1302 FSZEK Radnóti Miklós Könyvtár2024-10-022024-11-072024-10-022024-11-0720119789731650500https://dspace.fszek.hu/handle/20.500.14711/51382Állomás, kutyák Van Bodor Ádámnak egy rövid novellája, Állomás, éjszaka, (itt olvasható) amiből 2011-ben a Koinónia gondozásában kinőtt egy remek kis kötet. Tíz erdélyi író - Dragomán György, Molnár Vilmos, Székely Csaba, Hajdú Farkas-Zoltán, Deméyn Péter, Szabó Róbert Csaba, Balázs Imre József, Potoczky László, Hertza Mikola és Láng Zsolt - folytatja a novellát , tiszteleg a szerző előtt. Nem vagyok se erdélyi, se író, de hadd tegyem hozzá a magamét... - Novák Péter írása - Négy-öt hónapja kezdődött. A kutyák elszökdöstek a falubeli házaktól. Először csak egy-két portáról, de aztán egyre kevesebb udvarból hallatszott már ugatás. Már a május is forró volt, és egész nyáron nem esett egy csepp eső sem. A kutyák napokra eltűntek, aztán az állomás környékén bukkantak föl megint, de már nem simultak a kézhez, nem fogadtak szót a parancsnak. Ott gyűlt, növekedett a falka a kiszolgált tehervagonok és használatlan melléképületek körül. A kutyák bundája ragacsos lett a gépzsírtól és szürke a koromtól. Az állomás nagy volt, de mióta a téesz megszűnt, alig jártak erre vonatok. A tehervagonok itt maradtak, rozsdásodtak, korhadtak, hóban, esőben, hőségben. Ez volt a vonal vége. Reggel, délben és este jött és ment innen egy személyvonat. A resti is csak akkor nyitott ki. Aki ment vagy jött, megivott egy sört, kísérőnek a saját pálinkája mellé. Az épület elkoszlott, a hulló vakolat és a lerakódó korom sosem látott országok vaktérképeit rajzolta a falakra. A kutyák egyre nagyobb területet hódítottak el az állomásból. Nem volt nehéz, többnyire csak a forgalmista tartózkodott ott, meg Vaszi a kocsmáros, aki naponta háromszor kinyitott egy-két órára. Na meg Cservenszki, de ő nem számított. Az asszonyok reggel a városi piacra mentek, és a déli vonattal jöttek vissza. A férfiak, akiknek volt munkájuk, az estivel. Szinte észrevehetetlen volt a változás, ahogy az épületek közötti terek és a peronok egyre szűkebbek lettek. Az emberek összébb szorultak, a kutyák közelebb jöttek, és aki nem vette figyelembe a birtokviszonyok változását, azt megmorogták. Egy ember volt, aki nyugodtan járhatott közöttük, egy idegen. Cservenszkinek mondta magát, de lehet, hogy nem is ez volt a neve. Senki nem tudta, hogy honnan jött és miért, mit csinál nap közben és hol alszik éjszaka. Senki nem kérdezte, ő meg magától nem mondott semmit. Talán féltek tőle, talán csak nem érdekelt senkit. Így telt el a nyár vége és az ősz eleje is. Az első októberi nap volt, már csípett az este. A befutó vonaton a férfiak nagy hanggal voltak, aznap kaptak fizetést a városban. Amikor a vonat beállt, szedelőzködni kezdtek, nem kellett sietniük. Kényelmesen cihelődtek, de leszállni nem tudtak. A peron hemzsegett a morgó, vicsorgó kutyáktól, és a mező felőli oldalon is ott cirkáltak hátsó lábuk közé vágott farokkal és fölpúposított háttal, világító szemmel. A férfiak kapatosan, ostobán bámultak kifelé a sötétedő állomásra. Cservenszki szomorúan visszanézett rájuk a koszos ablakból. A forgalmista csak egy véres rongykupacnak látszott, a kavargó kutyák között.