Jászberényi Sándor: A varjúkirály 9789634681809
Date
2020
Authors
Journal Title
Journal ISSN
Volume Title
Publisher
Kalligram
Files
Abstract
A varjúkirály
Jászberényi Sándor hazatért. Na jó, ha ő nem is, Maros Dániel, az író irodalmi alteregója mindenképp. Történt mindez a sokak által várt A varjúkirály című kötetben. Méltán várt, teszem hozzá gyorsan, noha elsőre kissé félve vettem magamhoz ezt a könyvet. Induljunk talán onnan, mitől is tartottam.
- Báling Gábor írása -
Sokakhoz hasonlóan én is a Lélek legszebb éjszakája c., 2017-ben Libri irodalmi díjat nyert novelláskötettel ismerkedtem meg a szerzővel és lettem egyből feltétlen rajongója. Ahogy azt sokan leírták már, Jászberényi novelláiban a kortárs magyar irodalomra nem jellemző hanggal találkozhat az olvasó. Szokatlan hanggal és szokatlan tárggyal is egyben, hiszen a főleg Egyiptomban élő, nemzetközi piacra dolgozó haditudósító Jászberényi novelláiban egy olyan világba visz el minket, amelyről legtöbbünknek semmilyen közvetlen tapasztalata nincs. A Közel-Kelet konfliktusoktól szabdalt világa ez, ahová, Kötter Tamás szavaival élve „a minimálpróza kemény, kopogó nyelvével és a férfiak nagyon is beszédes csendjével” varázsolnak minket ezek az írások.
Na de mi marad meg az élményből akkor, ha a helyszín hirtelen nyugatra, értsd Magyarországra vagy akár az Egyesült Államokra változik? Vagy a novella műfaját váltja egy kisregény, A varjúkirály? Működni fog ugyanez a nyelv, megmarad ugyanaz a hatás, mikor az „egzotikumot” az ismerős váltja fel? Ezekkel a kérdésekkel kezdtem bele a könyv olvasásába, de nem sokáig kellett rajtuk rágódnom, mert kételyeim gyorsan köddé váltak. Persze segített ebben, hogy az első novella Szíriában játszódik, az Iszlám Állam bukása után, kurdok által felügyelt területen. Az Egy kis szívesség elképesztő tömören és brutálisan adja meg a kötet alaphangját. Kilátástalanság, egymás meg nem értése, jelen esetben egészen tragikus félreértése, a feloldás hiánya. És haladunk aztán végig, novelláról novellára, immáron Maros Dániel gyerekkorán vagy jelenén keresztül, Soprontól New Yorkig, az iskolapadtól a könyvbemutató turnékig. Családi sorsok, véletlen emberi találkozások, körbeleng mindent a tragikum, még a gyerekszületés örömteli pillanatát is elhomályosítja a balsejtelem, hogy ez nem az a vidék, ahol a csodákért, mint például egy meddőnek mondott anya megszületendő gyerekéért ne kéne megfizetnie valakinek. Mégis, minden komorság ellenére, sokszor pont azokban a már emlegetett beszédes csendekben ott van a remény arra, hogy át vagyunk képesek törni a lelkeket elválasztó falakat. Egy rég nem látott beteg baráttal a kórház udvarán, egy new yorki transzvesztitával iszogatva egy nehéz éjszakán vagy elárvulva, magunkra maradva egy ismeretlen ápolónő karjaiban az addiktológián.
Tizennégy novella, nyugati történetek, ahogy az alcím is jelzi, melyek közül a Hosszú hétvége c. írásban már közvetlenül is megjelenik a 2015-ös menekültválság, illetve annak egy szegmense. Ezek után jutunk el a kisregényhez, az ugyanebben az időszakban a déli határon játszódó történethez. A nagy kérdés számomra, főleg az említett novella után az volt, hogy lehet-e beszélni erről az időszakról a didaktikus beszédmódot elkerülve, amely számtalanszor egyenértékű az irodalom halálával. A történetről magáról el nem árulva semmit, azt biztosan kijelenthetem, hogy Jászberényi mesterien oldotta meg ezt a feladatot. A kisregény szereplői igazi hús vér figurák, akiknek a világa, legyenek bár honfitársaink, szinte ugyanannyira távoli sokunknak, mint a határon átkelő menekülteké. Mégis értjük őket, képesek vagyunk belehelyezkedni az életükbe és együtt sodródni velük a tragikus, de egyben végtelenül gyomorforgató és abszurd végkimenetel felé. Azt hiszem, választ kaptam arra a kérdésemre is, hogy egy ilyen kiváló novellista, mint Jászberényi miért fordul egy olyan műfaj felé, mint a kisregény. Talán pont ez a forma az, amivel ez a feladat kivitelezhető volt. Ezen az alig több mint száz oldalon feltárul előttünk egy világ, pont annyira, hogy lássuk annak szürke árnyalatait, megértsük a nyelvét, érezzük a mindent átható hidegét és a végén együtt álljunk leforrázva a történet egyes szám harmadik személyében elbeszélt „hősével”.
Jászberényi Sándor írásai a nyugalom megzavarására száz százalékosan alkalmasak. De nem is arra valók, hogy megnyugtassanak minket. Ilyesmiben nem lesz részünk, de aki vérbeli irodalmi élményre vágyik, az ne habozzon kézbe venni ezt a könyvét sem. Addig is, még az előző kötetből ajánlanám egyik kedvenc írásomat, amely szerencsére online is elérhető:
https://www.szombat.org/kultura-muveszetek/jaszberenyi-sandor-december