Jó Pásztor-ház
Date
Authors
Journal Title
Journal ISSN
Volume Title
Publisher
Abstract
Háromszintes sarokház, amely a Király és a Kazinczy utcában is hosszan terjeszkedik.
A homlokzat festése kopott, az 1957-es felújításkor kapott sárga színe csak halvány foltokban látszik, a fal évtizedek óta rózsaszín árnyalatokban játszik.[1 ] A vakolat nagy felületeken sérült, lehullott. Az épület sarkán a hivatalos utcatábla és a földszinti párkány fölött a korábbi utcatábla nyoma – a vakolatba ivódott rozsda – is látható: a Majakovszkij utca felirat alatt a Somogyi Béla út felirat is felsejlik, ami azért különös, mert utóbbi 1945–1953 között a mai Károly körút neve volt. (Erre az lehet a magyarázat, hogy a Majakovszkij utcatáblát az 1953-ban feleslegessé vált Somogyi Béla úti utcatáblát újrahasznosítva készítették el.)
A feliratnyomok alapján mindenesetre valószínűsíthető, hogy a rendszerváltás, de legkésőbb az 1990-es évek óta a homlokzat nem esett át teljes felújításon. A Kazinczy utcai kapu mellett 1956-ban állított tábla hirdeti, hogy az épület műemlék, 1833-ban Pollack Mihály tervei szerint épült. A hivatalos tábla mellett ma már több street art alkotás is díszíti az épület földszinti falait, a tagek, graffitik, matricák különösen a Kazinczy utcai földszinti homlokzat képét határozzák meg, de a Király utcai homlokzat különböző színárnyalatú festései is arra utalnak, hogy azt az oda felfirkált graffitik miatt újra- és újra át kellett festeni.
Az utcai homlokzatokon a földszintet üzlethelyiségek foglalják el. A Király utcát egy lakberendezési áruház, a Goa Home uralja, mellette csak egy kisebb, éjjel-nappal nyitva tartó élelmiszerüzletnek jutott hely. A Kazinczy utcai homlokzaton régebben nem lehettek üzletek, az itteni bolthelyiségeket - az egyikben ma görög gyorsétterem működik, a másik üresen áll -valószínűleg földszinti udvari üzletekből vagy lakásokból nyitották ki az utca felé.
Az épület Király utcai kapuja mellett balra a falba vakolt kulcstrezor található. A kétszárnyú fakapun kémlelő helyezkedik el, továbbá egy meglehetősen régi, fémlapra vésett „Vigyázz! / Gépkocsi / kihajtás.” felirat, alatta egy újabb, megállni tilos KRESZ-jelzés. A kapun belépve vörösmészkő lapokkal borított, enyhén ívelt boltozatú kapualj nyílik, amely kétoldalt szimmetrikusan kiszélesedő, két-két oszloppal tagolt, falpillérekkel díszített térbe – amelyből jobb felől a lépcsőház indul – torkollik. A tér klasszicista hangulata az újabb felszerelések miatt csak kevéssé érvényesül. A kapualjban a belépőnek bal felől a falra erősített rácson a kapun kívül is látott kulcstrezorok folytatódnak és utalnak rá, hogy a lakások egy részét rövidtávra adják ki. A kapualjat fémrács zárja el a lépcsőház előterétől, a lépcsőházzal szemben kaptak helyet a postaládák, amelyek egykor egységes tömbjét rendszertelenül felszerelt egyedi darabok színesítik. Az ívelt főlépcsőház vörösmárvány fokait a kopás miatt javították, hajlított vaskorlátjának – amelyet az építtető Dlauchy Ferenc lakatosmester munkájának tartanak[2] – kovácsolt rozettái nagyrészt hiányoznak.
A lépcsőház előteréből macskakővel borított négyzetes belső udvarra jutunk, amelynek bal oldalán kis zöld sziget helyezkedik el, ennek „árnyékában” tárolják a kommunális és szelektív kukát, amelyek között előbbiből az épület méretéhez képest aránytalanul több van. Az udvar szemközti falának egy romos, használaton kívüli vörösmárvány kút támaszkodik, a kifolyó maszkja és a káva sérült. A kúttól jobbra egy zárt kapu – talán raktár –, balra egy átjáró nyílik, utóbbi az épület hátsó, a Kazinczy utca felé nyitott udvarába vezet, amelyet fák árnyékolnak.
A főlépcsőház tengelyében a belső udvart egy gang nélküli épületszárny zárja. Túloldalán kockakővel rakott, egészen szűk, sikátorszerű második belső udvar helyezkedik el.
Az épület első és második emeltén gang fut körbe, amelyre a főlépcsőház mellett egy hátsó kisebb lépcsőn is fel lehet jutni, mindkét lépcsőház elhanyagolt benyomást kelt, a vakolat mállik, a világítás gyenge. Az udvari homlokzatokon a külsőhöz hasonló, de jobb állapotú, rózsaszínű festés, amely egyes részeken láthatóan új. Néhány lakáson a nyílászárók cseréje is megtörtént, és madarak elleni védelmet szereltek fel. A falakon kábelcsatornák futnak, a vezetékek néhány helyen lógnak. A gangok üresek, rendezettek, a közlekedés mindenhol biztosított, a haladást semmi nem akadályozza, ugyanezért az egész épület túlságosan sterilnek hat, mintha lakatlan lenne. A valóságban persze nem az, egy takarítónő és egy a gangon körbe-körbe sétáló bácsi jelezte, hogy a lakásokat többféleképpen használják.
[1] Horler Miklós: Műemlékhelyreállítások Budapesten a lakóháztatarozások során. Műemlékvédelem 1957/2, 119–120.
[2] Pereházy Károly: Egy jelentős pesti vasműves család. Építés-Építészettudomány, 1982/1–2, 233–235.
Description
A ház régi neve Jó Pásztor-ház. Sárközi Mátyás szerint itt az emelten alakult meg 1844-ben a Zsidó Magyarító Egylet.[1]
Az épületet Komárik Dénes tervei szerint Horler Miklós restaurálta 1956/57-ben,[2] ennek köszönheti, hogy máig őrzi klasszicista jellegét.[3]
1960-ban a VII. kerületi KÖZÉRT raktárhelyisége volt az épületben.[4] 1968-ban a Minőségi Szűcs és Bőrruházati Kiváló Kisipari Szövetkezet bőrkabát szaküzletét hirdették ugyanitt.[5] Ugyanezekben az években a PIÉRT irodái és szaküzlete is itt kapott helyet.[6] Az 1980-as években a Kazinczy utcai oldalon működött a Tóth antikvárium,[7] amelynek helyén 1987-ben Tóth Endre menye, Tarjányi Mária nyitotta meg Cicamicák névre keresztelt játékantikváriumát.[8] Ez a vállalkozás nem lehetett nagyon hosszú életű, hiszen 2002-ben Perczel Anna már arról számolt be, hogy a Kazinczy utcai oldalon írószerbolt működött, de bezárt, és a helyén számítástechnikai szaküzlet nyílik.[9]
1991-ben ebben a házban volt a székhelye a Poligrupo Kft.-nek, amely portugál modell alapján fogyasztói csoportok szervezésével foglalkozott. A felerészben a Magyar Hitel Bank érdekeltségébe tartozó Kulcs Kft. tulajdonában álló vállalkozás szerződést kötött a fogyasztói csoport tagjaival, akik havi befizetést vállalták. A befizetésekből a vállalkozás gépkocsikat vásárolt, amelyeket rendszeresen kisorsolt a csoport tagjai között. Ezzel a módszerrel 5-6 év alatt minden tag hozzájuthatott egy-egy autóhoz.[10]
A rendszerváltást a PIÉRT üzlet bizonyosan túlélte,[11] de 2003-ban az ennek helyén nyitott Málna Galériában Vetlényi Zsolt, Hapák Péter és Szőke András tartott performansszal egybekötött kiállítás-megnyitót.[12]
1996-ban a Kurír számolt be az egyik mozgássérült lakó nehézségeiről, a cikkből kiderül, hogy az emeleten ekkor még volt komfort nélküli lakás is, amelynek lakói a gangon át jártak ki a mosdóba.[13]
A ház része volt az erzsébetvárosi ingatlanpanama néven elhíresült ügynek, amelyben a kerületi önkormányzat tisztviselőivel szemben felmerült a vád, hogy az önkormányzati tulajdonú ingatlanokat áron alul értékesítették, és a vevők azokat aztán jelentős haszonnal adták tovább. A Király utca 21-re 2004-ben a Hajnal Király Kft. szerzett opciós jogot, de a további értékesítés meghiúsult. 2008-ban az ingatlant egyedi kerületi védelem alá helyezték, majd arra hivatkozva, hogy a lakókat nem tudták kiköltöztetni, felmondták az opciós szerződést, így a ház önkormányzati tulajdonban maradt.[14] Az ekkoriban készült felvételeken az utcakép és az üzletportálok viszonylag rendezettek, de a homlokzati vakolaton már jelentős hiányok látszódnak.[15]
[1] Sárközi Mátyás: A Király utcán végestelen-végig, Budapest, 2006, 33-34.
[2] Horler Miklós: Műemlékhelyreállítások Budapesten a lakóháztatarozások során. Műemlékvédelem 1957/2, 119–120; Horler Miklós: Budapesti műemlékvédelem. Magyar Építőművészet, 1959/5–6, 197 (a kapualj fénykép kilátással az udvarra)
[3] Perczel Anna: Védtelen örökség. 2007, 241.
[4] Amíg életre kel a keret… Figyelő, 1960. február 23., 9.
[5] Nyereségrészesedéséből most vásároljon… Népszabadság, 1968. február 17., 12.
[6] Piért kereskedelmi vállalat… Magyar Nemzet, 1970. december 23., 11.
[7] Régi ritka könyvet vásároljon… Népszabadság, 1983. február 2., 11.
[8] Játékantikvárium – a „Cicamicákhoz”. Szabad Föld, 1987. szeptember 18., 13.
[9] Perczel Anna – Lábas Endre: Lakóházak a régi pesti zsidónegyedben. Utóirat, 2002/6., 37.
[10] Csoportba szerveződő fogyasztók. Magyar Nemzet, 1991. március 20., 9; Poligrupo. Népszabadság, 1991. május 23., 8.
[11] Papíráru, irodaszer. Magyar Nemzet – Magyar Árutőzsde, 1994. február 3., VII.
[12] Öt nemzetközi perc – egy kiállítás. Budapesti Nap, 2003. január 20., 32.
[13] Nem mozdul a hivatal. Kurír, 1996. január 29., 8.
[14] Zolnay János: Városszövet – bűnszövet. Beszélő, 2006/7–8; Panama házról-házra az Erzsébetvárosban. Népszabadság, 2008. december 23., 4; Nem múlik az erzsébetvárosi ingatlanláz. Magyar Hírlap, 2009. július 22., 2; „Mintha a falnak beszélnénk” – Hunvald György ügyvédje szerint védence már rég otthon lenne, ha nem volna első vonalbeli politikus. Népszabadság, 2009. november 26., 5; Sípos Anett – Zolnay János: Ingatlanpanama - A pesti zsidó negyed elpusztítása. Beszélő, 2009/5, 52; Hunvaldék magukat akarták igazolni. Magyar Hírlap, 2011. október 14., 2.
[15] Varga Mihály: Hová vezet a misszió? Budapest, 2008/5, 7. (A Király utcai homlokzat fényképe, Sebestyén László felvétele); Jogerős lett a letartóztatás. Népszava, 2009. február 25., 4. (A Király utcai homlokzat fényképe, Kertész Gábor felvétele); Erzsébetváros: Bérlakás a barátoknak. Népszava, 2009. március 5., 4. (A Király utcai homlokzat fényképe a Székely Mihály utca felőli oldalról, Kertész Gábor felvétele)
Keywords
Citation
URL
Collections
Picture copyright holder
Mészáros Balázs
Building name
Jó Pásztor-ház
Building address
Király utca 21.
Date (Built / Created)
1833
GPS latitude
19.06002
GPS longitude
47.49975
Rights
CC BY 4.0