Az illatszerboltról

Az üzlet története, a kapcsolódó képek és dokumentumok bepillantást nyújtanak a korabeli kereskedelem világába.

Illatszertár a Kristóf téren

Írta: Kiss Borbála (FSZEK Budapest Gyűjtemény)

A Vértessy-család egzisztenciájának alapját az 1864-ben a Kristóf téren megnyitott Vénushoz címzett illatszerkereskedés adta. Egy már működő illatszerboltot vett át a huszonnyolc éves Vértessy Sándor (1836-1897), Lueff Mihály Minervához címzett, 1835-ben alapított boltját, ahol ő maga is éveken át (egy ideig üzletvezetőként is) dolgozott – az új üzletet azonban már egy másik istennőhöz, Vénushoz címezte. Ezt virágoztatta fel, vezette több mint három évtizedig és tette a pesti Belváros egyik legismertebb, legsikeresebb drogériájává.

Mondhatjuk, hogy igen szerencsés indulás ez, mind az idő, mind a helyszín tekintetében. Alig egy évtizeddel vagyunk a városegyesítés előtt, az önkényuralom szorító keze már kezd lazulni, a politikai megegyezés körvonalai halványan kezdenek kirajzolódni. A drogéria a város egyik legforgalmasabb pontján, a Kristóf téren, a Váci utca közvetlen közelében helyezkedett el. Ezen a téren nyílt meg 1791-ben Schwachoffer Ignácz híres patikája Szent Kristófhoz címezve, melyről a tér a nevét kapta. A Váci utca már a 19. század eleje óta Pest „legvárosiasabb” utcája, a vásározók, kereskedők, iparosok negyede volt. Az 1860-as évekre pedig már egyértelműen a város egyik nyüzsgő bevásárló, üzleti központjává vált, ahol számos divat- és textilkereskedés, régiségkereskedés, könyvkereskedés, fényképészműterem is működött. Vértessy Sándor tehát a korábban már itt működő üzlet profilján nem változtatott, és ez a vásárlóközönség elérése szempontjából is ideális döntésnek bizonyult.

Vértessy halála után fia, Oszkár (1866-1918) vette át az üzlet vezetését. Édesapja ezt a jövőt szánta neki. Külföldön taníttatta, 1887-től pedig maga mellé vette a drogériába. Amikor 1897-ben, 31 évesen átvette az üzlet irányítását, már évtizedes tapasztalattal rendelkezett, szakmája (és az üzleti élet) jó ismerője volt. Mivel édesapja munkatársaként dolgozott, feltételezhetően jól ismerte hazai és külföldi partnereiket, a vásárlókat, azok igényeit, így a kényszerűen vezetőt váltott üzlet közel négy évtizeddel alapítása után is folytatta sikeres működését. Több mint két évtizeden át, 1918-ig Vértessy Oszkár vezette a drogériát.

Folytatva a családi hagyományt, fiát, Árpádot (1893-1950) ő is külföldre küldte, Angliában vegyészmérnöknek tanult. 1918-ban édesapja halála után át is vette tőle az üzlet vezetését. A vezetésével még pár évig működő bolt körül azonban már megváltozott a világ. Mások lettek a vásárlói igények és talán a személyes ambíciója is mást diktált, ebben az új helyzetben Árpád jobbnak látta, ha megválik a drogériától. 1925-ben eladta az üzletet Neruda Nándor illatszerkereskedőnek.

Pár évvel a nyitás után, 1870-ben, Vértessy Sándor megkapta a császári és királyi udvari szállító címet. Ez az elismerés nagyban emelte a drogéria presztizsét, büszkén használták is a sajtóban megjelenő hirdetésekben, reklámokban. A Fővárosi Lapoktól kezdve a Pesti Naplóban, a Magyarország és a Nagyvilágban, Vasárnapi Ujságban, az Ország-Világban, a Salon és Sport-ban, a korszak szinte minden fontos lapjában találkozhatunk a hirdetéseivel. Ez a megtisztelő cím addig volt érvényben, amíg az adományozás pillanatában regnáló üzlettulajdonos jelen volt. Később, 1910-ben, az immár Oszkár vezette cég, ismét elnyerte a „császári és királyi udvari szállító” címet.

Vértessy Oszkár 1901-ben készült felvételén, melyen az üzlet kívülről látható egy tágas, nagy kirakattal rendelkező, látványos, elegáns portállal rendelkező illatszerbolt képe jelenik meg.

Ahogy egy másik, az üzlet belső teréről készült fotót nézzük, gazdagság, árubőség, változatos termékkínálat jelenik meg. Csak elképzelni tudjuk, hogy a boltba belépve micsoda illatok, színek és formák kápráztatták el a vásárlókat. A fénykép a Vértessy Oszkár tulajdonosi büszkeségét, kereskedői öntudatát is tükrözi. Elképzelhető, hogy ez az üzlet egyik leglátványosabb, kiemelt, talán éppen a fotózás kedvéért berendezett része volt, a zsúfolásig megpakolt polcok árukínálata mai szemmel is lenyűgözően gazdag. Az egyik fotón egy kis szobort fedezhetünk fel, amely egy csibész fiúcskát és egy őt sikáló, mosdató asszonyt ábrázol. A szobrocska címe Dirty boy, azaz koszos fiú. Giovanni Focardi, egy szegény olasz szobrász alkotása, akit egy utcán látott idős nő és egy fiú párosa ihletett meg, őket örökítette meg. A Pears cég megvásárolta és szappanja reklámjaként használta az 1878-as párizsi világkiállítás óta. A Pears jellegzetes átlátszó szappanja a 19. század végén, a 20. század első évtizedeiben a világ egyik legismertebb, leggyakrabban használt finomszappanja volt. A cég híres volt gyengéd, tiszta, természetes összetevőket tartalmazó termékeiről. Menedzserét a modern reklám egyik atyjaként tartották számon. A márka egészen a 2000-es évekig létezett. Pears-ék reklámszobrával és szappanjával a vevők találkozhattak a Vértessy-féle drogériában, ezzel is bizonyítva azt, hogy a legfontosabb és legnépszerűbb francia illatszerek az ő üzletük polcain is megtalálhatók voltak. A „koszos fiúcska”- szobor Vértessyék illatszertárának is népszerű látványossága lehetett.

Vértessyék hirdetéseivel az üzlet 1860-as évekbeli nyitása óta rendszeresen találkozhatunk különféle sajtótermékekben. Ezeket a reklámokat böngészve elképzelésünk lehet az üzlet kínálatáról, annak gazdagságáról, a forgalmazott terméktípusokról, márkákról. Elsősorban francia, és angol illatszereket árusítottak, de olvashatunk spanyol, sőt orosz termékek kínálatáról is. A forgalmazott márkák az akkori illatszeripar vezető márkái voltak. A hirdetésekből kiolvashatjuk, hogy az „egyszerű” illatszerbolti árukínálat időről-időre kibővült mással is.

A képek és a reklámok alapján a következő parfüm- és illatszermárkák biztosan jelen voltak Vértessyék üzletében (természetesen a teljesség igénye nélkül):

• Lilas de Perse – vagy „perzsa lila” 1889-ben a Párizsi Nemzetközi Kiállításon aranyérmet nyert parfüm, mely név az orgonáktól illatos kertekre utalhat.

• Az Iris Blanc parfüm – szintén egy klasszikus, mely szinte napjainkig kapható volt. Legfontosabb illatjegyét a fehér íriszből nyerte, egy igazi francia illat volt.

• A Cyclamen is egy máig élő parfümmárka, a cég nevével éveken át találkozhattunk a hirdetésekben.

• Marvel of Peru – Solon Palmer által 1879-es parfüm-kreációja, melyet egyaránt ajánlottak nőknek és férfiaknak. Ezt ma már nem gyártják.

• Lubin parfümök – ezt a francia márkát 1798-ban hozta létre Pierre Francois Lubin és napjainkban is közel harminc-féle parfümöt gyártanak. A parfümház szinte az alapításától kezdve nagy népszerűségnek örvendett, illatait a királyi udvarban is használták, Európa-szerte árusították, sőt a 19. század közepétől már Amerikába, sőt Indiába is szállították.

• Monpelas – ma is működő felsőkategóriás arcápolási termékeket gyártó laboratórium.

• Houbigant – a világ egyik legrégebbi parfümháza, 1775-ben alapította Jean-Francoise Houbigant. Termékeit mások mellett Mária Antoinette és Napoleon is használták. Ma is működik.

• Pinaud – Edouard Pinaud által 1830-ban létrehozott parfümmárka. Férfi- és női illatokat is létrehozott, üzleteiben többféle terméktípust is árusított, többek között szappanos rudakat, kenőcsöket, olajakat. Pinaud alapította az első kozmetikai gyárat, már az 1850-es években illatszerbolt-hálózatot hozott létre.

• Piver – a több mint két évszázados történelemmel rendelkező, 1774 óta létező tradicionális parfümház, melynek termékei már 1851-től folyamatosan nemzetközi díjakat nyertek el. A Piver-ház a mai napig működik. Vértessyék az ő termékeiket is árulták – ismét csak egy kitűnő példa arra, hogy az akkori (és nemcsak akkori) vezető márkákhoz juthatott hozzá náluk a pesti vásárlóközönség.

Ha az üzletben forgalmazott további terméktípusokat vizsgáljuk, ismét megállapíthatjuk, hogy Vértessyék kínálata egy mai drogéria kínálatával versenyezhet. Mi mindent lehetett vásárolni tehát? Tisztálkodási szereket, szappanokat, parfümöket, fogápolási termékeket, lakás és ruhanemű illatosításra szolgáló termékeket, kozmetikumokat férfiaknak, fehérneműt, ruhaneműt, diókivonatot, diókenőcsöt, dióolajat és egyéb gyógynövényekből készült termékeket, speciális összeállításokat, karácsonyi ajándékcsomagokat, azaz illatszer-casetteket, fésüt, kefét, körömápoló garnitúrákat és a sort még hosszasan folytathatnánk.

A Salon és Sport (a Fővárosi Lapok képes melléklete volt) 1892-ben levelezési, tanácsadó rovata tulajdonképpen Vértessyék drogériájának reklámja. Tanácsot adnak pl. hajfestéssel kapcsolatban, és a megfelelő, biztonságos festéket náluk ajánlja vásárolni.

1922-ben a Magyar Drogista Testület karácsonyi kirakat versenyét a Vértessy-drogéria nyerte meg. (ld. oklevél)

De kik voltak vajon az üzlet vásárlói?

Az üzlet elhelyezkedése, kialakítása és forgalmazott termékei alapján a felső középosztály, a fővárosi polgárság tehetősebb rétegei, azaz hivatalnokok, üzletemberek, gazdagabb kereskedők, és az arisztokrácia tagjai közül kerültek ki az üzlet vásárlói. Ezt mutatja az is, hogy a korabeli sajtóban Vértessy Sándor neve a jótékonysággal kapcsolatban is felmerült. 1865-ben a Pesti Jótékony Nőegylet az őket (és az egyleten keresztül a szegény, nehéz sorsú nőket) támogató aláíró ívet városszerte a legforgalmasabb, legnépszerűbb helyekre helyezte el, köztük pár belvárosi üzletben is. Vértessy Sándor üzlete, más jól ismert kereskedőkkel, gyógyszertárakkal és egyházakkal együtt támogatta az egylet szegényeket segítő munkáját.

Higiénia és tisztálkodás a századforduló Budapestjén

Egy-egy kor testápolási szokásairól sokféle forrásból tájékozódhatunk. Sokat megtudunk visszaemlékezésekből, képi ábrázolások elemzéséből vagy életvezetési tanácsadó könyvekből. A tehetősebb városi-polgári rétegnek szánt életvezetési tanácsadó könyvekben, illemtankönyvekben a 19. század második felétől megfigyelhető, hogy egyre több szó esik a tisztálkodásról, testápolásról. A higiéniai elvárások egyre inkább egyfajta morális elvárásként jelennek meg, a tisztaságot, mint az erényesség egyik jellemzőjét írják le.

Az 1910-es, 1920-as évekre mondhatjuk el, hogy a higiéniai kultúra, a tisztálkodás, testápolás elsősorban persze a tehetősebb polgári rétegeknél, mindennapi tevékenységgé vált.

Ekkoriban elsősorban „a ruhával nem fedett részek”, az arc és a haj, illetve férfiaknál a szakáll és a bajusz ápoltságát követelték meg. A higiénia kultúra átalakulása a 20. század első évtizedeiben vált egyre általánosabbá, de leginkább a városi-polgári rétegeknél. Évtizedekre volt még szükség ahhoz, hogy a rendszeres testápolás, a napi tisztálkodás a társadalom szélesebb rétegeinek is belső igényévé váljon.

„A polgári családban jellemzően naponta kétszer mosakodtak. A reggeli hideg vizes mosdás és fésülködés, szájöblítés, valamint a tiszta ruha felvételének jelképes értelmet is tulajdonított a nevelési irodalom: a lélek tisztaságával is összefüggésbe hozták. Az esti mosdás az arc, a nyak és a hónalj megmosásából, valamint fogmosásból állt. Az egész testet hetente egyszer, a fürdés vagy nagytisztálkodás alkalmával mosták meg. A mosakodáshoz általában bolti szappant használtak. (Szemben a mosószappannal, amit még sokfelé házilag főztek.)” (Fónagy)

A 19. század utolsó évtizedeitől a Budapesten újonnan épülő társas- és bérházak nagyobb (két-háromszobás) lakásai már jellemzően fürdőszobával rendelkeztek. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy ezeket a helyiségeket mai értelemben rendszeresen használták volna. Ahogy erre Márai Sándor, az 1934-ben megjelent Egy polgár vallomásaiban saját családjára (és társadalmi rétegére) utal: „A századvégi polgárság általában csak akkor fürdött, ha beteg volt vagy ha nősült. De a fürdőszobát azért megkövetelték a lakástól; csak nem nagyon használták.”

1912-ben az Ujság vasárnapja körkérdés intézett a kor leghíresebb színésznőihez, szépségük titkát, szépségápolási szokásaikat kérdezte tőlük. Egytől-egyig mindannyian azt válaszolták, hogy nincs ilyen, nem használnak szépítő szereket, a titok a víz és a levegő. Vajon miért? Igaz volt ez? Megkockáztatjuk, hogy nem teljesen feleltek meg a válaszok a valóságnak, hiszen ekkoriban már (akár éppen Vértessyék drogériájában) világszínvonalú választék várta az igényes vásárlóréteget. A tisztaság elsősorban a természetesség, az egyszerűség metaforájaként jelenik meg ezekben a válaszokban.

A higiéniai kultúra szempontjából is kiemelkedő, mintaadó szerep jutott Budapestnek. A városi polgárság, mint tudjuk a legfogékonyabb az újra, a progresszív törekvésekre, a külföldi minták követésére és meghonosítására. Ez történt a higiéniai kultúra esetében is. A rendszeres tisztálkodás, a rendezett hajviselet, egyáltalán a külső megjelenés fontosságának tudatát ez a réteg fogadta be először tőlük tanulták, „lesték el” a társadalom más csoportjai.