1308 FSZEK Dagály utcai Könyvtár2024-10-022024-11-072024-10-022024-11-0720209789634681618https://dspace.fszek.hu/handle/20.500.14711/51355hashtag halálka Nem mindig könnyű az olvasó élete. Irodalommal is olykor megtelik az ember, nem talál örömöt mégoly jól megírt alkotásokban sem. Kiváltképp igaz lehet ez azokra a művekre, ahol a minket körbevevő valóság kerül terítékre. Valljuk be, mostanában inkább szabadulnánk egy kis időre belőle. Pont egy újságíró regényét vegyem a kezembe? Sőt, egy magyar újságíróét? Egy olyan regényt, ahol a fülszöveg olyanokat ír, hogy ”…nemcsak e két férfi sorsa, még csak nem is tragikus haláluk érdekli őt íróként, hanem, mondjuk így, annak a mai Magyarországnak „levegőtlen prése”, ahol a fent és lent világa más-más módon, de egyként rosszul érzi magát. A félreértésektől, az oda nem figyeléstől. A szolidaritás hiányától.” Jaj… - Báling Gábor írása - Szerencsére nekem van egy komoly előnyöm azokkal szemben, akik nem olvastak még semmit Pető Pétertől, mégpedig első regényének, a Leshatárnak (Pesti Kalligram, 2017) az ismerete. Szerzőnk, azon kívül, hogy újságíró, futballbíró is egyben (bár ha jól tudom, itt a múlt idő lenne indokolt), első regénye pedig ebből a tényből fakadóan egy sajátos nézőpontból megírt korrajz a kelet-magyarországi viszonyokról. Konkrétan a pályáról, síppal a kézben, illetve a pályák környékéről, mindennel együtt, ami ezzel jár. Kocsmák, öltözők, utak meccsekre és meccsekről, emberi sorsok a világ egy kevésbé szerencsés szegletéből. Gondolhatnánk erről újra, hogy „jaj!”, de nem, nagyobbat nem is tévedhetnénk! Legalábbis így komoly idő elteltével, amikor a kezembe akadt a #halálka, nem az első regény nyomasztó tárgya, hanem az írás könnyedségének, a szöveg szellemességének az emléke volt az, amely miatt most is Pető könyve mellett döntöttem. Na de akkor Pető Péter, mint futballbíró megírta első regényét, most pedig mi, olvasók újra a „bőrébe bújva”, mint képzeletbeli újságírók találkozhatunk ugyanannak a vidéknek szinte szociográfiai leírásával? Szerencsére nem erről van szó. Az újságírás valóban benne van a regényben, a kiindulópont is két újságcikk, két férfi öngyilkosságáról. Ugyanazon a napon, két, ugyanolyan korú öngyilkos, egy budapesti menedzser és egy borsodi munkanélküli. Egy újságíró, akinek feltűnik a dolog és „nyomozásba” kezd. Az idézőjel azért indokolt, mert a regénybe önmagát ilyeténképpen beleíró szerző szerepe a Leshatárhoz képest másodlagos, egy nagyon jól kialakított szerkezetet ad a regénynek, ahol aztán a szereplők, fő- és mellékalakok (akikről olykor kiderül, hogy a történtek alakulása szempontjából mégis főszereplők) mondják és mondják a történetüket, olykor megerősítve a másikat, olykor ellentmondva egymásnak. Ezekből a monológokból tárul elénk aztán ennek a két férfinak a tragikus sorsa, a már a fülszövegben is említett egyaránt élhetetlen fenttel és lenttel egyetemben. Na meg azért igen, hírekből. Hírekből, amelyek olykor egy-egy szereplő történetéhez tesznek hozzá valamit egy riport vagy egy bulvárhír formájában máskor pedig egy komoly elemzéssel értelmezik a társadalmi háttért, egymás mellett, ahogy az egy tisztességes posztmodern világban illik. Semmiképpen sem szeretném még elhallgatni azt a kétségbevonhatatlan tényt, hogy ezek a hírek, monológok bizony nem ritkán marha viccesek. Szerintem aki Pető Péter könyvét olvasva nem röhög fel legalább egy párszor hangosan, az menthetetlenül savanyú alak. Segít ebben persze a szövegben olykor csúcsra járatott abszurditás, amely kissé eltávolít minket a valóságtól, miközben róla mesél nekünk. Minden együtt van tehát egy kitűnő regényhez, remélem, sikerült kedvet csinálnom hozzá. Pető Péter a Wikipédia szerint magyar újságíró, politikai elemző, korábbi labdarúgó-játékvezető. Én ezt a sort bátran kiegészíteném a kortárs magyar író kifejezéssel. Legyenek az olvasói, megéri!