Kígyós nő

Abstract

A Köves utca 1. szám alatt, a Dél-pesti (Jahn Ferenc) Kórház főbejáratával szemben, a parkban található Vilt Tibor 4 méteres fekvő bronzszobra. 18 évig tartott míg felállították, illetve elhelyezték a szobrot, ugyanis 1962 novemberében kapta a szobrász a megbízást a szoborra, amit végül is 1980. decemberében helyeztek el. A fekvő nőalakon kígyó tekereg. Aszklépiosz a gyógyítás istene az ókori görög mitológiában. Botja a gyógyítás művészetét szimbolizálja: a kígyó, amely képes levedleni a bőrét, az újraéledő testet jelképezi. Vilt Tibor (1905-83) a Római Magyar Akadémia ösztöndíjasa volt, majd 1945 után részt vett az Európai Iskola munkájában. 1957-ben – a forradalom alatt tanúsított magatartása miatt – internálták. A 60-as években egyike lett a modern magyar szobrászat megújítóinak, s példaképe a fiatal művésznemzedéknek. Később az üveg felhasználásával is kísérletezett.

Description

Keywords

Citation