Linn Ullmann: Szemem fénye 9789632443836
Date
2012
Journal Title
Journal ISSN
Volume Title
Publisher
Scolar
Files
Abstract
Mese a maratonistáról
Biztosan volt már veletek is olyan, hogy olvasás közben egy fél sor, egy elejtett megjegyzés annyira felkeltette az érdeklődéseteket, hogy muszáj volt félretenni a könyvet, és egy kicsit utánanézni a dolognak. Egy ilyen következik most. Sőt kettő, mert a dolgok időnként bevonzzák egymást.
„Szívem szerint már mennék. Nem akarok tovább itt maradni. Nem kedvelem ezt az óriási nőt. Nem tudod, ki ez? Nagyon otthon érzi itt magát. Te kérted arra, hogy itt legyen? Szerinted én nem tudok vigyázni magamra? Te vagy Siri, nem? Nem hoznád ide a cipőmet? Van egy fehér tornacipő a szekrényben, harmincnyolcas. Nagyon jó kis cipő! Tudod, hol van? Idehoznád?
Egyszer láttam egy fotót Abebe Bikiláról, aki olimpiai bajnok maraton futó volt, neki pont olyan cipője volt, mint az enyém. Először Rómában nyert olimpiai aranyat, és akkor még mezítláb futott. Ez 1960-ban történt. A következő olimpián, 1964 nyarán Tokióban, már cipőben futott, és akkor is nyert. Kétszeres olimpiai bajnok volt! Egyszer mezítláb. Egyszer pedig cipőben. Ilyen dolgokra emlékszem.” (Linn Ullmann: Szemem fénye)
- Novák Péter írása -
Abebe Bikila egy kis etióp faluban, Jatoban született, Mendida város közelében, 1932. augusztus 7-én, azon a napon, amikor a Los Angeles-i olimpián megrendezték a maraton futást. Apja pásztor volt, és Abebe folytatta a családi hagyományt egészen húsz éves koráig, amikor úgy döntött, jobban tudja segíteni a családját a fővárosból. Százhatvan kilométert gyalogolt Addisz-Abebába és a beállt Hailé Szelasszié császár testőrségébe. Akár egy népmese.
És a mese folytatódott, mert a fiúra hamarosan felfigyelt a svéd Onni Niskanen, aki a császári hadseregben keresett sporttehetségeket az uralkodó megbízásából, Bikilára pedig nagy hatással volt a Melbourne-i olimpiáról hazaérkezett sportolók tiszteletére rendezett díszszemle, és elhatározta, hogy ő is eljut egy olimpiára. A két akarat találkozott és Bikila komoly felkészülésbe kezdett. Ezzel együtt sem jutott volna el Rómába, ha a szerencse nem játszik a kezére. Az első számú maratonistának tartott Wami Biratu focizás közben eltörte a bokáját, ez nyitotta meg az utat Bikilának.
Amikor végül edzőjével megérkezett Rómába, újabb problémával kellett szembenéznie. A futásra a szponzoráló Adidas cég szállította a cipőket, és mire Bikila odáig jutott, hogy választhasson, már egy sem volt, ami pontosan illett volna a lábára. Pár órás tanakodás után úgy döntöttek, hogy mezítláb fog futni Róma macskaköves utcáin. A mezítlábas futás nem volt neki szokatlan, de a körülmények azért igen. Niskanen a rajt előtt a lelkére kötötte, hogy ne tévessze szem elől a 26-os rajtszámmal futó, esélyesnek számító marokkói Rhadi Ben Abdessalemet. Csakhogy Bikila hiába kereste a vetélytársat. Számtalan versenyzőt lehagyott, de nem lelte a 26-ost, mert Rhadi ismeretlen okból végül a 185-ös számot kapta. Úgy húsz kilométer megtétele után Bikila és a 185-ös versenyző meglépett a mezőnytől és együtt futottak körülbelül az utolsó ötszáz méterig, amikor Bikila robbantott és Constantinus császár diadalívének árnyékában elsőként halad át a célvonalon, méghozzá 2:15:16-os világrekord idővel. Ezzel Bikila nem csak első etióp, hanem az első szubszaharai olimpiai bajnok is lett.
siker természetesen nem kerülhette el a politikai felhangokat. Etiópia 1936 és 1941 között olasz megszállás alatt állt, az útvonal, amelyen a maratoni futást rendezték elhaladt az egyik legfontosabb etióp vallási emlék, az axumi obeliszk mellett, amit az olaszok 1937-ben Rómába szállítottak és csak hetven évvel később szolgáltattak vissza Etiópiának, és Bikila nyilatkozatai sem voltak mentesek a politikától. Sőt.
Etiópiban nemzeti hősként fogadták, Hailé Szelasszié tizedessé léptette elő (azért nem vitte túlzásba...), és kitüntette az Etiópia Csillaga érdemrenddel. A hatalom igyekezett kihasználni népszerűségét. És a hatalom ellenfelei is. Még ebben az évben lázadás tört ki a császár ellen, Mengitsu Neway vezérőrnagy Hailé Szelasszié legidősebb fiát próbálta hatalomra segíteni, de a felkelés elbukott, és az abban részt vevő császári testőrség tagjait letartóztatták. Bikilát is, bár ő tevékenyen nem vett részt az eseményekben. Persze sokkal értékesebb volt ő Etiópiának annál, hogy börtönben aszalják, így aztán nemsokára már nemzetközi versenyeken lehetett látni.
Közben persze készült a következő olimpiára, ahova már esélyként érkezhetett volna. Csakhogy alig negyven nappal az indulás előtt Bikila összeesett egy edzésen. A gyors orvosi vizsgálat akut vakbélgyulladást állapított meg nála. Azonnal megoperálták, és néhány nappal később már titokban kocogott esténként a kórház parkjában.
Benevezték a tokiói versenyre, de maga sem hitte, hogy eredményes lesz. Bikila ugyanazt a taktikát követte, mint Rómában: húsz kilométerig menni a mezőnnyel aztán fokozatosan leszakítani őket. És meg is csinálta. Harminc kilométernél már csak az ír Jim Hogan és a japán Kokicsi Cuburaja volt a közelében, de tőlük is folyamatosan távolodott. Teljesen egyedül fordult be az utolsó méterekre a stadionba, és végül 70000 néző ovációjától kísérve, elsőként a maratoni futás történetében megvédte olimpia bajnoki címét, nyolc perccel megelőzve a brit Basil Heatleyt, és ismét világcsúcsot futva. Még csak fáradtnak sem tűnt, a célba érkezés után elvégezte szokásos nyújtógyakorlatait és kijelentette, hogy még tíz kilométert gond nélkül le tudna futni. Hazatérése után ismét előléptetés és egy VW Bogár várta, aminek később még lesz jelentősége.
"Csendben nézték tovább a tévét. Aojama azon kezdett töprengeni, az évek alatt mennyire megváltozott az, ahogy a maratont látja. Amikor gyerekkorában Abebe Bikilát bámulta a tokiói olimpián, úgy érezte, a maraton valamiféle szimbólum. Azonosult a futókkal, a vágyaikkal és az álmaikkal. Akkoriban úgy tűnt, hogy a japán nemzet akar valamit, amibe minden egyes tagja beletartozik. És ez a "valami" nem a gazdasági növekedés vagy a jen nemzetközi tekintélyének megalapozása volt, sokkal inkább valamilyen tudás megszerzése." (Murakami Rjú: Casting)
1968-ban esélyesként indult el harmadik olimpiáján, szimbolikusan az egyes rajtszámot sorsolták ki neki, de 17 kilométer után sérülés miatt kénytelen volt feladni a versenyt, ahol így is etióp győzelem született Mamo Volde révén.
Bikila római és tokiói győzelme óriási lökést adott az etióp és általában a fekete-afrikai futóknak, mint arról később Hailé Gebreszelasszié beszélt. Ikon volt, példakép, sikeres ember. Istennek és a Császárnak köszönhetően, ahogy Bikila fogalmazott.
Talán az égiek és földiek is megirigyelték ezt a sikert: 1969-ben autóbalesetet szenvedett. A fővárosban autózott, amikor valahogy egy diáktüntetés résztvevői bukkantak fel előtte hirtelen, és hogy ne hajtson közéjük félre rántotta a kormányt. Az autó felborult és Bikila a roncsok közé szorult. Nyaktól lefelé megbénult. Angliába szállítottak, ahol sikeres műtétet és rehabilitációt követően annyira javult az állapota, hogy deréktól fölfelé már tudott mozogni. Bikila életkedvét nem törte meg a baleset. Edzője, Niskanen tanácsára íjászkodni kezdett, és azzal viccelődött, hogy a következő olimpiát kerekes székkel nyeri majd meg. De ez csak vágyálom volt. 1973-ban hunyt el a korábbi baleset okán bekövetkezett agyvérzésben.
Hailé Szelasszié nemzeti gyásznapot rendelt el a tiszteletére. Temetésére 75 000 ember gyűlt össze, és egymást a követték a hivatalos és sportolói méltatások szerte a világban. Öt évvel a halála után a New York Road Runners egy róla elnevezett díjat alapított, amit évente ítélnek oda egy olyan személynek, aki sokat tett a hosszútávfutás érdekében. Róla nevezték el Addisz-Abeba stadionját, az egykori szülőhelyétől néhány száz méterre eső Mendidában középiskola, az olaszországi Ladispoliban egy híd viseli a nevét.
2009-ben Davey Frankel és Rasselas Lakew The Athlete címmel életrajzi filmet forgatott róla, ami Bikila utolsó éveire koncentrál. Egy évvel később a Vibram olasz sportszergyártó cég bemutatta a Bikiláról elnevezett ötujjas futócipőjét, és abban az évben, olimpia győzelmének ötvenedik évfordulóján, az ő emlékének ajánlották a Római Maratont. Az etióp győztes, Siraj Gena az utolsó háromszáz métert mezítláb futotta le...
Források:
wikipedia.org
olympic.org
abebebikila11.com
Jan Stradling: Több mint sport (Kossuth, 2012)