Pető Péter: #halálka 9789634681618
Date
2020
Authors
Journal Title
Journal ISSN
Volume Title
Publisher
Kalligram
Files
Abstract
hashtag halálka
Nem mindig könnyű az olvasó élete. Irodalommal is olykor megtelik az ember, nem talál örömöt mégoly jól megírt alkotásokban sem. Kiváltképp igaz lehet ez azokra a művekre, ahol a minket körbevevő valóság kerül terítékre. Valljuk be, mostanában inkább szabadulnánk egy kis időre belőle. Pont egy újságíró regényét vegyem a kezembe? Sőt, egy magyar újságíróét? Egy olyan regényt, ahol a fülszöveg olyanokat ír, hogy ”…nemcsak e két férfi sorsa, még csak nem is tragikus haláluk érdekli őt íróként, hanem, mondjuk így, annak a mai Magyarországnak „levegőtlen prése”, ahol a fent és lent világa más-más módon, de egyként rosszul érzi magát. A félreértésektől, az oda nem figyeléstől. A szolidaritás hiányától.” Jaj…
- Báling Gábor írása -
Szerencsére nekem van egy komoly előnyöm azokkal szemben, akik nem olvastak még semmit Pető Pétertől, mégpedig első regényének, a Leshatárnak (Pesti Kalligram, 2017) az ismerete. Szerzőnk, azon kívül, hogy újságíró, futballbíró is egyben (bár ha jól tudom, itt a múlt idő lenne indokolt), első regénye pedig ebből a tényből fakadóan egy sajátos nézőpontból megírt korrajz a kelet-magyarországi viszonyokról. Konkrétan a pályáról, síppal a kézben, illetve a pályák környékéről, mindennel együtt, ami ezzel jár. Kocsmák, öltözők, utak meccsekre és meccsekről, emberi sorsok a világ egy kevésbé szerencsés szegletéből. Gondolhatnánk erről újra, hogy „jaj!”, de nem, nagyobbat nem is tévedhetnénk! Legalábbis így komoly idő elteltével, amikor a kezembe akadt a #halálka, nem az első regény nyomasztó tárgya, hanem az írás könnyedségének, a szöveg szellemességének az emléke volt az, amely miatt most is Pető könyve mellett döntöttem.
Na de akkor Pető Péter, mint futballbíró megírta első regényét, most pedig mi, olvasók újra a „bőrébe bújva”, mint képzeletbeli újságírók találkozhatunk ugyanannak a vidéknek szinte szociográfiai leírásával? Szerencsére nem erről van szó. Az újságírás valóban benne van a regényben, a kiindulópont is két újságcikk, két férfi öngyilkosságáról. Ugyanazon a napon, két, ugyanolyan korú öngyilkos, egy budapesti menedzser és egy borsodi munkanélküli. Egy újságíró, akinek feltűnik a dolog és „nyomozásba” kezd. Az idézőjel azért indokolt, mert a regénybe önmagát ilyeténképpen beleíró szerző szerepe a Leshatárhoz képest másodlagos, egy nagyon jól kialakított szerkezetet ad a regénynek, ahol aztán a szereplők, fő- és mellékalakok (akikről olykor kiderül, hogy a történtek alakulása szempontjából mégis főszereplők) mondják és mondják a történetüket, olykor megerősítve a másikat, olykor ellentmondva egymásnak. Ezekből a monológokból tárul elénk aztán ennek a két férfinak a tragikus sorsa, a már a fülszövegben is említett egyaránt élhetetlen fenttel és lenttel egyetemben. Na meg azért igen, hírekből. Hírekből, amelyek olykor egy-egy szereplő történetéhez tesznek hozzá valamit egy riport vagy egy bulvárhír formájában máskor pedig egy komoly elemzéssel értelmezik a társadalmi háttért, egymás mellett, ahogy az egy tisztességes posztmodern világban illik. Semmiképpen sem szeretném még elhallgatni azt a kétségbevonhatatlan tényt, hogy ezek a hírek, monológok bizony nem ritkán marha viccesek. Szerintem aki Pető Péter könyvét olvasva nem röhög fel legalább egy párszor hangosan, az menthetetlenül savanyú alak. Segít ebben persze a szövegben olykor csúcsra járatott abszurditás, amely kissé eltávolít minket a valóságtól, miközben róla mesél nekünk. Minden együtt van tehát egy kitűnő regényhez, remélem, sikerült kedvet csinálnom hozzá.
Pető Péter a Wikipédia szerint magyar újságíró, politikai elemző, korábbi labdarúgó-játékvezető. Én ezt a sort bátran kiegészíteném a kortárs magyar író kifejezéssel. Legyenek az olvasói, megéri!