Ajánló 9630778017
Date
2005
Authors
Journal Title
Journal ISSN
Volume Title
Publisher
Európa Kiadó
Abstract
"...csak az ember olvas" - Agatha Christie
Tavaszi Helga írása
Miből adódhat a következő idézet igazságtartalma: ,,Boldog, aki olvas. Aki jól olvas, boldogul.”? Roppant nehéz napjainkban kiigazodni abban az információmennyiségben, amely rendelkezésünkre áll. Gondoljunk csak bele, hogy hány és hány ,,kacsa” lát napvilágot a mára már sajnos nagyon bulvárrá orientálódott világunkban.
Ha hitelesen akarunk előadni, megbízható információkra van szükségünk, amelyeket nézetem szerint a legkönnyebben a könyvekből szerezhetünk be. Ez jelenti tehát a boldogulást. De mi a helyzet a boldogsággal? Erre egyszerűen úgy válaszolhatunk, ha végigtekintjük, miért is olvasunk mi, emberek. Egyrészről, mert megvan rá a képességünk, a kellő műveltségünk a mű befogadására, másrészről pedig a saját szórakoztatásunk, látókörünk tágítása érdekében.
Mivel kell egy műnek rendelkeznie ahhoz, hogy az emberben kellő izgalmat keltsen olvasáskor? Elengedhetetlen egy magával ragadó téma, amikor az ember szó szerint falja az oldalakat, szinte minden gondolata a könyv körül forog, hogy vajon mi is fog történni a soron következő fejezetekben. Mindehhez az írónak kell egy olyan írási készséggel rendelkeznie, hogy ezeket a feltételeket megteremtse számunkra. Ilyen benyomást keltett bennem az esszém témájául választott mű, Agatha Christie Tíz kicsi négere.
A jól megszokott krimikhez képest itt az íróhölgy nem úgy kezdi történetét, hogy már kilátásban van az egyik szereplő halála, vagy netán be is következett. Szokatlanul először kivehetetlen, hogy mi az, ami összeköti a 10 szereplő személyét: miért kell nekik egy lakatlan szigetre történő meghívásnak eleget tenni, mi a motiváció, na és persze a legfőbb kérdés, hogy ki a mozgatórugója mindennek. Az írónő hamarosan le is veszi e kérdés súlyos terhét az olvasó válláról, mikor egy olyan úrról tesz említést, akinek a meghívásokat tulajdoníthatjuk. De ekkor kíváncsiságunk még mindig nincs kielégítve; egyfelől azért, mert a titokzatos férfiról semmi egyebet nem juttat tudomásunkra, másfelől pedig még ekkor sem értjük meg a talányt a meghívások okáról.
Kezdetben az egybegyűltek élvezik az anonim házigazda vendégszeretetét, aki továbbra sem fedi fel kilétét, bár kilátásban van a szigetre való érkezése, legalábbis így tudják vendégei. Mi is várunk, ők is csak várnak, de még mindig nem köt ki hajó, ami a rejtélyes személyt hozná. Kiköt viszont a Halál hajója. Sorra történnek a gyilkosságok a házban, senki nem tudja mire vélni a helyzetet, egymásra mutogatnak, ugyanakkor függenek is a másiktól. Elkezdődnek a találgatások, hogy ki lehet majd a következő áldozat, illetve, hogy ki lehet az elkövető. Közben arról értesülünk, hogy a konyhában elhelyezett tíz kicsi négerbábu száma a gyilkosságok arányában csökken.
Valójában mi lehetett ezzel a gyilkos célja;? A mentális ráhatás, a félelemkeltés? Mennyivel iszonyúbb egy olyan környezetben lenni, ahol mindeme borzalmak mellett az embert még pszichikai sokk is éri. Akaratlanul is ingerültebb, feszültebb lesz, megnő a félelme, főleg úgy, hogy a társak csak hullanak, és az is gyanússá válhat, akire eddig barátként tekintettünk. Hogyan viselkednénk mi egy ilyen patthelyzetben? Több variációt látunk arra, hogy az eltérő társadalmi körökből érkezők hogyan reagálnak. Talán azért kapunk ilyen sokszínű képet, hogy kiválaszthassuk, melyikük tükrözheti esetleg a mi magatartási metódusunkat. Természetesen az is előfordulhat, hogy úgy véljük, mi ilyen helyzetben nem így reagálnánk, teljesen máshogy képzeljük el magunkat. De ez is egy írói megoldás, hogy gondolkodásra, megfontolásra sarkalljon, hasonló élethelyzetet alapul véve.
Amit az olvasó csak a mű végén érthet meg, az az, hogy miért ilyen körülmények közt kell hogy meghaljon az áldozat. Mindegyikük elkövetett valami bűnt, amit megpróbált leplezni vagy a bírósági tárgyalás után, vagy teljesen elfelejteni. Sajnos nem sikerült, ugyanis kísért a múlt. A megoldás kulcsa az egyik halottban leledzik.
Tudni kell, hogy nemcsak hogy más mentalitást képviselnek a szigeten lévők, hanem hivatásukat tekintve is eltérés figyelhető meg köztük. Van tanárnő, életművész, nyugdíjas, bíró. És igen, a bíró, ő lesz a titok nyitja. Fel sem tételeznénk, hogy az ő keze lehet a dolgokban, hisz ő is az áldozatok között van. Rendkívül fifikásan rendezi meg saját halálát. Még mindig látom magam előtt azt a képet, amikor megtalálják a hulláját. Kifordítják a nagy bőrszéket, amiben a bíró meredten ül, fején egy fonálból készült paróka, éppen úgy, ahogy az élő bírák körében ez szokás. Egy történet izgalmát nagyban növeli, ha a szerzője úgy fogalmaz, hogy azt könnyen magunk elé tudjuk képzelni, kvázi képesek vagyunk megrendezni elménkben a saját kis filmünket.
Megállapítják a férfi halálát, és ezzel mentesült is a vádak alól, nyugodtan, minden gyanútól elhatárolódva folytathatja brutális tevékenységét. Már csak páran maradnak, kétségbeesetten próbálnak kiszabadulni a sziget fogságából, és elfelejteni mindazt a borzalmat, ami itt érte őket. Sikerülhetett volna egyáltalán egy sikeres megmenekülés után mindent tiszta lappal kezdeni, főleg miután kiderült az indítóok?
A válasz a kérdésünkre abban rejlik, hogy a tíz ember e bíró elé került valamilyen bűntett elkövetése miatt. Ő viszont kénytelen volt felmenteni a vádlottakat bizonyíték hiányában. Nem érezte igazságosnak, hogy mentesülhetnek tetteik felelőssége alól, ezért tervelte ki a körmönfont gyilkossági sorozatot. Ennyire megrázta a bírót, hogy csődöt mondott a jogszolgáltatás, vagy csak ő dramatizálta túl a helyzetet? Az a megoldási kísérlet, hogy ő szolgáltasson igazságot a jog helyett, nem helyénvaló, mert önkényes cselekmény, nem áll a háta mögött az erre feljogosító apparátus. És milyen alapon dönthet több államilag el nem marasztalt cselekmény felett? Nem adható meg senkinek sem az a korlátlan hatalom, hogy emberi életeket taszítson át a másvilágba, méghozzá jogalap nélkül. Olyan körmönfontan hajtotta végre a gyilkosságokat, hogy akadt olyan eset is, ahol közvetlenül nem ő az elkövető. Egy hölgy, aki az utolsók közt maradt, idegileg már teljesen megviselten az öngyilkosságot fontolgatta magában. A kegyetlen elkövető ennek a szobájába kötelet és egy széket helyezett el, mintegy jelét adva, hogy tényleg ez lenne a helyzetből való kilábalás egyetlen eszköze. A nő a kihelyezett eszközökkel oltotta ki saját életét.
Mindenki akkor válik izgatottá, amikor a mű végéhez közeledve még mindig nem derül fény a titokra, hogy ki is a tettes, mikor már az összes potenciális elkövető meghalt. Talán elkerülte volna valami a figyelmemet, vagy esetleg valaki megbújt a szigeten, és napról napra kihajózik oda s vissza? Nem, egyik sem jelenti a helyes megoldást, ugyanis a már halottnak hitt bíró áll a szörnyű bűntettek hátterében. Ami személyemet illeti, a hideg is kirázott, amikor végigolvastam a könyvet, ugyanis ilyen megoldásra nem vártam. Minden eddig olvasott gyilkossági esetet többé-kevésbé nyomon tudtam követni, akadtak tippjeim is, hogy ki is lehet a bűnös. Most viszont semmi ötletem sem támadt, csak olvastam lélegzet-visszafojtva, és vártam, mi fog következni. A döbbenet járt át, mikor megtudtam a teljes igazságot, választ kaptam a miértekre.
Több krimit, regényt és dokumentációt olvastam mindeddig, de úgy gondolom, hogy egyik sem ragadt meg ennyire mélyen bennem, mint ez a mű. Ha megkérdezik, mi a kedvenc könyvem, azonnal ezt a címet vágom rá válaszul. Több ismerősömnek ajánlottam már, és ők is hasonlóan vélekednek.