2026-02-052026-02-051841https://dspace.fszek.hu/handle/20.500.14711/181129A Király utca 48-as számú ház az utca nyugati felében, nagyjából a Deák tér és a Nagykörút között félúton helyezkedik el. Az épület Budapest – Duna partok, a Budai Várnegyed és az Andrássy út védőövezethez tartozik, így kettős műemléki védettség alatt áll (1), egyszer a Főváros műemléki védettségű területeként, másrészt a Budapest – Duna partok, a Budai Várnegyed és az Andrássy út védőövezetébe tartozóként. Mai helyrajzi száma: 29351. A Budapest Építészeti Topográfiája szerint a mai épület 1841-ben épült, kétemeletes, egy udvaros, zárt sorú. A kötet szerint építtetője Weiss Tamás volt, tervezője és építője pedig Diescher József (2). Ennek azonban több, más adat ellentmond (3). A Király utca 48 területén az 1823-as katonai célú térkép beépítetlen telket jelöl (4). Az 1838-as árvíztérképen viszont itt már egy épület áll, de annak alaprajza alapvetően eltér a mai épületétől (5). Az említett térképhez mellékelt táblázat szerint Terézvárosban 811 ház dőlt össze és további 404 sérült meg. Feltehető, hogy az elődépület elpusztult az árvízben. Az 1867-73 közötti állapotokat mutató térképen már a mai alaprajzokat látjuk (6). A telek mérete az 1926-os Telekjegyzék szerint 150 négyszögöl (7). A mai épület egy négy tengelyes, két emeletes épület, amelynek földszintjén a ház kapuja mellett egy üzlethelyiség foglal helyet (01, 02, 04a, 5., 29-30, 33-37. kép). A ház utcafronti külső díszei szecessziós jellegűek, bár nem a legtipikusabbak (34-38. kép), csak a kapu-és ablakkeretek egyértelműen azok (31-34, 37. kép). Ezek az 1900 körül feltételezett teljes belső átalakítás és a homlokzat modernizálásakor kerülhettek fel (8). Ezt alátámasztja egy fennmaradt fotó, amelyet 1900-ra datálnak és amelyen Glück Ignác címfestő és cégtáblája és Grün Berta üzlete látható a ház földszintjén. Ekkor a ház még díszítetlen (9). Az épület kapuja kétszárnyú, de csak személyforgalomra alkalmas, kocsival nem járható. A kapu ablakának kerete hatszögletű, rajta szecessziós ízlésű kovácsoltvas rács. Az üveg jelenleg fehér. A kapu a 2025-ös felújításkor egy sárga bevonatot, talán egy védőréteget kapott, de a felújítás végén visszakapta eredeti, mélybarna színét (07. kép). A kapu fölött világító ablak, előtte kovácsoltvas rács. Ma nehezen látható. (32. kép). Adalék mindezekhez, hogy a fent említett és a Kiscelli múzeumban őrzött képen (10) Grün Berta üzlete mellett, egy a ház kapujánál kisebb, íves tetejű másik bejárat is látszik (11), amelynek mára nyoma sincs az utcai házfalon. Kérdés, hová vezetett ez és mikor építették be a mai alakjára? A kapualj szűk és díszítetlen (28. kép), innen indul az emeletre vezető lépcső. Padlózata keramitkockákból áll. (09. kép). Az udvar kicsi és elhanyagolt. A padlózata beton, de sok helyen kopott, vagy sérült, töredékes. A ház itteni falai kopottak, piszkosak, a vakolat több helyen lemállott. Egyik ott jártamkor (2025. őszén) egy korábbi építkezés állványzatának fém elemei hevertek a falnál (11-12. kép). Rögtön a lépcsőházajtó mellett egy ismeretlen rendeltetésű földszintes melléképület (17. kép), amelyhez két egykori külső WC támaszkodik, amelyek a használhatatlanságig leromlottak az idő folyamán. Ma részben raktárnak használják (13-14. kép, 17.kép). Az udvarról egy lakás és egy raktár is nyílik (12-13, 17. kép) A háznak egy lépcsőháza van. A lépcsőház állapota a többi épületrészhez képest kicsit jobb, bár ez is kopott, piszkos. A korlát látványos és jellegzetesen szecessziós ízlésű (18, 20. kép). A lépcsőfordulóban szecessziós mintájú járólapok (27. kép). A különálló lépcsőház ablakai modernre cserélve, a kopott és néha hiányos vakolaton számos lövésnyom látható, éles kontrasztban van a Király utca 46-os telken néhány éve épített szállodával (22. kép). Az általános kopottságból és ezekből a nyomokból látszik, hogy a ház legalább 1956 óta nem volt felújítva egészen 2025-ig, amikor is a külső, utcai homlokzatot renoválták. Ekkor a korábbi szürke fal tört fehérre változott és kijavították a fal díszítéseit is (29-38. kép). Az egyik lakóval történt beszélgetés szerint tervben van a belső felújítás is, de annak ideje bizonytalan. A lépcsőházból nyílik a ház egyetlen függőfolyosója, amely egyetlen, hosszú szakaszból áll, korlátja geometrikus díszű, vasrács (17, 19. kép). A függőfolyosók végén egy kis előtér (23. kép) vezet részben egy lakáshoz, részben emeletenként két külső WC-hez (24. kép) és innen indul a padláslépcső is (23. kép). Ezeknek az épületrészeknek is rossz az állapota, a falak díszítetlenek és piszkosak (26. kép), az ajtó- és ablakkeretek viszont megmaradtak (24-25. kép). A ház tulajdonosai a 19. században a kezdetektől: 1841-ben az építéskor Weiss Tamás (Thomas Weiss). 1867-ben Pflanzer Josef’s Erb. (Pflanzer József örököse) (12) 1871/72-ben Rabel Stefan, Pflanzer Katharina, minor. Pflanzer Josef (13) 1881-ben Kunig Janka és Kunig Jozefa között fele-fele részben megosztva (14), 1879 évben egy jogi iratban Hermann József háztulajdonost említik (15). 1898-ban Steinbach Johanna neve tűnik fel (16). A tulajdonosként felsoroltak között feltételesen rokoni kapcsolatok is megrajzolhatóak. A gyászjelentése szerint 1903-ban elhunyt Steinbach Györgyné, lánykori nevén Kunig Johanna volt (17) és ő lehet az 1894-ben Steinbach Johannaként szereplő tulajdonos is. Biztos rokonság mutatható ki a ház fentebb említett, 1867-es Pflanzer és Rabel nevű tulajdonosai között is. Ezen év februárjában ugyanis ’Rabel István polg. kereskedő’ és anyósa Pflanzer Katalin, és a sógora Pflanzer József jelentik egy gyászjelentésen, hogy 24. életévében meghalt Rabel Anna, lánykori nevén Pflanzer Anna (18). A ház lakói: A ház korai, tehát 1860 előtt lakóit nem ismerjük. A legkorábbi 1860-ból származik, amikor Wahlkampf Henrik Károlyt a Király utca 48 lakójának nevezi egy irat. Ugyanaz, amelyik Wahlkampf Frigyes Lajos gyámoltat 1877-ben a Király utca 50. lakójának (19). Különleges módon ismerhetjük meg egy korai lakó nevét. 1875-be Glaszner Miksa kétgyermekes, nős „sütőt”, hatósági személy elleni tettleges bántalmazás miatt két heti fogságra ítélik (20). 1877-ben Richtmann Mihályné Deutsch Eleonórát (21), 1878-ban Richtmann Mihály kereskedőt említik (22). Ugyanebben az évben Richtmanné, adásvételi szerződést köt Érsek István teke-asztalossal (23). 1878-ban Stein Salamon aranyműves a ház lakója (24). De ebben a házban lakik Richtmann Károly pálinkakereskedő is (25). 1879-ben Worel Alajosné, neve szerepel (26). További lakókat és foglalkozásokat ismerünk meg a házban 1880-ban. Ők Friedmann Katalin, fehér(nemű)varrónő (1881-ben már özvegyként), Pick Zsigmond zálogházi közvetítő, Grünwald Móricz asztalos, Steiner Sámuel házaló, Köckl József házaló, Tüchler Samu rövidárukereskedő (27) Mayer Márton posztókereskedő és Schwarz Lajos. Arról, hogy az említett kereskedők boltja esetleg raktárai is itt lettek volna, nincs adat. 1880-ban Tüchler Samuné, Schwartz Amália Tüchler kereskedő neje és Schmidt József dr., mint vagyon bukott Tüchler Samu csődtömeg gondnoka és perügyelője Tüchler Samu vagyonával kapcsolatos ténytanúsításban vettek részt a Király utca 48-ban (28). 1881-ben a házban lakó Fehérvári Lajos „Szerb sorjegyeket” kínál egy újsághirdetésben (29). De említenek asztalost, Grünwald Móriczot (30) és Bernfeld Katharine (31) magánzót is ebben az évben. A lakókon kívül ekkoriban jelennek meg az első szervezetek, cégek is. Érdekesség, hogy az Általános Munkásegylet 1873-ban a Király utca 48-as házat jelöli meg, ahol Brichta J. papírkereskedése az egyik hely Budapesten, ahol vásárolható a párt kétnyelvű lapja, a Munkás-Heti-Krónika (Arbeiter-Wochen-Chronik). Ez egyben egy itt működő papírkereskedésről szóló forrás is (32). 1874-ben itt működött Pflanzer József fűszekereskedése is (33). 1881-ben az Adress-Kalender itt jelöli Hermann József munkaközvetítő cégét (34). 1882-ben ebben a házban találjuk a ’Budapest fővárosi aggharczos emberbaráti jótékony egylet’ központját, melynek elnöke, Pick Zsigmond, de ide költözik a Hermann József utóda Zálogkölcsönző intézet is. A tulajdonosa is ebben a házban lakik (35). 1882. Reiner Sándor, a Király utca 48. lakója, mint a Reiner Sándor és tsa cég tagja szerepel egy kötelezvényben (36). Ugyancsak a házban lakik 1882-ben Reiner Ignác egy ténytanúsítás tanúsága szerint (37). Ugyanebben az évben Kleinberger Kohn Rosa értéktágyakat ad el a Király utca 48-a számú házban, Feldmann Mór könyvnyomdavezetőnek (38). 1890-ben a házban lakó Etscher Ferenc billiárdművész egyezséget szerződést köt Rujder Adolf kávéháztulajdonossal (Király utca 23.) (39). 1890. „Budapest főváros törvényhatósági bizottsága a tiszti főorvos az 1876. évi XIV. törvényczikk 162. §-ának e) pontja alapján bemutatja” Novotny Erzsébet (lakik VI. kerület, Király-utcza 48. szám alatt) szülésznő oklevelét. Az oklevél „rendben találtatván, a kihirdetési záradékkal ellátva, a tiszti főorvosnak visszaadatnak; a tanács pedig felhívatik”, hogy nevezett szülésznőt az adózók lajstromába vegye fel (40). 1889-ben Lemberger S. „dohánytőzsdéje” vagyis dohányboltja működik még a házban (41). 1893-ban itt a házban az első emeleten rendel dr. Deák bőr- és nemibetegség-specialista naponta 8-4-ig és 7-8-ig. Több helyen és sokszor hirdeti magát a következő években (42). 1894-ben Deutsch Jakab, Király utca 48. szám alatti lakos házassági szerződést köt Burger Emiliával (43). 1895-ben Predmerszky Béla szintén Király u. 48-as lakó, szobafestő társasági szerződést köt egy másik szobafestővel (44). 1896-ban Krieger és Eisenreich mértékutáni szabóságát jegyzik a házban (45). 1898-ban Lemberger Lina dohányboltját találjuk itt (46). A házhoz (Király utca 48.) köthető és új nevet jelent 1894-ben Altstätter Hermann gépész, aki Steiner Józsával (Pepi) köt házassági szerződést (47). Feltűnik egy új név 1897-ben, Ehrentheil József biztosítási hivatalnok neve egy egyezségokmányon. Az okmányban menyasszonyával, Lanátor Herminával abban egyeznek meg, hogy házasságukból születendő gyermekeiket a római katolikus vallás szerint keresztelik és nevelik (48). 1898-ban Landesmann Rubin Mayer neve szerepel a ház lakói közül egy nyilatkozaton (49). Goldstein Adolf és Henrik nevét találjuk a ’Szűcs és sapkakészítők’ között ugyanebben az évben a Király utca 48-ban. A szöveg szerint a műhely volt biztosan itt (50). Köck József ’szatócsot’ találjuk meg a foglalkozások jegyzékében (51). Itt lakik ugyanebben az évben ház már második szülésznője, Rádecker Jánosné (52), és Predmerszky N. szobafestő is (53).        Itt térek vissza Glück Ignác címfestőre, akinek a saját címtáblája szerepel egy 1900-ra datált fotón (54). Az 1899-es címlistában azonban Király utca 29. címmel szerepel. Annyit viszont megtudunk róla, hogy ő volt a Címfestők Iparos Egyesületének alelnöke ebben az évben (55). A Király utca 48-hoz egyedül a címtáblája köti a hát utcafrontján. Grün Bertával más a helyzet. Ő egy kalapkereskedő volt, aki Budapest több pontján is működött élete folyamán, miközben Újpesten egy háza is volt a Lőrinc utca 33-ban (56). 1901-ben még a Király utca 13-ban, Gozsdu Manó háztömbjében dolgozott (57), de egy évvel később már a Király 46-ban volt a kalapos boltja (58). A Király utca 48-ban 1904 és 1909 között bérelte a bolthelyiséget (59). A huszadik század: 1900-ban jelentősen bővül a lakók köre, egyre több foglalkozás tűnik fel a budapesti Ház-jegyzékekben. Így Lamberger Simon dohányboltos, Lamberger Samu, Ehrenthal Béla és Drechsler Béla pálinkamérők, Róth József szabó, Predmerszky Béla szobafestő, Goldstein Henrik szűcs, Deutsch Mártonné magánzó, Grünberger Adolf pincér, Németh Ferencné özv. magánzó, Kohn Ignác ószeres, Róth Vilmos magánhivatalnok, Temesváry Jónás közszolga, Wagner Antal kereskedő, Weiss Hermann mészáros és Steidler Ferenc házmester. Közülük többen szerepelnek foglalkozásuk és lakóhelyük szerint is a Király utca 48. névjegyzékein, így ők valószínűleg itt is dolgoztak. 1901-ben Ernyei Ferencné, Posupka Vilma (Király utca 48.) tej- és fűszerkereskedés tulajdonosa és Litschner Lujza magánzó vagyoni peréről olvashatunk (60). Majd további bűnügyek következnek, amelyek a Király utca 48-as ház lakóihoz kapcsolódnak. 1903-ben Lieblich Ármin írnokot (Király utca 48. I. emelet 8. szám alatti lakost) csalásért 1 napi fogházra ítélték (61). 1903-ban a szomszéd lakásban (I. emelet 7) lakó Lőwi Simon házas, öt gyermekes fűszerkereskedőt, lopás és orgazdaság bűntettéért két havi fogházra ítélték (62). 1904-ben pedig Wolfram Kálmánné házmester neve tűnik fel, akit be-csületsértésért pénzbüntetésre ítéltek, de az összeg behajthatatlansága miatt azt kettő nap fogházbüntetésre változtattak (639. A legsúlyosabb ezek közül, hogy 1906-ban Weiss Józsefné, született Holstein Eugeniát (Király utca 48. fsz. 3. sz. alatti lakost) letartóztatták gyilkossági kísérlet vádjával, de az ítéletről nem jegyzett fel semmit a fogolytörzskönyv (64). Talán azért, mert Holstein Eugénia nem sokkal később, 1906. december 18-án a gyűjtőfogházi kórházban meghalt (65). A következő adat már békés történet, amikor, ugyanebben az évben Deutsch Jakabné, Burger Emília neve egy ajándékozási szerződésben tűnik fel (66). 1910-ben Weiss József és Engel Janka házassági bontóperéről szerezhetünk tudomást. Kettejük közül Weiss lakik a házban (67).        Az 1900-es évek első évtizedében megváltozik a ház tulajdonosa is. 1907-1908-ban már ’Németh Tituszné és b. társai’ birtokolják a házat (68), majd 1910-ben Kurzer Adolf kereskedő lesz az új tulajdonos (69). Kurzer, mint ’rövidárukereskedő’ is szerepel 1916-ban, fiaival közösen a foglalkozás szerinti felsorolások között (70), de a lista szerint itt is lakik családjával (71). Majd egy újabb bírósági ítélet. 1912-ben Weiss Ödön raktárnok, Király utca 48. II. emelet 10. sz. alatti lakos csalás bűntettéért 8 nap fogházat kap. A fogolykönyv említi Weiss feleségét is, Heiß Magdolnát is és két gyereküket, akik szintén itt lakhattak (72). 1913-ban Lederer Béla MÁV raktári őr és Lederer Béláné szül. Fürst Leonóra örökbe fogadják Fürst Berta kiskorút, akinek gyámja Fürst Ignác szabómester. Közülük utóbbi lakik csak itt, a Király utca 48-ban (73). 1914-ben Wittenberg Jenő nevét találjuk egy fogolytörzskönyvben, akit csalás bűntette mi-att 5 nap szabadságvesztésre ítéltek (74). Később ezt, az aradi bíróság ítéletét, hatályon kívül helyezték és hét havi börtönre súlyosbították Budapesten (75). 1915-ben Kurzer Gyula házassági szerződést köt Weiss Leopoldinával, aki ezek után szintén itt él a házban (76). 1916-ban Rosenkranz Bertalan ’Gummiárúügynök’ neve is felmerül ebben a házban, (77) de itteni lakosként jelenik meg Goldner Salamon aranyműves is. Hogy az ő műhelye ebben a házban lett volna, az nem biztos, mert ő a lakónévjegyzékben szerepel csak (78). Grossmann Ármin viszont tisztviselőként,(79) Kirschner Jánosné pedig magánzóként tűnik fel ebben az évben (80). Ezen kívül Lattler Mihály üzletvezető is a lakók közé tartozott (81). A sort Leitner Nándor, magánzó (82), Lichtenstein Miksa pénzbeszedő (83), Linder Ignác cipész (84), Rebenwurzl Izidor kereskedő (85), Rosner Bernát ügynök (86), Samek Ignác zenész (87), Zerlech Arnold bútorkereskedő (88), Zimkay Józsefné (89) magánzó egészíti ki.        1916-ban egy újabb jogi aktus során találkozunk a ház lakóival. Kurzer Károly kereskedő társasági szerződést köt Westfried Gyulánéval és lányával a kiskorú Westfried Reneével (90). Majd megint egy bűneset. 1917-ben Pisker Gyula 16 éves géplakatost lopásért letartóztatták, de fiatalkorúsága miatt a fogházból elbocsátották és az apjának Pisker Józsefnek adták át (91). További sorsát nem ismerjük. 1918-ban tűnik fel Tuduk Tivadar és Méder István (Király utca 48.) vállalkozó neve egy készpénzletéti iraton (92). Tuduk egy év múlva, 1919-ben már szintén a házban lakik, amikor is elválik és el is költözik feleségétől Tuduk Tivadarné, Olytán Paulától és megosztják vagyonukat egy bírósági ítélet szerint (93). Egy kulturális érdekesség is köthető a házhoz. 1918-ban Guttmann József ’népénekestársaságigazgató’ és Löbl Izidor kávéház-tulajdonos szerződnek arra, hogy Löbl kávéházában Guttmann énekes programokat szervezzen (94). 1919-ben említi egy irat Pollák Izidor kereskedőt, mint e ház lakóját (95), ugyanebben az évben Kinzer Adolf kereskedő is a ház lakója (96). Sem az I. világháború, sem a forradalmak vagy az ellenforradalom hatását nem tükrözik a fennmaradt, de legalábbis a hozzáférhető iratok. Érdekes lehetne ezeknek is utána nézni. Mindenesetre elkezdőik egy új korszak a város és a ház életében. 1920-ban azonban nem politikai, hanem köztörvényes ügyben hoznak a ház egyik lakójával szemben ítéletet a bíróságon. Lóczi Kerekei Rafael, Király utca 48. I. emelet 7. szám alatti lakost csalásért ítélték 5 napi fogházra (97). Majd egy évvel később, 1921-ben Laki Károly kőműves Király utca 48. földszint 5. sz alatti lakos lopásért kapott 1 év hat hónapi börtönt (98). A büntetését azonban nem tölthette ki, mert szabadulása előtt 5 nappal 1923. márciusában a börtönben meghalt (99). A Budapesti cím-és lakásjegyzék 1922-23-ban Kádár és Deutsch cipőnagykereskedőket említi a Király-utca 48-ban. Ekkor jelenik meg a házzal kapcsolatban az első telefonszám is (121—01) (100). Ugyanebben az évben Laendler (Lendler) László képrámakészítő (képkeret-kereskedő) is itt működteti műhelyét és talán ház lakója is (101). Lakóként jelenik meg ebben az évben Kurzer Adolf kötött-és szövöttáru nagykereskedő, az 1910-es és 1926-os háztulajdonos és fia Kurzer Károly kereskedő is (102). A foglalkozások szerinti címtár említi még Klopfer Dezső pincért is a házban (103). 1925-ben Kurzer Adolfné Landesberg Róza végrendeletével találkozunk (104). Kurzerné szintén a ház lakója volt. 1926-ban említik Piszker József cipészmestert egy aláírás-hitelesítés nyomán (105).        1928. március 16-án este „a Király 48-as házban lévő seprő-és kefekötő üzemben tűz ütött ki és hamuvá égett minden”. Erről A Mai Nap című újság tudósít (106). Az 1929-es telefonkönyvben szerepel ’Adorján Antal, külföldi gyárak, mint az Ariac, Renker- Belipo, Matador, Zander, Éra- levélrendező gyár vezérképviselőjének bizományi raktára, VI. Király-u. 48. Aut. tel:142-92’. Ugyanitt az Adorján papírkereskedést is említik (107). 1930-ban ’Blumenthal Rezső mint a Blumenthal Ferencz cég képviselője’ szerepel a Király utca 48-as címen (108). A feltehetően rokon, dr. Blumenthal László orvos pedig 1931-ben helyezi át a rendelőjét a házba (109). 1939-ben Lendler (Laendler) László képkeret-kereskedő, akit 1922-ben találunk itt először, még mindig itt lakik és dolgozik is (110). A nagy gazdasági világválság nem marad hatás nélkül a ház tulajdonlását illetően. Az addigi tulajdonos Kurzer Adolf el¬len1930 tavaszán „kényszeregyességi eljárás” indult (111). A ház tulajdonjoga legalább 1933-tól az adataink szerint 1942-ig Lebovits Ábrahámé a ház tulajdonjoga (112). Ő nem lakója a háznak, ő a testvérei Lebovits Béla és Nándor házában, a Király utca 36-ban lakott ekkor (113). Ezzel szemben egy 1937-es okirat Lebovits Bernát Béla szűcsöt és Lebovits Nándor kereskedőt egy aláíráshitelesítő okiraton a Király utca 48 lakóiként említi (114), akárcsak Lebovits Ábrahám szabómestert 1943-ban (115). 1932-ben a házban kapható női kabátokat, szövetruhákat hirdet a Salczer áruház. Nagy valószínűséggel a boltjuk is itt volt (116). Az 1930-as évek vége rosszul dokumentált, legalábbis, ami a Cím- és lakásjegyzékeket illeti. Egy hirdetésből tudjuk, hogy 1937-ban ’Klein Antal úri szabó, fizetéssel tanulót keres a Király utcai 48 alatti szabóságába’ (117). Klein Antal divatháza még 1940-ben is hirdette magát (118). 1939-ben: Gumikötő üzem működik a házban, melynek tulajdonosai Ullmann József és fia György (119). A budapesti telefonkönyv szerint itt működött 1939-ben a Salczer ruhaüzlet is (120), amelyik 1943-ban konfekcióvarrónőt keresett (121). 1943-ban találkozunk Szigeti Miksa villanyszerelő-mester nevével, mint a ház lakójával (122). A háború további éveiben az adatok szinte teljesen megszűnnek. 1944-ben Dirnfeld Arnold jegyzőkönyvhitelesítő nevét említik, mint lakót (123). A házat a Főváros polgármesterének rendelet alapján a közel 2000 budapesti sárgacsillagos ház egyikének nyilvánították (124), de a ház és lakói következő évi történetétől nincsenek adatok.   Aztán folytatódik az élet a háború után. 1945-ben új név tűnik fel a lakók között. Tóth László vas- és fémesztergályos és felesége Tóth Lászlóné háztartásbeli lakik a II. emelet 12-es lakásban (125). Újra indul a korábban is itt működött gumikötöde, amely „gumifonalat (gumiszálat) nyersen vagy befonva” keres „kötőipari célra.” Ekkor nevet nem említ ugyan a hirdetés (126), de 1946-ban Kämpner Mihályné Kohn Janka aláíráshitelesítésen szerepel „Ullmann György dr., Ullmann József fia gumikötőde és textil- nagykereskedő” ne¬ve (127), majd az 1948-as budapesti telefonkönyvben is megtaláljuk őket (128), ami egyértelműsíti, hogy az üzem továbbra is az ő nevükön működött. Ugyanebben az évben Vámos Tibor gyermek- és női konfekció üzletének volt a házban telefonszáma volt (129). 1948-ban Gara Ágoston szűcs neve tűnik fel a ház lakójaként egy aláírás hitelesítésekor (130). Innentől kezdve a rendelkezésre álló adatok még ritkábbak. 1949-ben jelenik meg a Magyar Nemzet október 16-i számában, miszerint a házban, a II. emelet 5-ben „ebédlőbútor eladó.” (131). És még egy hirdetés 1949-ből, miszerint „Vámostól női és gyermekkabátok Király utca 48.” (132). Kämpfner Mihály üzletszerző neve is ebben az évben aláírás-hitelesítés során (133). Az új világ jele, hogy 1950-ben már a Szőrmekereskedelmi Vállalat raktára működött itt. A Vállalat maga néhány házzal arrébb, már a hetedik kerületben, a Király utca 35-37-ben volt (134). És egy könnyed hangulatú adat, miszerint név szerint nem említett hirdető 1953-ban, 300 forint jutalomban részesítené azt, aki december 15-én eltűnt papagáját megtalálja és visszaviszi hozzá az akkor már Majakovszkij utcába (135). További név a telefonjegyzékben, özvegy Szász Ernőné és Szigeti Miklós (136). Az ötvenes évekből rendelkezünk még egy nagyon fontos, de sajnos egyedüli forrással, az 1954-es választói jegyzékkel. Ez 23 lakót sorolt fel, akiknek választójoga volt ebben az évben. A névsor tanúsága szerint új, eddig itt nem volt foglalkozások jelentek meg, mint a liftes, nyersbőr átvevő, portás, jegyszedő, a géptechnikus, az esztergályos vagy a dobozkészítő. A korra jellemző a háztartásbelinek, mint foglalkozásnak a megjelenése. De szerepel a házmester Fazekas Gyuláné, Beke Katalin neve is. Feltűnő, hogy a lakók milyen kis száma budapesti születésű, a 23-ból csak kilenc, a többiek a történeti Magyarország különféle tájairól származnak, de van egy személy (Arnold Dirnfeld), aki bécsi születésű (137). Megjegyzendő, hogy a névjegyzékben feltűnő nevek egyike sem azonos a háború előtt és alatt szereplő nevekkel. Nem árt azonban az óvatosság sem ezzel szemben, mert, hogy ezen kívül 1942-től nem rendelkezünk megbízható lakónévjegyzékkel ebben a házban. Különös adat 1954-ből a Bel-és Külkereskedelmi Minisztérium hirdetésben megjelent közleménye, melyben leírják, hogy a garázsokban lévő benzinkutakon hol tartanak éjjel-nappali szolgálatot és a felsoroltak között szerepel a Király utca 48-as ház is (138). 1958-ból, amely szerint a Király utca 48. I. emelet 2-es lakásban „úri szoba sürgősen eladó.” (139). Az 1956 utáni időszakból a ritka említések egyike egy hirdetés, mely szerint a II. emelet 7-es számú lakást elcserélné (meg nem nevezett lakója) egy kisebb lakásra (140).        A szocialista korban a ház egyetlen bolthelyisége a Bizományi Áruház Vállalat (BÁV) üzleteként működött. 1966-ban bútorbolt volt itt (141). 1971. december 2-án nyílt meg ebben a BÁV ún. „Fizess és vidd” boltja a házban, ahol „kilósgyapjú és műszálfonalak, pamut, selyem” áruk, de aktatáska, bőrönd, bőrdíszmű, női kabát és gyermek ruha is kapható volt (142). 1979-ben, tatarozás miatt ide helyezték a Nagymező utca sarkáról a Gólya Áruházat (143), aminek egy része, a cipőosztály még 1989-ben is itt működött (144). 1992-ben a DATACO ESM MODELL Bau Kft, amely játékmodelleket és azok tartozékait kínálta, működött a házban (145). 1994 februárjában a házban lakó Szász Lajos és felsége, mindketten rokkantnyugdíjasok, olvasói levele jelenik meg a 168 órában (146). 1996-ban itt működött a Quality nevű függönybolt (147).        A 2000-es évek elején a dán Olsen Dyrlund elnevezésű exkluzív bútorstúdió és asztalosmanufaktúra bemutatóterme bérelte itt, az utcafronti helyiséget (148). 2010-ben az I. emelet 2-be volt bejelentve az Elektronikus Könyvtár és Kiadó KHT (149). 2013-ban a Király utca 48-ba bejelentett KING¬SOFT Kft elleni csődeljárásról értesít a Csődfigyelő. 2019-ben a Fesztiválakadémia Nonprofit Kft. címe volt a Király utca 48-ban (150). Csíki Vilmos egyéni vállalkozó cégének bejelentett címe is itt volt 2002-ben (151). 2024. április 8. óta pedig ide van bejegyezve a Király Wan Group Kft. A cég jelenlegi ügyvezetője Zhou Wanxin (152). A társasház 2025. áprilisában döntött a ház külső homlokzatának felújításáról, amihez a Terézvárosi Önkormányzat 12 millió forinttal járult hozzá. A felújítás 2025. decemberében be is fejeződött. A ház utcafrontján lévő helyiségben 2020-ban a Store13 nevű Snow¬board és sífelszerelés üzlet működött (153), jelenleg (2026. január) pedig az Asiatic’s elnevezésű ételbár található. Felhasznált irodalom: 1 Budapest Főváros VI. kerület Terézváros Önkormányzat Képviselő-testületének 16/2011. (IV. 4.) önkormányzati rendelete Terézváros helyi építészeti örökségének védetté nyilvánításáról. Budapest Főváros VI. 2 Déry Attila Budapest Építészeti Topográfia. VI - VII. kerület, Terézváros - Erzsébetváros. 356. oldal 3. Bár Déry (id. mű. 356. oldal) nem említ korábbi épületet a telken, de a fent említett térkép szerint létezett ilyen. En­nek kutatása azonban meghaladja jelen adatgyűjtés kereteit, így ez későbbre marad. 4 Budapest (1823) • Pest-Buda–Óbuda áttekintő katonai célú várostérképe (https://maps.arcanum.com/hu/map/bhttps://maps.arcanum.com/hu/map/budapest-1838/?layers=85&bbox=2120864.451835752%2C6024005.371698819%2C2123905.2123672212%2C6024970.389180919udapest1823/?layers=82&bbox=2120748.735386909%2C6023710.10185177%2C2123789.4959183782%2C6024675.11933387) 5 Budapest (1838) Pest-Buda–Óbuda áttekintő árvíztérképe az 1838. évi árvíz okozta épületkárok ábrázolásával – Pest-Buda belterületének Duna-parti statisztikai térképe. 6 Budapest (1867-72) Pest kataszteri térképsorozata az 1872–1920 közötti változások utólagos jelölésével (https://maps.arcanum.com/hu/map/pest-1867-72/? Hungaricanalayers=88&bbox=2121793.597026336%2C6024276.286730001%2C2122173.69209277%2C6024396.9139152635 7 Budapest székesfőváros ház és telektulajdonosainak címtára (1926). VI. kerület. 222. oldal. 8 Déry, A id. mű, 356. oldal. 9 BTM, Kiscelli Múzeum, KM_FKL_1249.9. 10 BTM, Kiscelli Múzeum, KM_FKL_1249.9 11 BTM, Kiscelli Múzeum, KM_FKL_1249.9. 12 Adress-Kalender von Pest, Ofen und Alt-Ofen 1867 (Pest, 1866) I. Nachweis: Häuser-Schema von Pest, Ofen und Altofen nebst Extravillan. 224. oldal. 13 Adress-Kalender von Pest, Ofen und Alt-Ofen 1871/72. (Budapest, 1874) Häuserschema von Pest, Ofen und Altofen Pest.146. Oldal. 14 Adress-Kalender von Pest, Ofen und Alt-Ofen 1881. (Budapest, 1881) Adressenbuch von Budapest 1881.Häuser-Schema.189. Oldal. 15 Budapest Főváros Levéltára. A jogszolgáltatás területi szervei. Weiser Károly közjegyző iratai. HU BFL VII.185. - 1879 – 0760. 16 Budapest évkönyve. Hiteles czim és lakjegyzék 1898 (Budapest) Tolnay Budapest évkönyve. Hiteles czim és lakjegyzék 1898.III. szakasz. Budapest székesfőváros bel- és külterületének telekkönyvi kivonata. 17 https://dspace.oszk.hu/handle/20.500.12346/547185 18 https://dspace.oszk.hu/handle/20.500.12346/473889# 19 A megyei törvényhatóságok és törvényhatósági jogú városok. Budapest Szé­kes­főváros Árva­szé­kének (1873-1875 Bu­da­pest Székesfőváros Tanácsának, mint gyámható­ság­nak) iratai. Általános iratok. HU BFL - IV.1411.b - 1874 - 11348 – Wahlkampf.) 20 Budapest Főváros Levéltára. A jogszolgáltatás területi szervei. IV-X. kerületi Büntető Járásbírósági Fogház iratai. HU BFL VII.103. - 1975 – 533. 21 Budapest Főváros Levéltára. A jogszolgáltatás területi szervei. Weiser Károly közjegyző iratai. HU BFL VII.185 – 1877 – 0007. 22 Budapest Főváros Levéltára. A jogszolgáltatás területi szervei. Weiser Károly közjegyző iratai. HU BFL VII.185 – 1878 – 0744. 23 Budapest Főváros Levéltára. A jogszolgáltatás területi szervei. Weiser Károly közjegyző iratai. HU BFL - VII.185 - 1878 – 0795. 24 Budapest Főváros Levéltára. A jogszolgáltatás területi szervei. Gászner Béla közjegyző iratai. Okiratok. HU BFL VII.173a. - 1878 – 0058. 25 Budapest Főváros Levéltára. A jogszolgáltatás területi szervei. Weiser Károly közjegyző iratai. HU BFL – VII.185 -1878 – 0248. 26 Budapest Főváros Levéltára. A jogszolgáltatás területi szervei. Stamberger Ferenc közjegyző iratai. Okiratok. HU BFL VII. 176.a – 1879 -2639 27 Tüchler Samu 1874-ben még a szomszédos Király utca 50. szám (akkori számozás szerint 43) alatt lakik. Adress-Kalender von Pest, Ofen und Alt-Ofen 1874. (Budapest, 1874) 494. oldal 28 Budapest Főváros Levéltára. A jogszolgáltatás területi szervei. Gászner Béla közjegyző iratai. Okiratok. HU BFL - VII.173.a - 1880 – 0484. 29 Ellenőr 1881. december 19. 30 Adress-Kalender von Pest, Ofen und Alt-Ofen 1881. (Budapest, 1881) 565. oldal 31 Uott. 550. oldal. 32 Munkás Heti Krónika 1873, március 30. Az említett Brichta J. azonos volt Brichta Jacobbal, aki könyvkötőként szerepel az 1873-as címjegyzékben, de nem itt, hanem a Szív utca 24-ben lakott. (Adressen-Kalender von Pest, Ofen und Altofen für das Jahr 1873.III. Abtheilung Dritter Nachweis: Handels- und Gewerbe-Adressenbuch von Pest, Ofen und Altofen. 464.oldal.) De akit az 1878-as összeírás már papírkereskedőként jelöl a Király utca (Königsgasse) 48-ban. (Adress-Kalender von Pest, Ofen und Alt-Ofen 1878. (Budapest, 1878) Handels- und Gewerbe-Adressenbuch. 450. oldal. Ezek szerint az 1873-as címjegyzék nem pontos és már abban az évbe is itt volt Brichta papírkereskedése. 33 Budapesti Közlöny Hivatalos Értesítője. 1874. október 25. 4939. oldal. 34 Adress-Kalender von Pest, Ofen und Alt-Ofen 1881. (Budapest, 1881) 276. oldal. 35 Családi vállalkozás lehetett, mert Pick F.-t is felsorolják a Zálogkölcsönzőnél. 36 Budapest Főváros Levéltára. A jogszolgáltatás területi szervei. Mannheimer Ignác közjegyző iratai. Okiratok.HU BFL - VII.211.a - 1887 – 0407. 37 Budapest Főváros Levéltára. A jogszolgáltatás területi szervei. Gászner Béla közjegyző iratai. Okiratok. HU BFL – VII. 173.a – 1882 – 0151. 38 Budapest Főváros Levéltára. A jogszolgáltatás területi szervei. Weiser Károly közjegyző iratai. HU BFL - VII.185 - 1882 – 0496 39 Budapest Főváros Levéltára. A jogszolgáltatás területi szervei. Weiser Károly közjegyző iratai. HU BFL - VII.185 - 1890 – 1651 40 Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 18905. 1890. február 26. rendes közgyűlés jegyzőkönyve. 41 Vasárnapi Újság 1889. augusztus 25, 556. oldal. 42 Magyar Hírlap 1893. július 4. 14. olda 43 Budapest Főváros Levéltára. A jogszolgáltatás területi szervei. Weinmann Fülöp közjegyző iratai. Okiratok. HU BFL - VII.184.a - 1894 – 1684. 44 Budapest Főváros Levéltára. A jogszolgáltatás területi szervei. Tokaji Nagy Lajos közjegyző iratai HU BFL VII.184 – 1895 – 0329. 45 Pesti Napló 1896. március 25. 84. oldal. 46 Hiteles czim és lakjegyzék 1898.V. szakasz. Az összes foglalkozások betűsoros jegyzéke, 1411. oldal. Bár a források erről nem szólnak, de Lemberger Lina, az 1889-ben említett Lemberger S.-féle dohánytőzsde örököse lehet. 47 Budapest Főváros Levéltára. A jogszolgáltatás területi szervei. Mannheimer Ignác közjegyző iratai. Okiratok. HU BFL – VII.211.1 – 1894 – 0724. 48 Budapest Főváros Levéltára. A jogszolgáltatás területi szervei. Gászner Béla közjegyző iratai. Okiratok. HU BFL VII.173.a – 1897 – 1572. 49 Budapest Főváros Levéltára. A jogszolgáltatás területi szervei. Stamberger Ferenc közjegyző iratai. Okiratok. HU BFL -VII.176.a – 1898 – 2673. 50 Tolnay Budapest évkönyve. Hiteles czim és lakjegyzék 1898. / V. szakasz. Az összes foglalkozások betűsoros jegyzéke) 157. oldal. 51 Ugyanott, 159. oldal. 52 Ugyanott, 160. oldal 53 Ugyanott, 160. oldal 54 BTM, Kiscelli Múzeum, KM_FKL_1249.9. 55 Budapesti Czim- és Lakjegyzék, 1899 (11. évfolyam)4. rész - Egyesületek és körök. IX. Iparosok különféle egyesületei. 318. oldal. 56 Budapesti Czim- és Lakásjegyzék, 1902-1903 (14. évfolyam)10. rész – Ujpest IV. Lakás-jegyzék. 1835. oldal. 57 Budapesti Czim- és Lakásjegyzék, 1901-1902 (13. évfolyam) 8. Rész. Gyárosok, iparosok és kereskedők czimjegyzéke, foglalkozás szerint betűrendbe csoportosítva. 633. oldal. 58 Budapesti Czim- és Lakásjegyzék, 1902-1903 (14. évfolyam). 649. oldal. 59 Budapesti Czim- és Lakásjegyzék, 1904-1905 (16. évfolyam) 721. oldal. 60 Budapest Főváros Levéltára. A jogszolgáltatás területi szervei. Pesti (1875-től) Budapesti Királyi Törvényszék (1946-tól Budapesti Törvényszék) iratai. Polgári peres iratok. HU BFL - VII.2.c - 1901 – I.0380. 61 Budapest Főváros Levéltára. A jogszolgáltatás területi szervei. Budapesti Királyi Büntető Járásbírósági Fogház iratai. Fogolytörzskönyvek. HU BFL -VII.104.a. 1903 222. 62 Budapest Főváros Levéltára. A jogszolgáltatás területi szervei. Budapesti Királyi Büntetőtörvényszéki Fogház iratai. Fogolytörzskönyvek HU BFL - VII.102.a - fogoly - 1903 – 1739. 63 Budapest Főváros Levéltára. A jogszolgáltatás területi szervei. Budapesti Királyi Büntető Járásbírósági Fogház iratai. Fogolytörzskönyvek. HU BFL - VII.104.a - fogoly - 1904 – 1108. 64 Budapest Főváros Levéltára. A jogszolgáltatás területi szervei. Budapesti Királyi Országos Gyűjtőfogház (1947-től Budapesti Országos Büntetőintézet, 1951-től Budapesti Országos Börtön) iratai. Fogolytörzskönyvek. HU BFL VII.101.e – 1906 – 9292. 65 Budapest Főváros Levéltára. A jogszolgáltatás területi szervei. Budapesti Királyi Büntetőtörvényszéki Fogház iratai. Fogolytörzskönyvek. HU BFLVII.102.a – 1906 – 1987. 66 Budapest Főváros Levéltára. A jogszolgáltatás területi szervei. Schilling Rudolf közjegyző iratai. Okiratok. HU BFL VII.186.a – 1896 – 1359. 67 Budapest Főváros Levéltára. A jogszolgáltatás területi szervei. Pesti (1875-től) Budapesti Királyi Törvényszék (1946-tól Budapesti Törvényszék) iratai. Polgári peres iratok. HU BFL - VII.2.c - 1910 – V.0272. 68 Budapest Főváros Levéltára. A jogszolgáltatás területi szervei. Pesti (1875-től) Budapesti Királyi Törvényszék (1946-tól Budapesti Törvényszék) iratai. Polgári peres iratok. HU BFL - VII.2.c - 1910 – V.0272. 69 Budapesti Czim- és Lakásjegyzék, 1910 (19. évfolyam) 1. rész) Ház- és telekjegyzék VI. kerület. 70 Budapesti Czim- és Lakásjegyzék, 1916 (27. évfolyam) 8. rész Gyárosok, iparosok és kereskedők czimjegyzéke, foglalkozás szerint betűsorrendbe csoportosítva. 121. oldal. 71 Budapesti Czim- és Lakásjegyzék, 1916 (27. évfolyam) 9. rész – Lakás-jegyzék K, 197. oldal. 72 Budapest Főváros Levéltára. A jogszolgáltatás területi szervei. Budapesti Királyi Büntetőtörvényszéki Fogház iratai. Fogolytörzskönyvek. HU BFL VII.102.a. - fogoly – 1912 – 641. Ritka adat, mert gyerekekről a legritkább esetben esik szó a Lakónévjegyzékekben, ami a város valódi lakosságszámának meghatározását lehetetlenné teszi ezen a módon. 73 Budapest Főváros Levéltára. A jogszolgáltatás területi szervei. Holitscher Szigfrid közjegyző iratai. Okiratok. HU BFL - VII.187.a - 1913 – 0835. 74 Budapest Főváros Levéltára. A jogszolgáltatás területi szervei. Budapesti Királyi Országos Gyűjtőfogház (1947-től Budapesti Országos Büntetőintézet, 1951-től Budapesti Országos Börtön) iratai. Rabtörzskönyvek. HU BFL VII.101.d. rab.II.934. 75 Budapest Főváros Levéltára. A jogszolgáltatás területi szervei. Budapesti Királyi Büntetőtörvényszéki Fogház iratai. Fogolytörzskönyvek. HU BFL - VII.102.a - fogoly - 1914 – 88. 76 Budapest Főváros Levéltára. A jogszolgáltatás területi szervei. Stamberger Ferenc közjegyző iratai. Okiratok. HU BFL - VII.176.a - 1915 – 2532. 77 Budapesti Czim- és Lakásjegyzék, 1916 (27. évfolyam) 8. rész Gyárosok, iparosok és kereskedők czimjegyzéke, foglalkozás szerint betűsorrendbe csoportosítva. 111. oldal. 78 Budapesti Czim- és Lakásjegyzék, 1916 (27. évfolyam) 9. rész – Lakás-jegyzék G. 166. oldal. 79 Uott. 167. oldal 80 Uott. 187. oldal 81 Uott. 198. oldal. 82 Uott. 199. oldal 83 Uott. 200. oldal 84 Uott. 201. oldal 85 Uott 227. oldal. 86 Uott. 228. oldal 87 Uott. 230. oldal 88 Uott 265.oldal 89 Uott 266. oldal 90 Budapest Főváros Levéltára. A jogszolgáltatás területi szervei. Rhorer Géza közjegyző iratai. HU BFL - VII.192 - 1916 – 0417. 91 Budapest Főváros Levéltára. A jogszolgáltatás területi szervei. Budapesti Királyi Büntetőtörvényszéki Fogház iratai. Fogolytörzskönyvek. HU BFL - VII.102.a - fogoly - 1917 – 2909. 92 Budapest Főváros Levéltára. A jogszolgáltatás területi szervei. Rhorer Géza közjegyző iratai. HU BFL - VII.192 - 1918 – 2476. 93 Budapest Főváros Levéltára. A jogszolgáltatás területi szervei. Janits Imre közjegyző iratai. HU BFL -VII.214 -1919 – 0222. 94 Budapest Főváros Levéltára. A jogszolgáltatás területi szervei. Gászner Béla közjegyző iratai. Okiratok. HU BFL - VII.173.a - 1891 – 0261. 95 Magyar Nemzeti Levéltár Somogy Megyei Levéltára. Dr. Bárdió György kaposvári közjegyző iratai. HU MNL SML – VII.171.a -1919 – 0435. 96 Budapest Főváros Levéltára. A jogszolgáltatás területi szervei. Róth Zsigmond közjegyző iratai. Okiratok HU BFL - VII.188.a - 1919 – 0262. 97 Budapest Főváros Levéltára. A jogszolgáltatás területi szervei. Budapesti Királyi Büntetőtörvényszéki Fogház iratai. Fogolytörzskönyvek. HU BFL - VII.102.a - fogoly - 1920 – 8250. Megjegyzendő, hogy ő ugyanabban a lakásban élt, mint Löwi Simon 1903-ban. Ez az egyetlen adat, amely konkrét lakócseréről tudósít. 98 Budapest Főváros Levéltára. A jogszolgáltatás területi szervei. Budapesti Királyi Országos Gyűjtőfogház (1947-től Budapesti Országos Büntetőintézet, 1951-től Budapesti Országos Börtön) iratai. Rabtörzskönyvek. HU BFL VII.101.d. - rab.II.6269 99 Budapest Főváros Levéltára. A jogszolgáltatás területi szervei. Budapesti Királyi Büntetőtörvényszéki Fogház iratai. Fogolytörzskönyvek. HU BFL - VII.102.a - fogoly - 1921 – 4793. 100 Budapesti Czim- és Lakásjegyzék, 1922-1923 (28. évfolyam)1. rész. F) Gyárosok, iparosok és kereskedők czím­jegy­zéke. 816. oldal. 101 Uott. 946. oldal Budapesti Czim- és Lakásjegyzék, 1928 (29. évfolyam, 1. rész) F) Gyárosok, iparosok és kereskedők czímjegyzéke, apróhirdetés. 802. oldalon. 102 Budapesti Czim- és Lakásjegyzék, 1922-1923 (28. évfolyam) 2. rész A) Budapest székesfőváros és a budapesti rendőri területhez tartozó községek lakosainak név- és lakásjegyzéke. K 103 Budapesti Czim- és Lakásjegyzék, 1922-1923 (28. évfolyam) 2. Rész A) Budapest székesfőváros és a budapesti rendőri területhez tartozó községek lakosainak név- és lakásjegyzéke. K. 104 Budapest Főváros Levéltára. A jogszolgáltatás területi szervei. Charmant Oszkár közjegyző iratai. Okiratok. HU BFL VII.193.a – 1925 – 0780. oldal 105 Budapest Főváros Levéltára. A jogszolgáltatás területi szervei. Lukács Izsó közjegyző iratai. Okiratok HU BFL VII.198.a – 1926 – 0122. Nem derült ki a rendelkezésre álló adatokból, hogy Piszker József azonos-e az 1917-ben szereplő Pisker Józseffel. 106 A Mai nap 1928. március 17. 1. oldal. 107 A budapesti és a Budapest környékén lévő m. kir. távbeszélő-hálózatok előfizetőinek szaknévsora 1929. május, 673-674. oldal. 108 Budapest Főváros Levéltára. A jogszolgáltatás területi szervei. Barcs Ernő közjegyző iratai. HU BFL VII.180 – 1930 – 0253. 109 8 Órai Újság 1931. december 12. 4. oldal. 110 Budapesti Czim- és Lakásjegyzék, 1928 (29. évfolyam, 1. rész) F) Gyárosok, iparosok és kereskedők czímjegyzéke. 802. oldal. 111 A Mai Nap, 1930. június 4. 310 .oldal. 112 Budapesti ingatlanok címtára 1933. (Budapest, 1934)VI. kerület. 479. oldal. 113 Budapesti ingatlanok címtára 1933. (Budapest, 1934) 641. oldal. Lebovits Ábrahámnak nem ez az egyetlen háza. Az 1938-39-es címtár szerint a Király utca 15 is az övé. (Budapesti Háztulajdonosok címtára (név- és lakjegyzéke) 1938, 1939 (Budapest, 1938) VI. kerület. 115. oldal). 114 Budapest Főváros Levéltára. A jogszolgáltatás területi szervei. Lukács Izsó közjegyző iratai. Okiratok HU BFL - VII.198.a – 1937 – 1812. 115 Budapest Főváros Levéltára. A jogszolgáltatás területi szervei. Lukács Izsó közjegyző iratai. Okiratok HU BFL -VII.198.a – 1943 – 0186. 116 Népszava 1932. december 11. 24. oldal. 117 A Mai Nap, 1930. június 4. 502. oldal. 118 8 Órai Újság. 1940. február 16. Szövetek, selymek, méteráruk. 119 A budapesti egységes hálózat (Budapest és környéke) betürendes távbeszélő névsora 1939. május (Budapest) A budapesti egységes hálózat (Budapest és környéke) távbeszélő szaknévsora G. 84. oldal. Ullmannék sem itt laknak, hanem a Nagymező utcában, de a műhely itt működik. 120 A budapesti egységes hálózat (Budapest és környéke) betürendes távbeszélő névsora 1939. május (Budapest), 371. oldal. 121 Pesti Hírlap, 1943. április 13., 119. oldalamra 122 Budapest Főváros Levéltára. A jogszolgáltatás területi szervei. Lukács Izsó közjegyző iratai. Okiratok HU BFL VII.198.a – 1943 – 1411 123 Budapest Főváros Levéltára. A jogszolgáltatás területi szervei. Holitscher Szigfrid közjegyző iratai. Okiratok. HU BFL VII.187.a – 1944 – 0334. 124 yellowstarhouses.org+1 Táblázata 125 Budapest Főváros Levéltára. A jogszolgáltatás területi szervei. Zakariás János közjegyző iratai. HU BFL VII.266 – 1945 – 00048. 126 Magyar Nemzet, 1945. szeptember 1., 4. oldal. 127 Budapest Főváros Levéltára. A jogszolgáltatás területi szervei. Barcs Ernő közjegyző iratai. HU BFL – VII.180. 1946 – 2807. 128 A budapesti egységes hálózat (Budapest és környéke) betűrendes távbeszélőnévsora 1948. március (Budapest) A budapesti egységes hálózat (Budapest és környéke) betűrendes távbeszélő névsora. U. 275. oldal. 129 A budapesti egységes hálózat (Budapest és környéke) betűrendes távbeszélőnévsora 1948. március (Budapest) A budapesti egységes hálózat (Budapest és környéke) betürendes távbeszélő névsora. V. 280. oldal. 130 Budapest Főváros Levéltára. A jogszolgáltatás területi szervei. Meixner László közjegyző iratai. HU BFL VII.190 – 1948 – 0670 131 Magyar Nemzet, 1949. október 16. 8.oldal. 132 Szabad Nép 1949. március 15. 133 Budapest Főváros Levéltára. A jogszolgáltatás területi szervei. Antalffy Zsiros Aladár közjegyző iratai. Okiratok HU BFL VII.191.a – 1949 – 0190. 134 Budapesti Távbeszélőnévsor 1950. december (Budapest) A budapesti távbeszélő névsor betűrendje. Sz. 449. oldal. 135 Esti Budapest 1953. december 19. 6. Tegyük hozzá, hogy az összeg nagyságát jelzi, hogy ezekben az években 5-600 forint volt egy jobb havi munkáskereset. 136 Budapesti Távbeszélőnévsor 1950. december (Budapest) A budapesti távbeszélő névsor betűrendjeSz. 137 1954-es fővárosi kerületi választói névjegyzék – VI. kerület, 13. választókörzet, Könyvtár, Hungaricana. 138 Autó-Motor 1954. január 4. 139 Népszava 1958. május 21., 7. oldal. 140 Népszabadság 1957. június 14. 141 Népszava 1966. december 20. 142 Hétfői hírek 1971. november 29., Figyelő 1971. május 19, 12. oldal. 143 Népszava 1979. január 27. 144 Esti Hírlap 1989. június 1., Magyar Hírlap1989. Március 1., Magyar Nemzet 1989. július 20. 10. oldal. 145 Pilóta 1992. augusztus 3. 146 168 Óra 1994. február 15. 28. oldal. 147 Lakáskultúra 1996. szeptember 1. 90. oldal. 148 Lakáskultúra 2004. május 1. Feltehetően ennek folytatása a DANART Bútorkrreskedelmi vállalat ugyanitt (Napi Gazdaság 2007. április 2., 1. oldal 149 Napi Gazdaság 2010. február 15. 19. oldal. 150 Magyar Közlöny 2019. július 26. 5390. oldal 151 Kereskedelmi Közlöny. Gazdasági és a Foglalkoztatási Közlöny. 2002. június 5. 885. oldal. 152 https://www.companywall.hu/v%C3%A1llalat/kiraly-wan-group-kft/MMUDEkYq?utm_source=chatgpt.com 153 A Store13 bolt ma (2026. január) két házzal arrébb, a Király utca 52-ben van már.A Király utca 48-as számú ház állapota kettős arcot mutat. Kívül 2025. év végére szépen felújították. A falat kifestették, a stukkódíszeket kijavították, pótolták. A cégtábla visszahelyezése a közeljövőben megtörténik. Ezzel szemben a ház belseje rossz állapotot mutat. A falak mindenütt kopottak, piszkosak, a vakolat több helyen elválik a faltól. A lépcsők kopottak és piszkosak. A korlátok korukhoz képest jó állapotban vannak. A járófelületek a kapualjban viszonylag rendesek, de foltokban többszöri csere látszik rajta. Az udvar járófelülete agyon rossz, azt feltétlenül cserélni kellene. Itt a rendetlenség is sokat ront a helyzeten. Az állapot további része a ház leírásában található.CC BY 4.0Király utca 48.dr. Kamarás Judit