Ajánló 9639363456
| dc.contributor.author | 1308 FSZEK Dagály utcai Könyvtár | |
| dc.date.accessioned | 2024-09-23T16:07:01Z | |
| dc.date.accessioned | 2024-11-11T13:59:14Z | |
| dc.date.available | 2024-09-23T16:07:01Z | |
| dc.date.available | 2024-11-11T13:59:14Z | |
| dc.date.issued | 2006 | |
| dc.description.abstract | "...csak az ember olvas" - A Tragédia paradoxonairól Bíró Béla Madách-tanulmánya alapján Mayer Erzsébet írása Életem legértékesebb adományaként élem meg, hogy a könyvek világa egészen fiatalkoromban megnyílt számomra. Ennek a világnak a borzongással teli csodálata tölti ki ma is életem legnagyobb részét. Néhány hónappal ezelőtt bóklászva az irodalomtudomány polcai között örömmel vettem észre, hogy a könyvtár beszerezte Bíró Béla A tragédia paradoxona című tanulmánykötetét, amit a Liget Kiadó adott ki. A meglepetésem abból fakadt, hogy a különös gondolkodóképességgel rendelkező szerző (aki Sepsiszentgyörgyön újságíróként kezdte a pályáját, s jelenleg elismert újságíró, de ennél sokkal fontosabb az a tudományos tevékenysége, melyet a véges végtelen metafizikai és kultúrtörténeti kérdésének szentelt) könyveiből ezen kívül mást nem találtam, s hogy a Liget Kiadó kiadványai ritkán fordulnak elő. Bíró Béla Madách-tanulmányáról könnyen megjósolható, hogy nem lesz a legnépszerűbb olvasmány. Maga a Tragédia veretes szövege, illetve viharvert és sokszor ellentmondásos értelmezése miatt ma sem könnyű olvasmány. Bíró Béla viszont olyan értelmezési keretet vesz fel – ahogy szokta, pl. József Attila Eszmélet című versénél – amibe az összes paradoxon, a műre vonatkoztatott tisztázatlan állítás, intuitív megjegyzés elhelyezhető. Vállalt feladata nem csekély. Hogy fogalmunk lehessen róla, érdemes a könyvvel való ismerkedést a Könyvészet résszel kezdeni. A Könyvészet címszó alatt sorjázó szakirodalom roppant mennyiségű és kiterjedésű, ráadásul a szerző a magyar nyelven és a második anyanyelvként használt románon kívül angol, német, francia nyelvű irodalmat is használ, s a belőlük vett idézeteket saját fordításában közli, részben hiánypótlásként, részben pedig azért, hogy az olvasót ne terhelje az eltérő színvonalú és eltérő terminológiájú fordításokkal. A szakirodalom vonatkozik az irodalomelméletre, a filozófiára, a pszichológiára, a fizika és a természettudomány mind a tudomány határain innen, mind pedig azon túl eső ismereteire is. Aki a paradoxon rejtélyeibe kíván behatolni, s ráadásul egy irodalmi műalkotás szövetében keresi és leli meg azokat, szinte kényszerűen rá van utalva a modern fizika felismeréseire. Így találkozik majd a tanulmány kapcsán a Gödel-tétellel, a Maxwell-egyenletekkel, Schrödinger nevével. Mindez segítséget nyújt ahhoz, hogy a Tragédiában fellelhető paradoxonokat a szerző az egyetemes világismeretben oldja fel. A hullám-részecske dualitás, mint az univerzum alapja, s az erre épülő komplementaritás koncepciója képezi Bíró Béla elemzésének lényegét. A komplementaritásról Heisenberg így nyilatkozik: „a komplementaritás koncepciója arra való, hogy leírjunk olyan helyzetet, amelyben egyazon esemény két különböző vonatkoztatási rendszerben szemlélhető. A két szemlélet kölcsönösen kizárja egymást, de egyben egymás kiegészítői is, s a jelenség csakis a két vonatkoztatási rendszer egymás mellé helyezésével ragadható meg.” (Idézi Koestler A dajkabéka esete, A vak véletlen gyökere Európa 2002. 331. o.) A roppant kiterjedésű és mélységű szakirodalom önmagában is borzolhatja az olvasók kedélyét, de az igazi megbotránkozást mind a laikus, mind a szakavatott olvasóból azzal válthatja ki a szerző, amit állít. Bíró Béla ugyanis nem kevesebbet tételez, minthogy Madách műve is duális szerkezetű, s hogy a mű paradoxonjai a gnosztikus tanok és a szabadkőművesség eszmerendszerében válnak értelmezhetővé és feloldhatóvá. Mivel erre bőséges tényanyagot sorakoztat fel, a Madách-kutatást el is marasztalja, mert az erre történő utalgatások végigkísérik ugyan a Madách-irodalmat, de a tényeket senki nem ellenőrizte, mint ahogy senki sem utasította vissza. Madách költeményeiben pedig kézenfekvő bizonyítékokat találhatunk a gnosztikus gondolkodásra. A szerző bíráló megjegyzéseinek élét maga tompítja, hiszen tisztában van azzal, hogy a racionális tudományosság egyeduralma alatt Madách okkult, ezoterikus és misztikus tanokban való jártassága sok kényelmetlenséggel járt volna, s magát a művet is veszélyeztette volna. A tanulmány szerzőjének napjainkban is gondot jelent, hogy jóllehet természettudományos területen elmosódnak a határok a szigorú tudományosság és az ennek területén kívül eső okkult ismeretek között, de a korábbi érvényű mechanikus gondolkodás erősen tartja magát. Bíró Béla a fentieken túl azt is súlyos hiányosságnak tekinti, hogy a szaktudomány nem járt utána Madách filozófiai szakképzettségének sem. A tanulmányíró következetes és elszánt kutatómunkával kiderítette, hogy Madách ismerte a gnosztikus tanokat, mint ahogy azt is, hogy ismerte az egyezményesek (a harmóniatan magyar megfelelője) filozófiáját is. Ez az állítása egyszerre indukálja a korábbi ellentmondásmentes értelmezések hagyományának felülvizsgálatát, kritikáját, mint ahogy a posztmodern gondolkodás elutasítását is. Érvelését a fentiekben már jelzett Madách-család szellemi és tárgyi világából meríti, de súlyosabb és meggyőzőbb érvekre lel a fizika világában. Természetesen a döntő argumentáció a Tragédia szövegéből származik. Szövegértése, szövegértelmezése egyszerre érinti a felszíni és mélystruktúrákat, s kérlelhetetlen következetességgel idézi és értelmezi a szövegrészeket. A tanulmány kritikai éle különösen akkor metsző, amikor rámutat, a korábbi értelmezők gyakorta nem tisztázzák a Tragédiára vonatkoztatott állításaikat, sőt, ami nem fér bele gondolatmenetükbe, kisöprik, vagy ellényegtelenítik. Mindez bizonyítja a racionális, empirikus, csak logikai úton való megismerés tarthatatlanságát a művészetek világában is. Ez az egyoldalúság ugyanakkor nem csupán az ateista bizonyítások sajátja, jellemzi a teista megfontolásokét is. A posztmodern érveléseket viszont azért utasítja el Bíró Béla, mert ők a fenti egyoldalúság-pártiakkal szemben teljes mértékben tagadják (is) a poláris ellentétek tökéletes egységbe olvaszthatóságát. Olyan ellenpárokra gondolunk, mint bűn és erény, nő és férfi, ráció és intuíció, anyag és szellem. A fenti kemény és elmarasztaló kritikai megjegyzések után következik a szerző vaslogikájú, kellő megalapozottságú, kételyeket nem hagyó argumentációja. Mivel a szerző bizonyos az egyetemesség létezésében, s tudja, hogy a logikus megértés mellett az alogikus (nem logikátlan, hanem logikán túlit jelent) megértésre is szükség van, valóban feloldja a mű paradoxonait. Most már csak az olvasó kerestetik és kéretik erre a nem mindennapos szellemi munkára. | |
| dc.identifier.isbn | 9639363456 | |
| dc.identifier.other | bibFSZ1270618 | |
| dc.identifier.uri | https://dspace.fszek.hu/handle/20.500.14711/52074 | |
| dc.publisher | Liget Műhely Alapítvány | |
| dc.title | Ajánló 9639363456 |