Otthon Kávéház
Date
1900
Journal Title
Journal ISSN
Volume Title
Publisher
Abstract
Rákosszentmihály központjában, a Rákosi úton található az épület, mely túlélte az elmúlt száz évet és profilváltás nélkül, ma is vendéglátóhelyként működik.
Description
Menártovits Lajos vendéglős 1905-ben nyitotta meg üzletét a mai Rákosi út-József utca sarkán Otthon Kávéház néven, mely a maga idejében népszerű szórakozóhely valamint a Rákosszentmihályi Atlétikai és Futball Club (RAFC) kedvelt törzshelye volt. Tágas termekkel, kerthelyiséggel rendelkezett, egyik helyiségében, amit Otthon Mozgó és Varieté névre kereszteltek, színielőadásokat, filmvetítéseket, irodalmi esteket is lehetett tartani. A fővárosi Orfeum művészei is felléptek itt nagy sikerrel és itt működött Guttmann Samu tánciskolája is.
Itt, a Rákosi út József utca és Mária utca közötti részen több tucat üzlet épült az 1920-as években. Az építtető, Harcsa Béla után Harcsa sornak hívták az épületegyüttest, mely 1927-re készült el Poros István tervei szerint és kivitelezésével. Itt létesült Rákosszentmihály második mozija, a Corso Mozgó.
Az Otthon Kávéházat is felújították, korszerűsítették, s az évek során több tulajdonosváltás és névváltozás történt, például működött Központi Kávéház-Vendéglő néven is. 1928-tól Rozmanith Lászlóné vette át vezetését és újra Otthon Kávéház lett a neve. Olcsó árak, jó konyha minőség jellemezte, mint Rákosszentmihály oly sok vendéglátóhelyét.
A második világháború után jó időre bezárt, később újra vendéglátóhelyként nyílt meg, nevezték Körmendinek, Sajónak, Szilasnak.
Ma Corner’s Pub néven üzemel, a környék népszerű, forgalmas vendéglátóegysége.
-----
Képek forrása:
Hungaricana: https://gallery.hungaricana.hu/
Szöveg:
Széman Richárd: Vendég-látó : kocsmák, kávéházak, kaszinók (Kertvárosi helytörténeti füzetek 34. szám) .- Budapest: Corvin Művel. Ház, 2014.
Wikipédia: https://hu.wikipedia.org/wiki/Harcsa-sor (Letöltés: 2025. április 23.)