodások nem voltak hiábavalók: a csapat harmada le van törve s a többi se jókedvü. Hozzájárul a buta pálya, amin egyszerre kell küzdeni az ellenféllel és az egyensúllyal. A Borbás oldala lejt a széle felé, folyvást bukdácsol rajta, de meg a bekkje is kemény legény. A hányszor összecsapnak, mindig a bekknél marad a labda. Főként a Borbás futásán látszott, hogy milyen irgalmatlan komisz a pálya. Az a szép, ideális futás, amit ő szokott bemutatni, valóságos kalimpálássá fajult a havon. Weisz az első félidőben megint félénk, de a második félidőben már ugyancsak belefekszik. Károly csodákat mutat, de annyit bukdácsol a rossz talajon, hogy az már bosszantó. Bíró Gyuszi szegény a neki nem való helyen sok szép igyekezetet mutat. Koródy pompás. A Révész nehéz súlya legkevésbé bírja ki a talajt. Olyan, mint egy megbénult óriás. Kürshner dolgozik, mint három hős. Azt hiszem, ő szokott bele leghamarabb a mizerábilis talajviszonyokba is. Weinber is küzd a nehéz helyzettel, de azért bátran dolgozik. Szendrő pompás. A második félidőben a svájci csapat energikus támadásba fog. Bár lassú a játékuk, de a milliméterre pontos passzaik révén meglepetésszerűen teremnek a kapunknál, mindig egy vonalban mind az öt csatár, mert egynek se kell hátrajárni kanalazni. A hatodik percben rövid rumli a kapunknál, Sipos és Révész nem értik meg egymást, talán Révész nem is bízik a kapusában, s a csatárba rúgott labdát a szomszédja az üres kapuba vágja. Fölállás után rövid vergődés ide-oda; egyszerre meglepetésszerű lerohanás biztosítja a svájciaknak a második gólt. Ez végképp elkeseríti a magyar csapatot. Támadást támadás után vezetnek, de egy se jár sikerrel. Sok része van benne a rendesnél jóval kisebb méretű kapuknak is, de hiába: a sok út, az abnormális pálya, a csatárok egymást meg nem értése, a mérkőzés sorsát megpecsételték. A csapaton a dezoláltság jele mutatkozik, s az isten őrizte, hogy több gólt nem kaptunk.” Minder Frigyes, a magyar csapat szövetségi kapitánya lemondott a turné után, bár az nem volt sikertelennek tekinthető. Egyébként Minder Frigyes úr egyedülálló rekordként négy alkalommal volt kapitány. Összesen 33 mérkőzésen irányította a válogatottat (18 győzelem, 5 döntetlen, 10 vereség) – érdekesség, hogy ebből a 33 meccsből 25-öt Ausztria ellen játszottunk. (Kapcsolódó régi vicc: – Mondja, milyen mérkőzésre mennek? – Ausztria-Magyarország. – Na jó, de ki az ellenfél?) Minder 1880-ban született Budapesten és már 17 évesen jegyzett labdarúgó volt. Először a Budai Footballcsapatok (az Óbudai TE és a III. kerületi TVE egyesített csapata) játékosa (1897-1900), majd a Budapesti TC futballistája (1900-02), és így az első magyar bajnokcsapat tagja, végül a Postás SE balösszekötője (1903-08). Gyors, munkabíró csatár volt, összjátékra törekedett, ami akkoriban ritkaságnak számított. Egyszer szerepelt a válogatottban, de az sporttörténeti jelentőségű meccs volt, mert ekkor nyert először a magyar csapat nemzetközi mérkőzésen. A Csehország elleni 1903-as meccsen Minder szerezte győztes gólt. Egyike volt azoknak a sportembereknek, akik a magyar labdarúgást kivezették a nemzetközi színtérre. A válogatás kezdetben ad hoc-jellegű volt. A klubok küldöttek útján képviselték magukat, majd válogató bizottság végezte a munkát, de hamar rájöttek, hogy a túl sok ellentét miatt ez nem vezet eredményre, ezért került végül a legjobbnak tartott szakember kezébe az irányítás. Minder urat nem csak a foci érdekelte. Jégkorongozott is. Szorgalmazta a jéglabdáról a jégkorongra való áttérést. Az ő nevéhez fűződik az első magyar jégkorongszakkönyv, sőt a válogatott szövetségi kapitánya is volt 1927-33 között. Ezen kívül a Magyar Golf Klub titkári tisztét is betöltötte (1930-45). Szóval kikaptunk a jóval gyengébb játékerőt képviselő Svájctól, de nem kellett sokáig várni a visszavágásra. 1911. október 29-én, a Millenáris pályán, 15000 (!) néző előtt, a magyar válogatott 9:0 arányban lemosta a helvéteket. Schlosser hat gólját Koródy kettővel, Bíró Gyula egyel toldotta meg. A csapatok a következő felállásban játszottak: Magyarország: Domonkos László – Rumbold Gyula – Szendrő Oszkár – Bíró Gyula – Bródy Sándor – Kertész III Adolf – Sebestyén Béla – Bodnár Sándor – Koródy Károly – Schlosser Imre – Borbás Gáspár dr. Svájc: Weilemann Karl – Beuchat Albert – Würsten Louis – Keller – Ehrbach Konrad – Collet Pierre – Moll Eric – Kaltenbach dr. Ernst – Wyss I Paul – Jörg Karl – Kobelt Theo (A korszak válogatási szisztémájára jellemző, hogy a magyar csapat hat, a svájci hét helyen változott a januári meccshez képest.) A korabeli sportsajtó így tudósított a csaknem tragédiába torkolló meccsről: „Sokszor láttam már tüzesen játszani magyar csapatokat, de így még nem. Máskor a legjobb csapatok a fölény tudatában lazsálni szoktak, amiből azonban itt most semmi se volt. A 11 ember folyton - folyvást dolgozott, mint akiket a fúriák kergetnek. Egy perc eszmélni való időt nem hagyott az ellenfélnek. Csépelte, nyugtalanította, míg a mérkőzés végin az a sóhaj szakadt ki az agyonkínzott vendégekből, hogy hála Istennek, csakhogy nem még rosszabbul esett meg a dolog. Ezt a bosszúvágyat, ezt a szüntelen energiát a fölingerelt nemzeti önérzet diktálta. Meg kellett mutatni, hogy ott Zürichben nem az emberek, hanem a trükkös vendéglátás győzött. Mikor a Szent Péter kakasa háromszor szólott, az nem járt nagyobb bajjal az emberiségre, mint mikor a Meisels sípja háromszor megszólalt. A nagy tér egy pillanat alatt mozikban soha nem látott nagyszerűséggel telt meg beözönlő néppel. S mikor a tömeg - az ördög tudja miféle ostoba impulzió hatása alatt - egy ártatlan percben elkezdett nyomakodni a szűk kijáró felé, a pályakerítés környéken ott leselkedett a sárga fogú Halál. Egy pillanat alatt letaposták a korzó-székeket és egy másik szempillantás alatt kezdték közétaposni az elől csetlő-botló embereket. Ha nincs ott néhány mindenre elszánt szövetségi ember, akik a testükkel tartottak fönn a halálba rohanó áradatot, ma a veresbetűs ünnep véres betűs katasztrófanappá devalválódott volna. Elájult leányokat húztunk ki a széktörmelékek, meg az emberek lábai alól. Ököllel és bottal kellett észre téríteni a megvadult tömeget. Áttérünk a mérkőzésre. A tömegek tömege a maga szorongásában még rá se ért drukkolni, amikor már az első gól bent volt. A lelkek még viharoztak attól a hallatlan tetszésbődüléstől, amit csak a football tud kiváltani az emberből és már megszületett a második gól. És folyton, szakadatlanul a magyar fölény dolgozott. Nem az a fölény, amit az aggódók mesélnek egymásnak a keserves szorongás idei alatt, hanem az a megsemmisítő biztonság, ami mosolyt csal ki a nézők arcára. Negyedórákon át valóságos egy-kapu tréning folyott. A szűk hálóban, amit a magyar támadás vont a svájciak körül, ott vergődött az ellenfél tehetetlenül s ha néha pajzán kedvükben kieregették őket a mieink, az csak a macska-egér játéka volt, ami szép a macska gazdájának, de nem szép az egérnek. Meg kell adni, hogy a magyar csapat brillírozott. Az a fene magos tudat, hogy most mindennek sikerülni kell, csupa lángésszé avatta a 11 emberünket. A roskadt inakat a lelkesedés mámora vaspántokkal edzette meg. Soha nem látott eszélyes trükkök születtek meg. Hatalmas iram mellett magvas kombináló játék, bátor előretörés, állandó merész támogatása a csatársornak: ez volt a csapat képe.” Ekkor már Herczog Ede volt a szövetségi kapitány. Herczog Minderrel egyidős, és hasonló a pályafutásuk is. Szintén labdarúgóként kezdte, ő is érdeklődött már sportágak iránt (kiváló sprinter volt), ő is volt egyesületi játékvezető. Érdeklődése hamar az utóbbi irányba fordult. Letette a hivatásos játékvezetői vizsgát, és 1907-ben már a FIFA bírók sorában találjuk. A nemzeti csapat irányítását az említett svájci vereség után vette át, és 31 meccsen vezette őket (19 győzelem, 7 döntetlen, 5 vereség). Ezek többnyire barátságos meccsek voltak, a hagyományos ellenfelek (Ausztria, Németország) ellen, de akadt benne két moszkvai vendégjáték (két győzelem, 21:0-ás gólaránnyal) és három olimpiai mérkőzés. Sajnos a sorsolás az angolokat jutatta a magyar csapatnak, akik – akkor még – nagyobb játékerőt képviseltek. Le is győztek minket simán 7:0-ra. A vigaszágon viszont jól játszott a magyar csapat és Schlosser vezérletével előbb a németeket (3:1) majd az osztrákokat (3:0) legyőzve ötödik helyezést ért el a stockholmi játékokon. Herczog Ede nem csak szövetségi kapitányként, hanem játékvezetőként is érdekelt volt az olimpián (a hőskorban ez nem volt kivételes), ő vezette a dán győzelemmel végződött Dánia – Hollandia elődöntőt. 1914-ig (más források szerint 1917-ig) volt szövetségi kapitány.
Don DeLillo: Cosmopolis 9789633101155
(Libri, 2012) 1302 FSZEK Radnóti Miklós Könyvtár
Cosmopolis Személyeskedhetünk megint? - Novák Péter írása Don DeLillo Cosmopolis című regényéről - „Eric Packer, a fiatal milliárdos egy átlagosnak tűnő áprilisi napon kilép New York-i lakásából, és beszáll a csúcstechnikával és luxuscikkekkel fényűzően berendezett fehér limuzinjába. Ezen a napon két komoly küldetés áll előtte: világrengető spekulációs támadást kell intéznie a japán jen ellen – és el kell jutnia Manhattan túlsó végébe a fodrászához. Ericnek hol az amerikai elnök motoros kísérete, hol egy zenészbálvány temetési menete, hol egy erőszakos politikai tüntetés állja útját. A kocsi kényelmes bőrülésén egymást váltják a látogatók: biztonsági, műszaki és pénzügyi szakértők, sőt Eric menyasszonya és szeretője is, miközben a limuzin az egyre bizonytalanabb jövő felé araszolgat.” (a fülszöveg) Novák Péter a középkorú könyvtáros egy átlagosnak tűnő áprilisi napon kilép budapesti lakásából és beszáll a hangosbemondóval és üzemen kívüli légkondival fényűzően berendezett sárga villamosba. Ezen a napon két komoly küldetés áll előtte: rendbe kell raknia a pszichológia – szociológia részleget, mert már erősen szétcsesződött – és este haza kell jutnia a Belváros túlsó végébe, hogy hajvágógépével kissé rendbe szedje magát. Péternek hol a parlamenti etikai bizottság elnökének motoros kísérete, hol egy erdélyi író temetési menete, hol egy erőszakos politikai tüntetés állja útját. A villamos gyanús foltoktól tarkálló üléseit csak magasból látja. Mobiljában egymást váltják a látogatók: telemarketingesek, a vízvezeték szerelő, a hiteltanácsadója, sőt Péter felesége és lánya is, miközben a villamos az egyre bizonytalanabb jövő felé araszolgat.] Eriket és Pétert „egyre gyakrabban kerülte az álom, nem heti egy-két alkalommal, hanem négyszer, ötször.” A két férfi „megpróbálta álomba olvasni magát, de csak éberebb lett tőle. Természettudományos szövegeket olvasott, meg verseket.” Mindkettőjükből „hiányoztak a szerzetesi adottságok.” Úgy érezték, „minden egyes cselekedet mesterséges, és ott kísért benne saját” maguk. Erik és Péter is úgy vélte, „semmi sem létezett körülötte. Csak a zaj a fejében, s az elméje az időben.” Egymástól függetlenül, de szinte egy időben mondták ki: „Az élet túlságosan egyidejű velünk.” Nincs távlat, rálátás. „Nincs semmiféle kétely. Manapság már senki sem kételkedik.” Pedig „érdekesebb kételkedni, mint cselekedni. A kételyhez több bátorság kell.” Lassan eljutottak „addig a pontig, ahol már egyetlen megalapozott ítélet sem születik.” A rock’n’roll halott, a posztmodern halott, és a világpiac is gyengélkedik, dünnyögte Erik a limuzin ablakán át a lenyugvó napba. Péter gondolatban rábólintott.
Hamvas Béla: Az öt géniusz/ A bor filozófiája 9630255227
(Életünk Szerkesztőség/Magyar Írók Szövetsége. Nyugat-magyarországi Csoport, 1989) 1302 FSZEK Radnóti Miklós Könyvtár
Öt géniusz - KB írása - (Az öt géniusz) Ezt a könyvet kötelezővé kellene tenni hazánkban mindazok számára, akik kedvet éreznek rá, hogy hozzászóljanak a nemzet és a haza fogalmának értelmezéséhez. A magyarság mibenlétéről és önértékeléséről szóló, régóta zajló vitához. Hamvas Béla egyszerű megfigyelőként von le olyan következtetéseket a magyar történelemből, amelyek igazságát csak hasonlóan éles szemű odafigyeléssel, s hasonlóan széles látókörrel lehetne kétségbe vonni. Ezek közül néhányért persze egy jobb hazafias hevületű kocsmából az értők jogos felháborodással kidobnák. De nem dobják ki! Mert amit mond, úgy mondja, hogy senki sem vélheti ellenségesnek. Nem vádol, szikrája sincs benne a megvetésnek, a gúnynak. Márpedig az e témában hadakozó felek általában ezt használják. Egyik oldalról a vádat, a másikról a gúnyt, és mindkét oldalról a megvetést. Ráadásul Hamvas nagyon magasan tételezi a magyarság helyi értékét az európai civilizációban. Nem kevesebbet állít, mint hogy a kontinens hét alapvető géniusza közül a magyarság hagyományaiban (egyedülálló módon) öt bizonyíthatóan él és működik. Ennek az öt géniusznak az egysége teszi ki (teljesíthetné ki) a magyar jelenlét értelmét, s érvényesíthetné a magyar nép feladatát vagy akár küldetését Európában. A kuruc-labanc ellentét voltaképpen a részleges magyarságtudatban élők ellenségeskedése. Hamvas nagyvonalúan túllép a megszokott torzsalkodáson, s a mi és a másik, a népi és az urbánus, a lokális és a globális, a polisz és a kozmosz ősi és áldatlan szembenállása fölé teret nyit egy messzebbre látó, megértőbb figyelemnek. Rálátást arra az Európára, amelyben a géniuszok - vagy ha úgy tetszik az ellentmondások - egysége megvalósul. (A bor filozófiája) Erről a könyvről, amelyet úgy hírlik, nagyon sokan olvasnak, érdemes utalni a közelmúltban elhunyt nagy angol gondolkodó érdekes esetére. Roger Scruton igazi gyakorlati filozófus volt, az élet legközönségesebb dolgait is érdemesnek tartotta a filozofálásra, úgymint: a politikát vagy a rókavadászatot. S írt filozófiai értekezést a borról, a borivásról is. Csak amikor befejezte, akkor tudta meg, hogy bizony ezen a téren nem ő az első, Hamvas Béla megelőzte őt. Bánatában kinyitott és megivott egy üveg jó magyar bort. Állítólag ízlett neki, s Iszom, tehát vagyok című könyvében mind a magyar bornak, mind a magyar írónak elismeréssel adózott.
Hugo Claus: Belgium bánata 9789632363660
(L'Harmattan, 2011) 1302 FSZEK Radnóti Miklós Könyvtár
Belgium bánata Biztosan mindannyian ismeritek azt a viccet, hogy Brüsszelben tömegverekedés tör ki a vallonok és a flamandok között. Nagy erőkkel kivonul a rendőrség, és a megafonok egyfolytában azt harsogják, hogy: A vallonok menjenek a tér déli oldalára, a flamandok meg az északira! Nagy nehezen sikerül szétválasztani a tömeget, csak pár ember szerencsétlenkedik még a tér közepén. Egy rendőr odarohan hozzájuk, és rájuk ordít, hogy menjenek a helyükre. Mire egyikük, az idős Kohn bácsi azt kérdezi: Na jó, de az igazi belgák hova álljanak? -Novák Péter írása Hugo Claus: Belgium bánata című regényéről - A kb. 90 000 „igazi belga” egy részét, több mint 25 000 embert deportálták 1942-44 között. Hogy miért „csak” ennyit? Mert Belgium német katonai kormányzója Alexander von Falkenhausen, egy tapasztalt és náciellenes német tábornok, amolyan legvidámabb barakkot csinált Belgiumból a második világháború alatt. Falkenhausennek sikerült kordában tartania az SS-t és az éhínséget is, így a belgák a többi megszállt országhoz képest szerencsésen vészelték át a háborút. (Falkenhausent aztán a Hitler elleni merénylet apropóján letartóztatták, de túlélte a koncentrációs tábort.) Független és semleges Belgiumról 1830-tól beszélhetünk. Az alkotmányos monarchiában a nemesi oligarchia uralma fokozatosan és békésen alakult át parlamentáris demokráciává, ahol két meghatározó párt, a katolikusok és liberálisok váltogatták egymást a kormányzásban. Az első világháború és a német megszállás után Belgiumban is erősödtek a szélsőségesek. A hivatalosan francia nyelvű országban megerősödött a többségben levő flamandok önállósodási vágya. Ebbe a Belgiumba születik 1929-ben a regény főhőse és Hugo Claus alteregója, Louis. Egy évvel azelőtt, hogy Leon Dégrelle megalapítja a vallon, fasiszta, rexista pártot, és négy évvel azelőtt, hogy a megalakul a szélsőjobbos Flamand Nemzeti Unió, Staf de Clerq vezérletével. (A regényben Louis apját Stafnak hívják – és ebben a szövegben semmi sincs véletlenül.) A flamandok egy része a rokonság okán és a függetlenségi törekvések támogatása miatt szimpatizál a németekkel, de a többséget inkább taszítja a germánok erőszakossága és vallásellenessége. (A flamandok katolikusok, többek között ezért sem jött össze soha a többször is felmerült terv, a Hollandiával való egyesülés.) A háború alatt sok flamand kollaborál a németekkel, sokan mennek a Reichbe munkát vállalni – önként, vagy kevésbé önként, és sok flamand harcol a keleti fronton. De kollaboráció tekintetében a vallonoknak nincs mit a flamandok szemére vetni. A Vallon Légió a Waffen-SS kötelékében szintén részt vesz a szovjetek elleni „keresztes hadjáratban”. A háború után a szerencsétlen sorsú III. Lipót királyt távollétében halálra ítélik. 280 kollaboránst végeznek ki, és közel 60000 ember ítélnek el, de Belgium igyekszik gyorsan elfeledni a háborút, szőnyeg alá söpörni az emlékeket. Jó néhány köpönyeget gyorsan megfordítanak, és a viszonylag épen maradt ország a Marshall-segély jóvoltából hamarosan Európa egyik legvirágzóbb államává válik. Erről a Belgiumról, az 1929-47 közötti évekről fest hatalmas impresszionista tablót Hugo Claus. Időnként csak foltokat, elmosódott árnyakat érzékeltem a szövegből, de azt is éreztem, hogy minden a helyén van, és ha belga lennék, biztosan értenék is mindent. Mert azért eléggé figyelni kell, hogy ki kivel van, mit miért tesz, mert a gondolatok és tettek nem mindig felelnek meg egymásnak. A szereplők „minden gondolata, már a kigondolás pillanatában érvényét veszti.” (Nem árt olvasás közben néhány jegyzetben rögzíteni, hogy ki kicsoda.) Hugo Claus egyértelműen önéletrajzi elemekkel dolgozik, és a belga tabló alatt, mellett, fölött ez egy klasszikus Bildungsroman, Louis szellemi útja a katolikus internátustól, a flamand Hitlerjugenden, majd a zsidó irodalmon át az írói pálya kezdetéig. Egy folyamatos, előbb ösztönös, majd tudatos, fabuláció és konfabuláció. Hugo Claus később balos lett, majd világfi, végül „Nagy Flamand Irófejedelem”, akinek ez a regénye egyszer megnyert egy „megvan, de nem olvastam” felmérést Belgiumban. Az első tízben volt még a Biblia, két Eco, és Harry Mullishtól A menny felfedezése…

Browse

Browsing Kincsek a polcról blog könyvajánlói by Author "1302 FSZEK Radnóti Miklós Könyvtár"

Results Per Page

Sort Options